Chicago és Környéke, 1982 (1-52. szám)

1982-01-02 / 1. szám

Gábor Áron: Európai jelzések Legutóbb a gép és a katona kapcsolatáról írtam. Azt állítottam és most is állítom, hogy nincs olyan csodagép, amely a háború szerke­zetéből kiszoríthatná a katonát. Most hozzáte­szem : a legjobban ki­képzett, a legfegyelme­­zettebb katona sem füg­getleníthető az ember­től. Az pedig azoktól a felmérhetetlen, csodála­tos eredőktől függ­, ame­lyeket csak megjelenési formájukból ismerünk és jobb híján népi sajá­tosságoknak neveztünk el. Ilyen alapon talál­ták ki a történészek, hogy vannak jó és kevés­bé jó katona népek. Mindössze ott tévednek, hogy a helyszínek, a kö­rülmények és a célok is közrejátszanak, mikor és hol bukik meg a jó katona, vagy lesz jó ka­tona a „rossz.” A német katonai szakirodalom a Don-menti magyar kato­nának rossz osztályza­tot adott és csak imitt­­amott ismerte el enyhítő körülményként, hogy előőrs hadseregünk fegyverzeti és utánpót­lási nehézségekkel küz­dött, de a nagy távolság­ról és a hadműveletek céltalanságáról nem emlékezett meg.. Holott ezek olyan összetevők voltak, amelyek a hábo­rúk kimenetelét ezelőtt is befolyásolták, csak nem a szaktudományok és hadvezéri önigazolá­sok, hanem az irodalom emlékezett meg róluk. Ez a tétel a közelmúlt és a jelen szovjet hadse­regre is kivetíthető. Az orosz ember nem azért jó szovjet katona, mert kiképzése felülmúlja az európait, vagy az ameri­kait és a szovjet lakta­nyaéletben ma is­ hatá­sosak azok a lélektani trükkök, ráhatások, amelyeket a nyugati ka­tona már nem fogad el. Egyszerűen arról van szó, hogy az ázsiai nagy térség „nomád” kato­nája — ez a kifejezés nem azonos az európai értelemben vett nomád jelzővel — sok olyan tulajdonságot mentett át az évezredek mélyé­ről, amelyet a legkor­szerűbb hadiszerkezet sem nélkülözhet. Har­minchét éve, de még emlékezünk rá, hány­szor jöttünk zavarba a keleti fronton, amikor a szovjet katona „no­mád tudománya,” nagy­tér-ismerete és a széles skálájú orosz természet érzése, a legváratla­nabb helyen és időben bukkant elénk és úgy tűnt ismét el, mint le­gendáink csodaszarva­sa a Meotisz ingová­­nyaiban. Akkor a szovjet hadsereg szervezetlen­ségével, fegyelmezet­lenségével nyugtattuk meg lelkiismeretünket és nem vettük észre, hogy azzal a magasfokú és emberi fegyelmet igénylő hadmozdulatok­kal kerültünk szembe, amelyeket honfoglaló őseink is magukkal hoz­tak. És „hamarosan” el is vesztettek...? Ponto­san ilyesmiről van szó: jelen időben és szovjet viszonylatban. A szovjet hadsereg nem azért állt meg a második világhá­ború végén a „teherá­­ni,” vagy a „potsdami” vonalon, mert a nyugati diplomácia és haditech­nika állta útját, hanem abba a környezetbe ér­kezett az Alpok lábánál, ahol a nomád katona történelmi emlékezete felmondta a szolgálatot. Nem találta meg a ter­mészeti elem­eket, ame­lyek ősi, katonatakti­kájának elengedhetet­len részei voltak. Erre két rövidke pél­da is elég. A szovjet hadsereg 1945-ös jugosz­láviai „kirándulásá­ból” azért nem lett oku­­pációs hadjárat, mert a balkáni hadseregcso­port sivatagi egységei­nek nem feleltek meg a környezet természeti akadályai, de a mai Ju­goszlávia, város és vár­rendszeren alapuló szer­kezete sem. A másik pél­da bizonyos síkokon összefügg az előbbivel: Afganisztán. Az inváziós szovjet hadsereg legkor­szerűbb fegyvereit­ vette harcba, csak... kato­nái nem feleltek meg a környezet „lelkületé­­­nek.” Hadvezetési hiba történt? Inkább az ját­szott közre, hogy a siva­tagot és a kopár hegyvi­dékeket egyaránt isme­rő dél-szovjet egységek emberileg megbízha­tatlanná váltak és ezen a szovjet alakulatok em­beranyagának „össze­keverése” sem segített. A szovjet katona átneve­­lése nem jutott el m­ég odáig, hogy az egyenru­ha az évezredes emberi és népi közelségeket megsemmisítse, vagy a népi ellentéteket kiszűr­je. Ennek oka is egysze­rű. Hiába faragtak a szovjet hadsereg déli ka­tonájából bizonyos síkon szovjet embert, a népi közelségeket, vagy tá­volságokat ezzel még nem sikerült legyőzni. A probléma másik olda­lán sem egyszerű. A szovjet hadsereg északi egységei nem voltak lel­ki közelségben az afgán katonával és emberrel, viszont a környezet, ter­mészeti adottságaival és nehézségeivel sem tud­tak megküzdeni. Egy másik tényező: Afga­­nisztánban nem a szov­jet katona harcolt, ha­nem a szovjet haditech­nika próbálkozott olyan feladatokkal, ahol az­­ ember többet ér a gép­nél. Ez a hosszú — ,„m mel­­lékfejezet”­­azért szük­séges, mert a Kárpát­medencében és Európa északi lapályain állo­másozó félelmetes tank­egységek öreg kontinen­sünknek csak azt­ a ré­szét veszélyeztetik, ahol a gép megelőzheti az embert. Helyesebben: a technikai fölény mel­lett a katona harckész­sége, fegyelmezettsége és manipuláltsága csak másodrangú tényező. Az Alpokban és attól délre viszont...?, A jugoszlá­viai és az afganisztáni tapasztalatokon kívül csak közvetett jelzése­ink vannak. A szovjet hadsereg átcsoportosí­tása Afganisztántól a lengyel határig azt mu­tatja, hogy a szovjet hadvezetőség kiértékel­te a két kudarc „látha­tatlan” elemeit is. Úgy helyezi el konvencioná­lis hadseregét, hogy ne csak a gépek feleljenek a leg jobban a különböző környezetek adottságai­nak, de az emberanyag kevésbé kerüljön a táj­egységek lelki vonzása elé. Hogy ezek az átcso­portosítások, egyben sorsdöntő jelzések is, valóságban mit eredmé­­nyeznek, reméljük, so­hasem tudjuk meg. Arra viszont igen alkalma­­sak, hogy a Nyugat ne csak mindent elpusz­tító atomgátat építges­sen Európa szívében, hanem a gépek csata­rendjében az emberi, népi adottságok és a harci környezetek lelki összefüggéseiről se fe­ledkezzen meg. A jelen­legi genfi tárgyalások­kal kapcsolatban ez annyit mond, hogy az atomerők csökkentésé­vel nem oldódik meg semmi. Az emberi és né­pi ellentétek „leszere­lése” sokkal fontosabb. Romlik a Szovjetunió gazdasági helyzete A szovjet gazdaság egy ideje a stagnálás ál­lapota felé közeledik és mindaz,­ami a múlt év­ben bekövetkezett, illet­ve nem következett be,­­­ csak megerősítette ezt a tendenciát. Ami­kor két évvel ezelőtt nyilvánosságra hozták az új ötéves terv irány­elveit, a szovjet terve­zők már figyelembe vet­ték a korábbi évek lesúj­tó tapasztalatait és a cé­lokat viszonylag nagyon szerényen fogalmazták meg. Ettől függetlenül azonban az irányelvek két fontos ígéretét tar­talmazták: egyrészt azt, hogy a lakosság szük­ségleteire termelő köny­­­nyűipar viszonylag­ gyorsabb ütemben fog növekedni, másrészt, hogy átfogó program gondoskodik az élelmi­szertermelés növelésé­ről és a lakosság jobb élelmiszer-ellátásáról. Azóta újra egy év telt el, de már most nyilván­való, hogy mind a sze­rény terv teljesítésével, mind az említett ígére­tekkel komoly bajok vannak. Az évközben nyilvá-,­nosságra hozott adatok azt mutatják, hogy az ipar teljesítménye a drasztikusan lefaragott tervszámokat sem éri el. Az ipari termelésnek 1981-ben —­a terv sze­rint -a 4,1 %-kal kelle­ne növekednie — a jelek szerint csupán 3.3 %-kal növekedett. Az ipari ter­melékenység emelkedé­se a tervben kitűzött 3.3 %-kal szemben — a legutolsó adatok szerint — csak 2.6 %. Nagyon kétséges, hogy az ipari termelési érték változat­lan árakon emelkedett-e egyáltalán. A szovjet statisztikák ugyanis csak a hivatalosan foga­natosított központi ár­emelések inflációs hatá­sát veszik figyelembe — a valóságban számos je­le van annak, hogy emel­kednek az ipari árak és ezt a statisztikák jelen­tős részben nem tükrö­zik. Itt elég arra gondol­ni, hogy csupán néhány százalékos infláció elég­ ahhoz, hogy az állítóla­gos szovjet termelés­­növekedés értékét nullá­ra redukálja. A legválságosabb szovjet gazdasági szek­tor azonban továbbra is a mezőgazdaság. 1981- ben már harmadik esz­tendeje kedvezőtlen a gabona- és a takarmány­termelés. A legutolsó nyugati becslések sze­rint csupán 175 millió tonnának ígérkezett ami 61 millió tonnával volt kevesebb a tervezett mennyiségnél. A takar­mánygabona csökkenté­se azt jelenti, hogy az egyébként nagyon gyen­ge húsellátás legjobb esetben azonos szinten maradt, a tejtermékek egy főre eső fogyasztá­sa pedig mindenképpen csökkent. A takarmány­hiány miatt nem lehet számítani az állatállo­mány tervezett bővíté­sére, ami a húsellátás későbbi megjavításá­nak egyetlen alapja le­hetne. A rossz termés óriási gabonaimportot tesz szükségessé,­­ amerikai becslések sze­rint ez az elkövetkező 12 hónapban elérte a he­ti 43 millió tonnát is. A gabonabehozatal fel­emészti a szovjet fizető­­eszközök jelentős részét , a problémát pedig te­tézik a nyersolaj iránti világpiaci kereslet csök­kenése, ami a legfonto­sabb szovjet exportcikk árbevételét sújtja, így kevesebb szovjet fizető­­eszköz marad nyugati gépek, gyári berendezé­sek vásárlására. A szovjet párt köz­ponti bizottságának, illetve a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tulajdonképpen most kell jóváhagynia az új ötéves terv végleges előirányzatait. Nyu­gati megfigyelők rá­mutatnak, hogy a jóvá­hagyásra akkor kerül sor, amikor már nagyon valószínű, hogy a tervet nem lehet teljesíteni. MI TÖRTÉNT A HÉTEN... MI TÖRTÉNT • Disszidált a washingtoni lengyel nagykövet. Ro­­monald Spasowski, aki harminc éves diplomáciai múltra tekint vissza a lengyel kommunista kor­mány szolgálatában, az amerikai sajtónak tett nyi­­latkozatában kijelentette, hogy nem azonosíthat­ja magát a varsói katonai kormány intézkedései­vel amelyekkel háborús állapotot teremtett hazá­jában és sokezernyi békés lengyel polgárt tartóz­tatott le törvényes ok nélkül. • Begin izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy nem tekinti többé érvényben lévőnek a hazája és az Egyesült Államok között létesített stratégiai együttműködési megállapodást. Meglepő bejelen­tését azzal indokolta, hogy a washingtoni kormány élesen bírálta a Golan magaslatok Izraelbe való bekebelezését. Az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa is egyhangúan elítélte és törvénytelennek bélyegezte az annexiót. • A Vatikánba érkező jelentések szerint az ostrom­­állapot és katonai diktatúra bevezetése óta Len­gyelországban mintegy 200-an vesztették életüket és a sebesültek száma meghaladja az egyezret. 1.500 bányász most sem hajlandó elhagyni tárná­ját a Katowice melletti szénbányában, annak elle­nére, hogy a bánya másik bejáratát maguk a bá­nyászok, az önkényes letartóztatások elleni tünte­téskép felrobbantották. • Bejrútban egymást érik a bombamerényletek. December 20-án három, 22-én tíz halálos áldozata volt a belváros különböző részein felrobbantott bombáknak. Az iraki nagykövetség elleni múlt­heti bombatámadás áldozatainak száma időközben 32-re emelkedett. A törmelékből kiásták a nagykö­vet összetört holttestét is. • A váratlan hideg és fagy erősen megtizedelte a floridai narancsöv citrusgyümölcstermését. A kár következtében a déli­ gyümölcsök árának emelke­désére számítanak. • A december eleji hóesések után hurrikán erejű viharok söpörtek végig Anglia nyugati partjain, amelyek 16 halálos áldozatot követeltek. Köztük volt egy mentőnaszád teljes legénysége, amely egy zátonyrafutott vitorlás segítségére sietett. • A londoni parlament megkezdte a kanadai al­kotmány repatriálásának tárgyalását. Angol poli­tikai körökben arra számítanak, hogy az ország­­gyűlés mindkét háza gyorsan letárgyalja és elfo­gadja a törvényjavaslatot annak ellenére, hogy René Levesque Québeci miniszterelnök levélben kérte Margaret Thatchert, ne is vegyék tárgyalás alá. • Pierre Trudeau miniszterelnök a lengyelorszá­gi eseményekkel kapcsolatban azt a kijelentést tet­te, hogy „az ostromállapot bevezetése nem tekint­hető rossz lépésnek, amennyiben megakadályozta a polgárháború kitörését.” A kanadai lengyelek élesen támadták emiatt, annak ellenére, hogy nagyrészük közismerten a liberális pártot támo­gatta a múltban. • Az elmúlt hétvég folyamán a nyugati világ leg­több nagyvárosában tömegtüntetések voltak a len­gyelországi katonai diktatúra bevezetése és terror­ja ellen. Londonban 15.000-en, Milanóban, Turin­­ban, New Yorkban és Párizsban ugyancsak ezres tömegek vonultak ki az utcára a Szolidaritást él­tetve. A francia keresztény munkás-szakszerve­zet egy órás rokonszenv-sztrájkot hirdetett, ame­lyen a moszkvai vonalat szigorúan követő kommu­nista szakszervezeten, a CGT-n kívül, az egész munkásság résztvett. • Január elsejétől fogva a kanadai kormány több mint 70 %-kal emeli a postai díjszabást. Egy belföl­di levélre az eddigi 17 helyett 30 centes bélyeget kell tennünk, az Egyesült Államokba az új díjsza­bás szerint a bélyegköltség 35, tengerentúlra 60 cent. Az emelés súlyos megterhelést jelent a heti­lapok, folyóiratok és más postai szállítástól függő üzleti vállalkozások számára. • Legújabb titkos úton kicsempészett jelentések szerint a több, mint 40.000 letartóztatott és inter­nált lengyel ellenállót embertelen körülmények kö­zött tartják fogva. Nyitott sátrakban, fűtés nélkül, kenyéren és vizen élnek. A legveszélyesebbnek te­kintett vezetőket Csehszlovákiába szállították és egy ottani sátortáborban őrzik. A letartóztatottak között sok a katolikus pap és vezető polgári egy­házi személyiség. A Pápa külön megbízottat kül­dött Lengyelországba az atrocitások kivizsgálásá­­ra. „ ..... • Leopoldo G­altie­ri tábornok lett Argentína új köz­társasági elnöke. Nagy és nehéz feladat vár rá: megállítani az ugrásszerűen emelkedő inflációt és helyreállítani a bizalmat a rohamosan romló gaz­dasági helyzet iránt. Az infláció jelenleg Argentí­nában oly mértéket öltött, hogy egy amerikai dol­lár 11.000 pesot ér a hivatalos árfolyamon. 3. oldal ] A leigázott Lengyelország tovább lázong Lengyelország leigázása ördögi ravaszsággal lett kitervezve. A hét végén történt, amikor a munkások otthonuk elszigeteltségében pihen­tek, és nem gyáraikban tartózkodtak ahol a támadó megjelenésekor együttlétük erejéből meríthettek vol­na. Éjféltájt indultak meg a roham­csapatok. Lengyel újoncokat, akik Szolidaritáshoz tartoztak a had­sereg mindössze primitív munkára használta, úttorlaszok, barikádok építésére. Rendőr-riadó osztagok és a lengyel ÁVÓ feladata volt a­ fi­nomabb munka. Ők rohamozták meg a Szolidaritás varsói székházát, amely egy évvel ezelőtt még iskola volt. Ők zárták le a telefonközponto­kat, állították le az autóbuszokat, a vasutat és a postaszolgálatot. Ők tartóztatták le a Szolidaritás veze­­tőit, indítottak rohamot gyárak és bányák ellen, ahol a munkások mun­kahelyeik védelméről a vikkend alatt is gondoskodtak. Hétfőn hajnalban megszólalt a TV- ben Jaruzelski tábornok, akinek nevében elindult a roham. Ügyes be­szédet mondott, magát „országmen­tőnek” igyekezett feltüntetni, aki az utolsó pillanatban csupán azért létesített „ideig-óráig parancsural­mat”, hogy ezzel elejét vegye a még­­rosszabbnak, értsd alatta a szovjet megszállásnak. Amikor Jaruzelski beszélt a leg­több lengyel még aludt és tovább ál­modott rövid szabadságáról, amely az elmúlt esztendőben annyira meg­részegítette a lengyel népet. De mi­re felébredt, idegen kezek az órát évekkel forgatták vissza. A házak fa­lain a Szolidaritás jelszavai mellett falragaszok az ostrom­állapot elren­delését hirdették. A hideg szürke hét­fői reggelen harckocsik és tankok néma sorfala vette körül a fontosabb gyárakat és bányákat. Nem tüzeltek, csupán fenyegetően meredtek az ér­kezőkre. A rádió és a TV kizárólag parancsokat és rentdeleteket közölt. Síró feleségek könyörögtek férjeik­nek, szülők a gyerekeiknek ne ro­hanjanak a halálos veszélybe. Sokan azt is emlegették ne feledjék szeret­teik, hogy nem idegen megszállóval állnak szemben, hanem Lengyelor­szág hadseregével. Ez az érv hallatlanul hatásos volt. Lengyelországban a hadsereg majd­nem olyan nemzeti intézmény, mint a himnusz, vagy a lobogó. Nem az, elnyomó kormányok engedelmes eszköze volt a véres történelem so­rán, hanem az elnyomás és az elnyo­mók elleni állandó harc letétemé­nyese, Lengyelország lelke. Ördögi­en kiagyalt ötlet volt, amikor Jaru­zelski, aki a nemzetmentő szerepé­ben tetszelgett, a lengyel nép elnyo­mására a lengyel hadsereget vezé­nyelte ki. Ennek nevében állított ka­tonai juntát az ország élére, hogy megfossza ideiglenes szabadságától. És mindez olyan precízen volt kiter­vezve és olyan másodpercnyi pontos­sággal lebonyolítva, hogy a Szolida­ritást, az egész lengyel nemzetet, a Nyugatot, mindenkit meglepett idő­zítésével, ügyességével és gépiesen pontos végrehajtásával. — Anwar Szadat legyilkolása óta a világ nem látott ilyen gondosan kitervezett és tökéletesen lebonyolított kato­nai műveletet. Metodikus voltában volt valami, ami határozottan ellen­tétben áll a lengyel lelkülettel. Talán ez és talán az azóta felgyü­lemlett tanúvallomások és tények in­dították el a találgatást, hogy noha a kéz Ézsaué volt, más valaki rejtő­zött mögötte. Kiderült, hogy Kulikov marshall, a varsói katonai szerző­déshez tartozó hatalmak, a NATO kommunista ellenlábasának főpa­rancsnoka, a lerohanás vasárnapját megelőző hetet Varsóban töltötte, ál­landó tárgyalásokkal. Zsarolta volna Jaruzelskit? Indulj el, avagy mi indulunk,­­ ez volt-e fenyegetése? Avagy azért jött Kuli­kov, hogy a Moszkvában régóta ki­agyalt terv lebonyolítását az orosz főparancsnok önmaga és a helyszín­ről vezényelje.? A lengyel hadsereg spanyol fala mögötti politikai rendőr­ség ellentámadásának rohamát sze­mélyesen vezesse? A lengyel népet mélységesen meg­döbbentette az, hogy minden reform, szabadságjog, vizsgálat és elbocsáj­­tás ellenére a sztálini terror eszköze a lengyel ÁVÓ, a szabadság rövid egyetlen kaotikus esztendeje alatt is ép, érintetlen és egységes maradt. Amíg Lengyelországban miniszter­­elnökök és pártvezérek egymásnak adták a kilincset, addig az ottani ÁVÓ, a láthatatlan politikai rendőr­,­ség titkos hadserege intakt maradt, megőrizte legmodernebb felszerelé­sét, évtizedes kémkedéseinek gaz­dag irattárát, sőt ezt valószínűleg a legújabb adatokkal gyarapította. Amikor elérkezett a visszaütés órája, tudta, hogy kit kell letartóz­tatni, hol lehet megtalálni a lengyel nemzeti ellenállás vezetőit, tanács­adóit, filozófusait. Ki az az újság­író, diák, politikus, vagy egyszerű munkás, akit fel kell gyöngyölni már az első órában, hogy letörjék a Szo­lidaritást, mintha sohasem létezett volna. Később kiderült az is, hogy az állí­tólagos orosz szállítógépek alkalma­sint tényleg megjelentek, de nem szovjet csapatokat hoztak maguk­kal, amint ezt rebesgették. A szovjet csapatok szállítására nem volt­ szük­­ség, azok ott voltak a helyszínen. Elszórva lengyelországi laktanyá­ikban ugrásra készen várják, hogy a „lengyel elvtársak meg tudják-e menteni a szocializmust... avagy egy kis testvéri segítségre, beavat­kozásra lesz-e szükségük?” Akik a keleti­­határokon túlról ér­keztek ezeken a gépeken, azok va­­­lószínűleg a segéd­személyzethez tartoztak. Például az új határőrök, [ akikről a lengyel menekülők jelentik, hogy lengyel egyenruhákban őrzik most a határokat, de lengyelül nem tudnak, oroszul beszélnek. És az új rendőrtisztek, akik szintén lengyel ÁVÓ-s egyenruhában feszítenek, de a rabok kihallgatásain orosz nyel­ven teszik fel, tolmács útján kereszt­kérdéseiket. A lengyel „hadműve­let” gerincét szovjet technikai segít­ség alkotja, és a hadművelet végre­hajtását minden valószínűség sze­rint maga Kulikov marshall irányí­totta. • Ilyen körülmények között majd­nem idővesztegetés a találgatás, hogy Jaruzelski önszántából, avagy kényszerből cselekedett-e? És mi is igazában vezérlő szándéka? Az, hogy a szovjet beavatkozástól meg­mentse hazáját, avagy ennek ellen­kezője, hogy Lengyelország leszaka­dását megakadályozza, vért és ve­szélyt takarítson meg moszkvai urá­nak és parancsolójának? Az első napokban úgy tűnt, hogy a­­ „Jaruzelski roham” akár ez, akár az­­ volt az indítéka, meglepően jól sike­rült. A lengyel nép megrettenve ta­­­pasztalta, hogy az idő kerekét igen­is vissza lehet fordítani. Az éjféli­­ csengőfrász, a l­etartóztatási hullám,­­ a suttogás odahaza és zárt ajtók mö­gött is, a külföldi rádió adásokon­­ való állandó csüngés kényszere, is­mét a lengyel valóság sanyarú jel­lemzői. Az ideiglenes szabadság il­lúziója pedig úgy szétfoszlott, mint-­ hogy ha csak álom­­ábránd lett vol­na. És a csehek, akik egy tucat év óta háborognak azon, amit a lengyelek mondottak az ő Prága 1968-ukról: „Velünk ez nem történhetett volna így, mert mi lengyelek vagyunk és nem csehek!” — Egyszóval a cse­hek, azok most így vágnak vissza­­ Lengyelországnak: „1968-ban a prág­­gai tavaszt öt szovjet hadosztály és a Varsói Szerződés tagállamai­nak, a csatlósoknak inváziója rohan­ta le. De a lengyelek elintézésére­­ orosz nem is kellett, saját hadsere­gük elegendő volt erre!” A káröröm azonban túl korai volt. Moszkvában is és Prágában is! A len-­­gyelek magukra ocsúdtak. Vezető nélkül maradtak ugyan, de mert­­ ezt az állapotot évszázadok óta meg­szokták, a maguk egyéni módján vá­laszoltak a megszállásra. A megszál­lott Lengyelországon belül a munká-­­sok megszállták a bányákat és a gyá­rakat. És ahol ez nem volt lehetsé­­ ges, ott a munka úgyszólván leállt, lassú szabotálás a válasz. Lengyel­­országban bebizonyosodott, hogy ez nem volt prágai tavasz, kommunis­ta elit nyugtalankodása. Lengyel-­­országban a Szolidaritás a nép moz­galma volt, a munkások és a földmű­velők mozgalma. Azoké, akiket a szo­cializmus és a marxizmus állítólag felszabadított a korábbi „reakciós uralomból.” Nos a Szolidaritás, ha fel is függesztették ideiglenesen, megmutatta, hogy az elnyomás elle­­nére is létezik. És hogy a lengyel nép sem a szocializmusból, sem a marxizmusból nem kér, amíg lehet, és ahogy lehet, élete árán is harcol ellene.

Next