Chicago és Környéke, 1984 (1-52. szám)

1984-01-07 / 1. szám

4 Orwell, mint jól melléfogott Azok akik most egyetemeken és a hírközlő mé­­jában méltatják Orwell látnoki képességét, hall­atnak mindarról ami az általa írt „1984”-ből nem alósult meg egészen 1983. december 31-ig bezá­­ólag. Nem tört ki az atomháború. Nem következett be­ilágpusztulás,­­ amelynek folytán Anglia és Ame­­lia eltűnt és ami megmaradt belőlük az Óceánnak, fltehetően az angolszász országok, Orwell szerint nagy testvér diktatúrája alatt sínylődő parancs­olom, ahol tilos az egyéni vélemény, a múltra aló emlékezés! Anglia hála Isten még mindig megvan. Egy fü­­zetes leánya a miniszterelnöke most, és a nép anyira meg van elégedve vele, hogy újraválasz­­­tta. Angliában a szólás­szabadság olyan nagy, hogy Chatcher miniszterelnök ellenfelei, a szocialisták, K­ic Blair egykori elvbarátai, kigyót-békát kín­­áltak rá, de ennek ellenére a nép saját ösztöné­­e hallgatott és mégis Thatcher asszonyra szava- I Átléptük 1984 küszöbét Soha új esztendőnek nem volt még olyan baljós hangzása, mint 1984-nek, amelybe most léptünk át. Érthetően, az évek múlásuk után hagynak maguk után rossz emléket, a hozzájuk fűződő katasztró­fák miatt. 1526: A mohácsi vész... 1920: Trianon... 1945: A Vörös Hadsereg „felszabadítja” Magyarorszá­got ... 1956: A Nyugat tétlenül nézi a Vörös Had­sereg másodszori visszatérését! És 1984? Ez pontosan 35 esztendő óta veti előre fenyegető árnyékát. Korai rosszhírét egy kiváló angol írótól, Eric Blairtól kapta, — írói álnevén Blair George Orwellként „1984” címmel regényt írt az ijesztő jövőről, amelyben a magát nagy test­vérnek nevező diktátor figyeli minden egyes pol­gárát adó-vevő TV-készüléken keresztül, amely még a gondolataikat is ellenőrzi. A történelmet meghamisítják birodalmában, a múltra emlékezni tilos, — a szavak más jelentő­séget kapnak, mint igazi értelmük. „1984” ijesztő könyv volt. Három és fél évtized óta aggasztja az aggodalomra hajlamosokat. Eddig 67 kiadást ért el, tízmillió példányban fogyott el, 30 ország nyelvére fordították le. Orwell orgia Amerikában az Újév küszöbén Az amerikai egyetemek, amint ezt már jóval ko­rábban jelentettük, jó fél év óta szimpóziumok so­rát rendezgetik és bizonygatják ezeken, hogy Or­well jóslata máris mennyire beigazolódott, lám az általa bejósolt jövő Amerikában kezd testet ölteni: íme a komputer, amelyet a rendőrség és az FBI használ! íme a Cable-TV, a kétvonalas TV. íme a Social Security szám, amellyel az adóhatóságok visszaélnek és az állampolgárok magánéletében turkálnak. íme Ronald Reagan, a nagy testvér, aki a TV-n keresztül hipnotizálja polgárait és,talán az a tra­gédia is bekövetkezhet, hogy a végén ezek között újra választják. Mindezt nem mondották ki ilyen kerek-perec módon. Csupán sejttették, félmondatokban, ügyes propagandistákhoz illően, akik az olvasóra, a hall­gatóra, a szimpózium résztvevőjére hagyják a végkövetkeztetést, miután előzetesen gondosan „csoportosították a tényeket”! Az új esztendő napján az amerikai Public Radio 245 rádióállomás bevonásával 5 órás műsort sugár­zó Ad amply Orwell-lel és „1984” című könyvével foglalkozott. Nyolcvanöt embert interjúvoltak meg ennek során akik mind ismerték az 1950-ben el­hunyt angol szerzőt. Az újesztendő Orwell szentéavatásának napja lett, rásütötték a legkiválóbb jós bélyegét, őt avatták századunk nostradamusává. Eric Blair alkalmasint forog a sírjában. A századelejei szerző, Eric Blair, aki az eleset­tek szószólója volt, gyűlölte a hivatalos hazugsá­gokat, a diktátorokat, és most szegény valószínű­leg forog a sírjában. A tüdőbeteg, aki két évvel halála előtt vágott utolsó könyvébe, az ,,1984”-be, nem jósolni kívánt, csupán ostorozni. Nem azt írta meg ami lesz, hanem azt, ami volt és ami van. Amit látott, tapasztalt, és amiben ha­talmasat csalódott: A szovjet paradicsom sorozatos hazugságait. A Cseka kegyetlenségét! Göbbels propaganda mi­nisztériumát! Eric Blair magasrangú angol gyarmati tisztvi­selők, felső középosztályúak gyereke, mindennél jobban gyűlölte az elnyomást. Individualista an­gol volt, az élet napos oldalán született Etont vég­zett és egész életében vezekelt érte. Közrendőrként szolgált Burmában, edénymosó volt Párizsban és Londonban, a realisták oldalán vett részt a spanyol polgárháborúban a fasiszta Franco ellen, az igazság oldalán, ugyanott ahol Gerő Ernőék álltak! Az eredmény: Eric Blair egy életre megcsömör­­lött elvtársaitól. És mert a gyilkos láz már égette, megtette utolsó kötelességét. Figyelmeztette korát és a utódokat, — ismételjük nem arra ami jön, ha­nem ami máris valóság. Hogyan esett választása 1984-re? Blair egysze­rűen rápillantott a kalendáriumra, amikor köny­vét írta. Ez 1948-at mutatta. A szerző kicserélte a két utolsó számjegyet, így lett belőle „1984.” Eric Blair, ha még élne, egész biztosan megta­gadta volna a szocialistákat és talán neokonzer­­vatívnak nevezné magát. Amerika is meg van még! Ez is országos válasz­tásra készül és ugyanakkor terrorhullámra. En­nek ellenére népe nem rémült meg 1984-től. Meg­lehetős bizakodással lépte át az új esztendő küszö­bét, általában jó esztendőt vár tőle. Csupán apróbb agodalmai vannak: Libanon! Az oroszok! A szíriaiak! A terroristák. És saját hír­közlő médiája, amely most szüntelenül azt kürtöli, hogy 1984-el elérkezett Orwell „1984”-e. ,,1984” ott valósult meg, ahol egyáltalában nem emlegetik Amikor Orwell könyvét írta, 1948-ban Magyar­­országon máris bekövetkezett az angol szerző „1984-e”. A házmesterek figyelték a lakók szemetét! A tömbbizalmi figyelte a házmestereket! A tömb­­bizalmikat figyelte a kerületi rendőrőrszoba poli­tikai pártmegbízottja. A képviselőház mentelmi bizottsága sorra függesztette fel a jó magyarok parlamenti mentességét. Kiszolgáltatták őket Péter Gábor pribékjeinek az Andrássy út 60-ban. A történelem vihara 1948-ban és azóta is szét­szórta a magyarokat a világ öt kontinensére. 1948 ijesztőbb év volt, mint a jelenlegi 1984. Magyarországon meghamisították a történel­met. És­ ugyanilyen ijesztő volt az esztendő szom­szédjainknál is: Jan Masarik Csehszlovákia Nyugat-barát kül­ügyminisztere „kiesett az emelet ablakából”. Gottwald­ék azt mondták róla: öngyilkos lett. Sztálin Nyugat-Európára meregette szemét és azt kérdezte hány hadosztálya van a pápának? 1948 sokkal ijesztőbb év volt, mint amilyennek most 1984 ígérkezik. Ki az aki olyan sötéten látja az új esztendőt? Az egyetemek! A szimpóziumok! A hírközlő mé­dia! A propaganda minisztériumok, amelyeket Or­­well­ Blair úgy gyűlölt. Kínosan keresik a hasonlóságot az Orwell-i vízió és Amerika jelenje között. A komputert ki­áltják ki elsőszámú közellenségnek, noha rész­ben ennek köszönheti Amerika új gazdasági jólétét. Bűnös-e a komputer? Mert az adócsalókat az In­ternal Revenue Service most könnyebben kapja el, mint korábban? Mert az FBI chicagói irodája másodpercek alatt meg tudja kérdezni San Franciscotól, hogy a múlt héten ellopott új gépkocsi széria­száma egyezik-e a gyanúsított autójával? Addig, amíg a komputer a rendőrt segíti a bűnö­zővel szemben, addig nem közellenség. De a komputer a Péter Gáborok kezében? ,,1984” ott valósult meg, ahol nem szabad olvasni, vagy beszélni róla Tessék körsétát tenni több kommunista ország­ban. Tessék elmenni oda, ahol a munkást sziréna szólítja az étkezdébe, ahol hosszú sorban kell arra várakoznia, amit elébe löknek. Ahol a szórakoztatás a hatalmas közös képer­nyőn azt bömböli amit a Nagy Testvér tanít neki. Ahol a megszállást felszabadításnak hívják. Ahol a háborúra készülődés neve a béke meg­őrzése. Ahol a diktatúra alatt népakaratot emlegetnek. Ahol a demokrácia a fasizmus. „1984” bekövetkezett, de nem ott ahol bekövet­kezését hirdetik. A Nyugat számára az egyetlen veszély ha csügged, egyezkedik, hogy a Nagy Test­vér eléri őt is! Karácsony Kelet-Európában: Luxus üzletek Budapesten A Reuter angol hír­­ügynökség karácsonyi körsétát tett Budapes­ten és úgy találta, hogy az új gazdasági reform, amely a privát szektor, a második gazdaság, a maszek erősödését bíz­tatta, újgazdagokat te­remtett, akiknek ugyan­csak telik a fényűzés­re. Az ő zsebükre utaz­nak az újonnan nyílt lu­xusüzletek, drága nyu­gati cégek, amelyek most fiókot nyitottak Budapesten. Pierre Cardin párizsi ruhákat ad el a belvá­rosban. A Kossuth La­jos utcában idén ősszel nyílt meg a nyugat­német porcelánbolt, a China Stúdió, amely 885 dollárért árul egy 24 személyes Countess nevű étkészletet. Ez az ár pontosan nyolcszo­rosa az átlag magyar munkás havi bérének. Vevőben azonban nem volt hiány. A Foto Quel­le nevű nyugat-német fényképészeti lerakat fotó­cikkeket árul a pén­zes magyar vevőknek. A maszekben dolgo­zók száma most állítólag eléri az 50 ezret. Egy új törvény az állami üzle­teket és éttermeket újabban albérletbe adja ki privát vállalkozók­nak, akik ezt felvirá­goztatják, miután ma­guknak dolgozhatnak a szocializmus építése he­lyett. Az állami adóztatás­ban a konzervatív kapi­talista államokat utá­nozva a Kádár kormány most adóengedmények­kel bíztatja a magánvál­lalkozókat, fektesse­nek be és keressenek minél többet. Az újgazdagok gaz­dagszanak Magyaror­szágon, a nyugdíjasok és a havi fikszre utalt gyári munkások azon­ban egyre jobban lema­radnak és a kiváltságo­sok, valamint a közöt­tük lévő szakadék to­vább mélyül. Magyaror­szágon a társadalmi kasztok ellentétei jó­val nagyobbak most, mint korábban. A lengyel prímás bírálja a pro-Szolidaritás papokat pásztorlevelében, majd visszaszívja Jozef Glemp bíboros a lengyel hercegprímás karácsonyi pásztorleve­lében élesen bírálta azo­kat a katolikus papokat akik kiálltak a Szolidari­tás mellé. Körlevelét an­nak felolvasása előtt megmutatták a nyugati tudósítóknak, akik nyomban továbbították a szövegét a lengyel nyelven sugárzó Szabad Európa Rádiónak. A Szabad Európa Glemp levelét még a szószéken való felol­vasás előtt sugározta. A prímás támadása nagy felháborodást kel­tett Lengyelországban, Glemp bíboros erre hir­telen változtatott a pász­torlevél szövegén és ej­tette papjai elleni táma­dást. 3. oldal A Demokrácia alapja Habsburg Ottó Egyik írásomban már említettem Jean Fran­cois Revel francia szo­ciáldemokrata legújab­ban megjelent könyvét, amelynek címe: „A de­mokráciák alapja, tö­rekvései”. Ez a mű ko­runknak talán a legéle­sebb és legvilágosab­ban megfogalmazott kritikáját tartalmazza különösen arról, milyen politikai hibákat kö­vettek el a szabad és a totalitárius országok kö­zötti viszony értelme­zése terén. Ha nem is értünk egyet az író mély pesszimizmusával, könyve mégis megszív­­lele­ndő, mert a törté­nelem, vagyis az előz­mények ismeretében íródott. A bonni parlament rakétavitájai­ megerősí­tették Reves tételét. Ami november 21 és 22- én Németországban le­zajlott, az erősen emlé­keztethette az időseb­beket, akik azt átélték, a weimari köztársaság végnapjaira. Nem volt más mint a demokrácia tudatos, vagy öntudat­lan leépítése. Ez nemcsak a zöldek­re vonatkozik. Sajnálat­tal kell ugyanis megál­lapítanunk, hogy a poli­tikusok egész sora, akik magukat szociáldemok­ratáknak nevezik, olyan kijelentéseket tettek és olyan dolgokat hagytak jóvá, amelyek kérdéses­sé teszik a jogállam fennállását, így például Brandt egykori kancel­lár szájából olyan, a harmincas évekre emlé­keztető hangokat hallot­tunk, amelyeket egy fe­lelős politikusnak soha sem szabadna használ­nia. Miről is volt szó alap­jában véve? Egy képvi­seleti demokráciában a nép szuverenitását, kor­látolt időre, a megvá­lasztott képviselőkre ru­házza át. Vagyis a vá­lasztás a nép törvényes véleménynyilvánítása. Az ellenzék feladata, a bírálat, de nem az, hogy törvénytelen esz­közöket alkalmazzon, vagy hogy vélt maga­sabb feladatára hivat­kozva a szuverén parla­ment többsége által meghatározott felada­tok végrehajtását meg­akadályozza. Az elmúlt héten, Brandt és Bahr szocia­lista vezérek áldásá­val megmozdították az utcák tömegeit. A több­ség akaratát rendkívül kétes értékű vélemény­­kutatás eredményével igyekeztek kérdésessé tenni. Ezt náluknál is világosabban fogalmaz­ta meg a zöldek nevében Petra Kelly, aki bár a szövetséges parlament leggyengébb frakció­ját képviseli, három­szor is hangsúlyozta, hogy a német nép ne­vében beszél. Ez erősen emlékeztet a nemzeti szocialisták különböző megnyilatkozásaira a weimari köztársaság idején, ők is arra hi­vatkoztak, hogy a biro­dalmi gyűlés helyett ők képviselik a népet, így sikerült nekik a szélső­bal segítségével az ál­lamot tönkretenniök. Az úgynevezett bé­kemozgalom is az utcá­val karöltve lép fel a de­mokrácia ellen. Tagad­­hatatlan tény, hogy a né­met nép nagy többsége ez év március 6-án azo­kat a jelölteket válasz­totta meg, akik a NATO Szövetség kettős határo­zatát magukévá tették. Ennek értelmében Né­metország elvállalt egy kötelezettséget, amelyet teljesítenie kell. En­nek bár hirdetetten erő­szak nélkül, a polgári engedetlenség alapján való megakadályozása a valóságban az alkot­mány ellen indított tá­madás. Kelly asszony kijelentése például egyenesen felszólítás volt a törvénysértésre. Ezt nyíltan meg is mon­dotta amidőn lelkiisme­retére hivatkozott, amely — szerinte — az előírások fölött áll. Természetesen lehetnek olyan törvények, ame­lyek ellentétbe kerül­nek egyesek lelkiisme­retével, mint például az abortusz törvény. De senkinek sem lehet joga arra, hogy erőszakkal kísérelje meg egy de­mokratikusan elfoga­dott törvény megvál­toztatását csak azért, mert az nem egyezik egyéni felfogásával. Er­re vannak törvényes utak és lehetőségek. Ugyanez áll az ún. bé­kemozgalomra is. A weimari köztársa­ság annak idején azért bukott meg, mert az utcát mozgósították az állam ellen. Egyéni meggyőződésekre hi­vatkoztak, amelyeknek semmi köze nem volt a demokratikus törvé­nyességhez. Éppen ezt az álláspontot juttat­ták kifejezésre Brandt mézes-mázas, galád­­sággal fűszerezett sza­vai. A zöldek és a többi szélsőséges elemek vi­szont nyíltan kimondot­ták azt, amire a szoci­alisták csak célozni mertek. A többség saj­nos elmulasztotta annak hangsúlyozását, hogy itt a demokrácia fennállá­sa forog kockán. Geiss­­ler miniszter volt az egyetlen, aki ezt nyíltan megmondotta, amiért sárral dobálták meg. Sajnos a hírközlő eszkö­zök is csődöt mondottak ebben a kérdésben. A mai világ megítélé­sében mindig azt a hi­bát követik el, hogy a külső megnyilatkozáso­kat és nem a belső lé­nyeget veszik tekintet­be. A barna egyenru­hák, a keményen masí­rozó SS csapatok a múl­té. Azoknak végük van és soha nem térnek töb­bé vissza. Viszont a ve­szély az, hogy más ol­dalról pontosan ugyan­azt csinálják modern formában és modern módszerekkel, mint amit ők tettek. Amidőn 1945-ben a romokban he­verő Németországon utaztunk át, a bölcs So­­mory Félix azt mondot­ta: „Hitler semmi eset­re sem tér vissza többé, de a hitleri jelenség megismétlődhetik más formában, bármely or­szágban. Persze más­nak, álcázásul valószí­nűleg felsőbbrendű de­mokratának fogják ne­vezni, és a baloldalról jön majd. Erre kell vi­gyázni a jövőben”. Ha tekintetbe vesszük azt, ami Németoszágban az elmúlt hetekben történt, úgy e szavához nincsen hozzáfűznivaló. A japán választás: Botrány és balszerencse Karácsonytájt a Nyu­gat-barát miniszterel­nök, Nakasone országos választások kiírására kényszerült. A konzer­vatív párt egyik vezér­alakja, Tanaka korábbi miniszterelnök, akinek Nakasone saját kineve­zését köszönhette, a Lockhead repülőgép­gyár megvesztegetési botránya miatt el lett ítélve a bíróság által és így védencére is a kor­rupció vádjának árnyé­ka nehezedett. Nakasone új válasz­tás kiírásával igyeke­zett önálló mandátumot szerezni a japáni néptől energikus Nyugat-barát politikájának folytatá­sára. A választás kimenete­lének eredménye azon­ban csalódást hozott ne­ki. Abszolút többségét elvesztette. Nyolc füg­getlen képviselő segít­ségével kis parlamenti többség összekovácso­lására van kilátása és így továbbra is kormá­nyon maradhat, de meg­szilárdulás helyett ural­ma ingatagabb lett és a kényszer hatására az el­lenzéki szocialisták ál­tal annyira bírált had­sereg erősítési politiká­jának fékezésére kény­szerült. Tanaka, aki miatt a választásokat kiírták,­­ az ellene hozott bíró­sági ítélet ellenére is­mét fellépett és kerüle­tében könnyedén vissza­szerezte saját képvise­lői mandátumát, így Ta­naka továbbra is ma­lomkő marad Nakasone miniszterelnök nyaká­ban. Mindez a Reagan kor­mány szempontjából ér­zékeny veszteség és Moszkva távol-keleti intrikáinak újabb lehe­tőségeket ígér. Ugyanakkor Nakaso­ne vezető képességére jellemző, hogy egy rövid hét töprengése és sűrí­tett tárgyalása után is­mét felül­kerekedett. A konzervatív párt megint őt­ jelölte miniszterel­nöknek. Nakasone sietett Ta­naka követőit eltávolí­tani újonnan alapított kormányából, helyettük az összes konzervatív frakció vezetőinek adott tárcát. Nakasone most ismét szilárdan ül a nyereg­ben, és ha parlamenti erejéből vesztett is, egy konzervatívabb konzer­vatív kormányt állított össze a választás kö­vetkezményeként, amely továbbra is amerikaba­­rát és a Nyugati Szövet­ség oszlopos tagja. A szovjet államgazdaság fellendülése Yuri Andropov beikta­tásakor tett ígéretét úgy látszik betartotta. A Szovjetunió államgaz­dasága 1978 óta elért legjobb eredményével zárta a 83-as esztendőt, mind az ipar, mind a mezőgazdaság terüle­tén. A nemzeti összter­melés 4 %-os növeke­dést mutatott az 1981-es 82-es évek dupláját. Igaz, hogy a 82-es esz­tendő a Második Világ­háború óta elért legrosz­­szabb eredményt mutat­ta fel és így a javulás tulajdonképpen relatív. A legrosszabb után csak­is javulás várható! A szovjet nép azonban most több ennivalót vá­sárolhat, az üzletekben nagyobb a választék. A javulás elsősorban a kedvezőbb időjárásnak köszönhető. Másodsorban a lógós munkások ellen hozott intézkedéseknek. And­ropov megcsattintot­­ta felettük az ostort, kevesebb lett azóta az igazolatlan távollévő a munkahelyről és a mun­kaidő alatti kocsmázás, vagy a vodkás üveg a munkapadon. Igaz, hogy Andropov hosszas távolléte és a súlyos betegségéről ke­ringő hírek kezdik me­gint egyszer megtölteni az italosboltokat és a kocsmákat. A szovjet államgazda­ság decentralizálását és megreformálását ígérte Andropov, de az idei nyáron kiadott titkos memorandum, amelyet valaki megmutatott a nyugati tudósítóknak, akik azt hazajuttatták és kinyomtatták sokkal távolmenőbb reformot ígért. A KGB azonnali vizs­gálatot indított a szivá­rogtatók kilétének meg­állapítására. A Nyuga­ton közzétett szöveg­ter­vezet reformjai feldúl­ták a konzervatív szov­jetbürokratákat. Andro­pov túl messzemenő re­formokat tervezett mon­dották Moszkvában a bürokraták. Végülis amikor And­ropov nevében megje­lent az új gazdasági terv ez jóval óvatosabb volt, mint a titkos memoran­dum merész célkitűzései. A nyugati szakértők úgy hiszik, hogy sem Andropov, sem utódja nem lesznek képesek a radikális reformok be­vezetésére.

Next