Chicago és Környéke, 1985 (80. évfolyam, 1-52. szám)
1985-07-13 / 28. szám
MR LOUIS SZATHMART 2218 N LINCOLN AVE CHICAGO IL 60614 80 éve a magyarság szolgálatában.* CHICAGO és KÖRNYÉKE „Chicago and Vicinity" Hungarian weekly newspaper with readership in every State of the U.S.A. Alapítva: 1985. július 13 Issue No. 28 Üzleti iroda — Business officel 4125 N. Central Park Ave.| Chicago, 111. 60618 Tel: (312)478-0853/501 Gromikó (nyug-)Dija:________________ A Szovjetunió elnöke lett Romanov egészsége megrendült________________ Gorbacsov viszont kitűnő egészségnek örvend Washingtoni tudósítónk jelenti: Mihail Gorbacsov akiről a szakértők állandóan azt mondogatták, hogy a külpolitikában tapasztalatlan, a belpolitikára összpontosítja most figyelmét, hogy rendbehozza a Szovjetunió szénáját, s a héten külpolitikát csinált! Külügyminiszterét, Andrej Gromikót, aki vasfenékkel 1957 óta ült helyén, felfelé buktatta és államelnököt csinált belőle. Akad szovjet szakértő aki most azt mondja, hogy az előléptetés, — mást jelent. Az öregek a párt központi bizottságában öszszefogtak a kölyök ellen és megtagadták tőle az elnöki címet, — a hivatalt, amit még nem szerzett meg magának á la Brezsnyev, — utolsó jeléül annak, hogy az összhatalom az ő kezébe került. Ennél a magyarázatnál azonban sokkal valószínűbb, hogy Gorbacsov szívesen látja korábbi mentorát a sóhivatalban, amit jóidőA Fehér Házban a hét elején tartott tanácskozás eredményeként Beirut repülőterének „elszigetelését” határozták el. De egyelőre nem katoig Podgornyi töltött be. Vajon ki emlékszik ma Podgornyira? A 75 esztendős Gromikó természetesen beírta már saját nevét a Szovjetunió történelmébe, hűen kiszolgált mindenkit, Hruscsovtól kezdve egészen a kölyökig. ő volt az aki főtitkárnak jelölte Gorbacsovot és azoknak akik azon aggódtak, hogy a Guccikommunista. Londonban túl sokat mosolygott nai eszközökkel! Eltiltják a libanoni járatok a Middle East Airlines és a Trans Mediterran Airlines gépeit az USA területéről. És a Nyugatra, megnyugtatásukra ezt mondta: Viszont Gorbacsovnak vasból vannak a fogai! Ezek a vasfogak alkalmasint szerepet játszottak amikor Gromikót a magasba emelték! És Romanov egészsége megrendülésében alkalmasint Gromikó szintén döntő szerepet játszott. Utoljára Romanov egészsége Helsinkiben tett látogatásakor rendült meg, a szokottnál is többet ivott és részegsége a finn fővárosban suttogó botrányt okozott. . Romanov, Ustyinov volt hadügyminiszter pártfogoltja, a Military Industrial Complex vezetője a Szovjetunióban a párt központi bizottságában és a Politbüroban belső tag volt. Ilyen magas helyről nem szoktak senkit kibuktatni, onnét a távozás eddig a koporsó volt. Romanov, — korábban Gorbacsov versenytársa a főtitkári pozícióért, — május eleje óta nem mutatkozott a szovjet nyilvánosság előtt. Július 1-én lemondott s mindkét vezető posztjáról és megrendült egészségére hivatkozott. Helyébe Gromikó utóda, az új külügyminiszter Eduard Shevardnáde lett Romanov utóda a párt központi bizottságában. Az 57 esztendős Shevardnadze eddig kizárólag jelölt — tehát szavazati joggal nem rendelkezik s kandidátusként foglalt helyet a Központi Bizottságban. Shevardnatze Georgia-i, mint volt Sztálin, párttitkárként szolgált ott és rendbehozta a korrupcióról, feketézésről ismeretes kaukázusi köztársaságot. Elődje egy törvénytisztelő országban börtönbe került volna viselt dolgaiért. Az ezüst-sörényű Edward Shevardnatze kedveli a jólszabott szürke öltönyöket. A szovjetológusok azt mondják róla, hogy Brezsnyev protezsé volt. A valóság valószínűleg az, hogy a KGB protezsálta őt Brezsnyevnél. Egy Amerikában most megjelent érdekes könyv szerint a Szovjetunióban Andropovval a KGB vette át az ország vezetését, ami azt jelenti, hogy Gorbacsov kiválasztása szintén KGB döntés és minden elmélkedés arról, hogy vajon a fiatal technokrata nemzedék hatalomra jutása változtat-e a Szovjetunió magatartásán, a meddő találgatás. Mit tehet az USA megtorlásként? azt tanácsolják az amerikai légitársaságoknak, hogy menetrendjükből ejtsék Beirutot. Lehetőleg erre igyekeznek rábeszélni a baráti országokat is az amerikai diplomaták, azzal érvelve, hogy Beirut az egyik fészke a nemzetközi terrorizmusnak és mindaddig amíg ez nem szűnik meg addig bojkottálni kell Libanont. Libanon itteni nagykövete tiltakozott, de ezt senki sem vette túl komolyan, mert kevesen hiszik, hogy Libanonnak valóban van kormánya, ez csupán névleg létezik de helyette a káosz uralkodik ebben a közelkeleti országban. Szíria maga különös helyzetbe került az USA- val szemben. Mind Reagan elnök, mind Shhultz külügyminiszter kifejezték hálájukat Assad elnöknek a közvetítésért és a túszok gyors visszaszerzéséért. De majdnem egyidőben a State Department egyik szóvivője Líbia és Irán mellett Szíriát is említette, mint a terrorizmus támogatóját. A fehér házi tanácskozáson egy órán keresztül vitatták az esetleges katonai lépéseket. Később McFarlane a nemzeti bizottság tanácsadója nyilatkozott és kijelentette, hogy kéthárom ismert célpont van ahol a terroristák tartózkodnak és ahol őket kiképezik. De azt is hozzátette, hogy az Isten-pártiak (a Hezbollah, amely a TWA gépet elrabolta) nem nyújt alkalmas célpontot a megtorlásra. Ray Cline, a CIA volt helyettes vezetője, aki nemrég tanulmányt készített az amerikai hadsereg számára a terrorizmus elleni küzdelmet taglalva, a katonai megtorlás helyett mást ajánlott. Azt javasolta, hogy mozgósítsák a világ közvéleményét a nemzetközi terrorizmus ellen. A New York Times fanyalogva fogadja a válság rendezését Az ember azt hinné, hogy a mérséklet, amit Reagan elnök tanúsított a válság során (az elnök, akit a New York Times állandóan triggerhappy-nek festett le — az ujját a pisztoly ravaszán pihentető cowboynak — dicséretet fog kapni a nagy liberális laptól azért hogy épségben és hamar hazahozta a túszokat. Óh nem! Ugyancsak fanyar volt részéről a fogadtatás, íme: „Elegáns hazugságokra volt szüksége Reagan elnöknek, Nabih Berrinek, Assad szíriai elnöknek és Shimon Peres Izrael miniszterelnökének, hogy elintézzék a 39 túsz szabadon bocsájtását. A négy vezető együttesen olyan megegyezést szült amit egyedül Berri mutathat majd fel a shiitáknak fogolycsereként. Reagan mindörökre feltétel nélkülinek mondhatja ezt a megállapodást amely garantálta azt is, hogy Izrael miniszterelnöke Shimon Peres szabadon bocsáthatja túszait éspedig anélkül, hogy azt kényszerből tenné — é ő is önkéntes akciónak minősítheti. Mindez a „fogadom hogy” ígéret Assad kezébe futott be, úgy hogy ő lett tulajdonképpen a játszma nyertese! Még szembeszökőbbé vált Szíria Libanon feletti uralma. Mindez nyilvánvaló volt már két héttel korábban, attól a pillanattól kezdve, amikor Berri átvette a TWA gépet a kalózoktól. De bármilyen bejósolható volt is a végkimenetel, a partnerek az utolsó pillanatig ügyesen játszották ki kártyáikat. Hajlékonyak voltak balfelé és ugyanakkor szilárdak a jobboldal szemében. Ezáltal mindegyikük megnyugtathatta saját gibiceit — a honi közvéleményt, hogy ennek egymással ellentétes kívánságait ezáltal elcsitítsa. Mr. Berritől azt várták, hogy busás válságdíjat fog inkasszálni. Valójában azonban azzal kezdte, hogy ő adta ki azt amit a kezében tartott. Reagan esküdözött, hogy nem tárgyal a terroristákkal, de elég messzire ment, hogy kielégítse követeléseiket. Mr. Peres viszont fogadkozott, hogy foglyait csakis akkor bocsátja szabadon, ha az USA kéri azt tőle fennhangon. Azután a jelbeszédből is szót értett és azonnal engedelmeskedett! Miközben mindezt cselekedték, a régi közmondást igazolták. A nagy általánosságoknak a helyest és a helytelent illetően csakis elméletben van helyük. A gyakorlatban az adott helyzethez kell alkalmazkodni! Az USA-nak nem volt lehetősége a fegyveres megoldásra, ezért folyamodott a diplomáciához. Ez esetben a mellébeszélés volt a túszok börtönének kulcsa. A viszontlátás drámai látványossága sem feledtethet azonban néhány fájdalmas igazságot. A TWA egyik fiatal utasát brutálisan meggyilkolták és a tettesek továbbra is szabadon sétálnak Beirutban. Az elmúlt 15 hónap során két amerikait raboltak el Beirut utcáin és ezek továbbra is valamelyik obskúrus banda börtönében sínylődnek. Ezek felett sem Berrinek, sem Assadnak nincs elegendő hatalma. Az emberrablók megmondták, hogy ők mit akarnak, olyan váltságdíjat, amit Amerika nem fizethet meg. A 17 shiita szabadon bocsájtását akik Kuwaitban az amerikai és a francia nagykövetségeket bombázták tavaly. Ki tudja, hogy ezek a rabok mikor és hogyan térhetnek majd haza? Miközben a négy légikalóz, akik két amerikait gyilkoltak meg egy kuvaiti gépen Teheránban a múlt év decemberében, továbbra is Irán védelme alatt szabadságukat élvezik. És megoldatlan a tokiói repülőtéri bőrönd robbanás, valamint az Air India 329 utasának rejtélyes halála Írország partjainak közelében. Amerika időnkénti próbálkozásai Irán megbüntetésére mindeddig elakadt más kormányokon, amelyek nem hajlandóak a bojkotthoz csatlakozni és közömbösek a kollektív biztonság iránt. A válság tehát tulajdonképpen nem ért véget és a legnehezebb döntések még hátra vannak. Mellébeszélésekkel azokat nem lehet majd elintézni, — írja vezércikkében a New York Times... Vajon mit írt volna ez az érdemes lap, amenynyiben a trigger-happy cowboy, Ronald Reagan meghúzta volna a ravaszt? A TWA túszok hangfogós hazatérése A hangfogó a hazai földön kezdődött el. Nyugat-Németországban, Wiesbadenben, az amerikai katonai kórházban, ahol Bush alelnök üdvözölte őket, az alelnök lelkesedésében megint egyszer kissé túllőtt a célon. Olyasvalamit mondott, hogy a túszok azért tértek haza, mert Reagan elnök volt az aki a válságban felülkerekedett. Ezt hallva ugyanaznap hajnalban az ABC országos rádióhálózat csevegő műsorának konzervatív és rendszerint Reagan-barát házigazdája, Ray Brynes ezt mondta: Az én benyomásom szerint Szíria elnöke Hafez Assad volt az aki a válságban felülkerekedett! Tény és való, hogy a hazatérő amerikaiak fogadtatása hangfogóval történt. Reagan elnök eléjük jött Washington katonai repülőterére, az Andrews Air Force Base-be, ott szólt hozzájuk és parolázott velük,és innét szállították őket Washington különböző repülőtereire útban hazafelé. A Fehér Házat belülről nem látták, ellentétben a fogadtatással amiben Jimmy Carter részesítette 444 nap után az Iránból hazatért túszokat. Igaz viszont, hogy Reagan 17 napos válság után hozta haza saját túszait. . Az alájátszásnak egyik oka, a Hezbollah — az Isten-pártiak által korábban elrabolt 7 amerikai nem került még haza. Ők továbbra is raboskodnak valahol Libanonban, — állítólag a Bekaa-völgyében. A másik oka, Reagan (és Shultz külügyminiszter) diplomáciai győzelmet arattak a túszok hamari hazahozatalával — de nem az erő, hanem a gyengeség helyzetéből. Reagan kemény kijelentései és cselekedetei között jókora a különbség, olyannyira, hogy több közeli munkatársa azon aggódik, hogy az erőteljes amerikai akció elmaradása esetleg újabb terrorcselekedetekre bíztathat különböző terroristákat. Ugyanakkor a Reagan kabinet egyik legerőteljesebb alakja, Caspar Weinberger honvédelmi miniszter az egész válság alatt a katonai visszaütés ellen volt. Azzal érvelt, — valószínűleg helyesen, — hogy a radikális mohamedánokat ez lángralobbantaná és az ebből származó kár jóval nagyobb lenne, mint a haszon. Caspar Weinberger azon aggódott, hogy a radikálisok, akik Egyiptomban Szadatot meggyilkolták, Mubarak ellen ugyanígy lépnek fel, majd Tunesia-ra, majd Marokkóra és a többi mérsékelt arab államra terjesztik át a terrorhullámot. Weinberger izraeli kollégája Rabin honvédelmi miniszter a maga részéről belföldi vonatkozásban szintén kitért a lehetőségre, hogy a radikális mohamedánok (a Hezbollah és a hozzájuk hasonlók) akik keresik az öngyilkos cselekedeteket és óhajtják a halált, mert ettől várják az üdvözülést, komoly problémát okozhatnak Izraelnek és a Nyugatnak, hogy ha egyszer tömegesen megindulnak. Nincs ellenük védekezés — mondotta Rabin — mert hozzájuk hasonlókkal mi, akik az emberi életet becsüljük, nem rendelkezünk!” Visszatérve Reagan elnök plusz és mínusz számvetéséhez a túszok hazatérésével kapcsolatban, — a tény hogy 17 rövid nap alatt sikerült őket hazahoznia, — kétségtelenül azt jelenti, hogy hagyományos szerencséje igenis kitartott mellette. Minél tovább tartott volna a túszválság annál jobban ártott volna Reagan elnökségének a TWA gép elrablása. Reagan most visszatérhet az adózás reformjához és egyéb terveihez. Őszi Reagan—Gorbacsov csúcstalálkozó — Ne várjunk tőle túl sokat A Gorbacsovval elhatározott találkozó könynyen meghatározhatja Reagan hátralévő három esztendeje során az USA és a Szovjetunió viszonyát. Ez a találkozó azonban más lesz, mint aminek az amerikai elnök a kezdetben szánta. Reagan azért vonakodott olyan sokáig csúcskonferencia rendezésétől, mert azt vallotta, hogy ennek csakis akkor van értelme, ha gondosan előkészítik a programját és ha valami eredménnyel járhat. Mindkét csúcshatalom azt híreszteli most, hogy a fegyverkorlátozás első helyet foglal majd el de valószínűtlen, hogy Reagan eláll az Amerika számára szükséges csillagháborús védelemtől és ugyanilyen valószínűtlen az is, hogy Gorbacsov feladja eddigi katonai fölényét. A csúcsértekezlet röviddel a szuperhatalmak genfi leszerelési tárgyalásainak befejezése után folyik le. Az hogy Reagan és Gorbacsov nem New Yorkban találkoznak az ENSz őszi közgyűlésének 40 éves jubileumi összejövetele alkalmából az jórészt Gorbacsov kívánságára történt, nem óhajtott amerikai hátteret ennek a találkozásnak. Gorbacsov Genfbe megerősödve érkezik, a párt központi bizottságát megtömte saját támogatóival, megszabadult egyetlen „fiatal” versenytársától Grigori Romanovtól és felfelé buktatta Gromikót, aki ott oktathatta volna őt saját külpolitikai tapasztalataira. Gorbacsov új külügyminisztere Edward Shevardnadze életében háromszor járt eddig külföldön csupán, kommunista pártértekezleteken Indiában és hasonló Harmadik Világ fővárosban. A külpolitikához az ég világon semmi köze nem volt, más erényével hívta magára Gorbacsov figyelmét. Amikor Shevarnadze átvette a korrupt georgiai állami aparátus vezetését, egybegyűjtötte konferenciára főmunkatársait. Itt kézi feltartással szavaztatta őket és azt is megparancsolta nekik, hogy balkezükkel szavazzanak. A feltartott balkezeket azután nem engedte lebocsájtani, körüljárta az asztalt és megnézte ki milyen karórát visel? A jelenlévők egytől egyig drága külföldről importált órákat, Omegát, Tissot-t és hasonló luxus karórákat viseltek, egyedül az ő kezén volt olcsó orosz gyártmányú óra. Edward Shevaradnatze értekezletét ezzel kezdte: „Ide az órákat elvtársak! Adakozzanak a közösségnek, a szükség enyhítésére! ” Ezzel kezdte Gorbacsov új külügyminisztere magasabb szintű politikai pályafutását, érthető, hogy ez megtetszett Gorbacsovnak, aki most hasonló eszközökkel kívánja megreformálni a Szovjetunió erkölcseit. A Wall Street Journal a csúcsértekezletről szóló vezércikkében beszélte el ezt az érdekes történetet a Szovjetunió új külügyminiszteréről. Cikkének címe: „Vigyázat a pénztárcákkal!” A nagy amerikai financiális lap attól tart, hogy Reagan aki a külkereskedelemben eddig inkább mindig galambnak, mint sólyomnak bizonyult, Genfben Gorbacsovnak gazdasági engedményeket tesz és segíti őt, hogy a Szovjetunió szorult helyzetén javíthasson. Ez időszerint Moszkva legnagyobb gondja, hogy keleti csatlósaival való kereskedelme hatszor gyorsabban növekszik, mint a Nyugattal folytatott kereskedésé.