Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)

1986-01-04 / 1. szám

Az olajárak esése: Kinek átok, kinek áldás A Reagan-kormány­­zat örömmel fogadta az olaj világpiaci árának esését, mert az infláció csökkenését és az ala­csonyabb kamatlábat vélik felfedezni benne. Ugyanakkor az eladó­sodott és túlnépesedett Mexicónak az olaj­ár­esés még akkor is, ha ez csupán csak néhány dol­láros, katasztrófát okoz. És ha Mexicóban baj van, ez rendszerint érez­teti hatását a szomszéd­ságban, az Egyesült Ál­lamokban is. A konzervatívok kezdenek kiábrándulni Marcosból Jack Kemp, egyik poli­tikai csillaguk szeptem­beri távolkeleti látoga­tása után kijelentette, hogy Marcos anti­de­­mokratikus politikájá­val lázadókat toboroz uralma ellen. Manilában újabb kon­zervatív látogatók azt tapasztalták, hogy Mar­cos és környezete nincs tudatában annak, hogy uralmuk milyen bajok­kal néz szembe. Az egyre Amerika-el­­lenesebb hang, amit Ferdinand Marcos újab­ban használ, megköny­­nyíti a konzervatívok­nak, hogy a vele való kapcsolatos eddigi állás­pontjukon módosítsa­nak. Ferdinand Marcos, a Fülöp Szigetek elnöke hosszú időn át az ameri­kai konzervatívok ked­vence volt, következete­sen antikommunista po­litikája miatt. Újabban azonban a konzervatívok kezdenek kiábrándulni belőle. Két korábbi ellenség ölelkezése Két engesztelhetetlen ellenség barátkozásával lepte meg a világot, Új Delhiben, India főváro­sában Rajiv Gandhi ba­rátságosan fogadta Pa­kisztán elnökét,Zhia tá­bornokot, aki civilbe öl­tözve nehru­ zakót visel­ve jelent meg és ölel­kezett India ifjú elnöké­vel. A két vezető kölcsö­nösen megfogadta, hogy nem támadnak egymás nukleáris telepeire és nem ütik ki azokat. Meg­fogadták azt is, hogy mindent megtesznek, hogy Indiát és Pakisz­tánt egymástól elválasz­tó ellentéteket sorra ki­küszöböljék és hogy a két szomszéd, amely 1947 óta három háborút vívott meg egymással, a jövőben baráti viszonyt építsen­e ki és gazdasági téren is együttműködje­nek. A közeledés elsősor­ban Zhia ötlete volt, aki felbátorítva a mérsék­lettől amit Rajiv Gandhi tanúsított elődje, anyja, Madame Gandhi politi­kájához hasonlítva, jó­ideje igyekezett Indiá­hoz közeledni. Időközben azonban mindkét ország harcias szólamokat tett egymást vádolták azzal, hogy atomerő telepeik a szom­széd elleni rajtaütéssze­rű támadást, nem pedig az energiaforrás békés felhasználását szolgál­ják. A vádak úgy elmér­gesedtek, hogy sokan egy újabb konfliktus ki­robbanásától tartottak. Érdekes módon Rajiv Gandhi, amíg a leghar­­ciasabb nyilatkozatokat tette, titokban tárgyalt Zhiával az Új Delhi-i ta­lálkozás előkészítésén. A két vezető utasította külügyminisztereit, hogy tegyenek meg min­dent a vitatott Khasmir jövője békés rendezését illetően. Zhia arról biztosította Gandhit, hogy Pakisztán nem fogja kihasználni India belviszályait és nem támogat semmifé­le terroristát, aki a ter­ror eszközeit használja az Új Delhi-i kormány­nyal szemben. Gandhi és Zhia ismét találkoznak egy féléven belül és a béke kidolgo­zása addig is folyamat­ban van. Az amerikai Bonaparte­­dinasztia örököse lemond a trónkövetelésről Teddy Kennedy, akit egyre többen sejtettek az 1988-as demokrata el­nökjelöltségre pályázók soraiban, híveit és ellen­feleit azzal a bejelentés­sel lepte meg, hogy sze­nátusi újraválasztására­ pályázik csupán, az el­nökségre többé nem! Szűkebb pátriája, Massachusetts szavazói video-képszalag nyilat­kozat révén értesültek elsőnek Teddy visszavo­nulásának tény­éről. Ar­ról, hogy szenátoruk ér­zése szerint többet tud tenni a közösség szolgá­latára, amennyiben csu­pán jelen hivatala meg­tartására törekszik in­kább, mintsem az elnöki hivatalra is pályázzon. Amikor Teddy utoljá­ra az elnökségre töreke­dett, 1980-ban Jimmy Carter jelöltetését igye­kezve megakadályozni, kettős kudarcot szenve­dett. A demokrata jelö­lés Carteré lett, az elnök­ség pedig Ronald Rea­gané — részben Teddy önkéntelen segítségével. A kis Kennedy a há­rom fivér túlélője most azért mondott le végle­gesen az elnökség álmá­ról, mert tanácsadói meggyőzték őt arról, hogy az ábránd hiú­ Amerika politikusai, amint ezt Mario Cuomo new yorki kormányzó példája is mutatja, Rea­gan hatására a bal­szárnyról a közép felé gravitálnak. Teddy maga is evvel kísérlete­zett az elmúlt két eszten­dő során, de túl soká volt eljegyezve a liberaliz­mussal ahhoz, hogy át­állása hihetővé váljék. Edward Kennedy visz­­szavonulása két erőtel­jes önjelölt esélyeit nö­veli: Gary Hart, aki 49 esztendős és kortesta­pasztalattal, valamint országos szervezettel rendelkezik, most az élenjáró lett, Mario Cu­omo pedig a másik, aki szorosan nyomon követi Hartot. Cuomo ugyan azt mondja, hogy egyelőre kizárólag kormányzói posztjának újbóli elnye­rése érdekli, de azt min­denki tudja hogy miért. Elsősorban, hogy az el­nökjelöltség irányába ugródeszkaként hasz­nálhassa. De az is meglehet, hogy 1988-ra Cuomo és Gary Hart „fáradt öreg arcnak” tűnnek majd és a demokraták a siker re­ményében valami új és mutatós kandidátust néz­nek, mint például Lyn­don Johnson középutas veje Chuck Robb, volt virginiai kormányzó, vagy pedig Delaware je­lenlegi szenátora Joseph Biden felé. Shultz külügyminiszter közel-keleti útja: Sok a lehetőség a változásra, de a folyamat lassú lesz Ez volt körülbelül a je­lentés, amit George Shultz külügyminiszter Reagan elnöknek tett ki­lenc napos közel-keleti körútja után. Shultz Berlinben kije­lentette, hogy az USA nem hajlandó végleges­nek elismerni Kelet-Eu­­rópának a szovjet érdek­szférába való bekebele­zését. De hazatérőben az őt kísérő tudósítókkal dis­­kurálva a külügyminisz­ter intette őket, ne higg­­yék azt, hogy ha a világ­ban valami változás áll be, ez kizárólag azért történik, mert az USA ezt vagy azt cselekszi. Szerinte más okok is lé­teznek, és ezeket is la­tolgatni kell. A kelet-nyugati kap­csolatok — mondotta Schultz a tudósítóknak —­­új fázishoz érkeztek el,­­ sebességváltásra van ki­látás a Szovjetunióval­­való viszonyunkban, aminek következménye a kelet-európai orszá­­­­gokkal való viszonyban , várható változás lesz, esz azonban egy lassú és kényes procedúra, és nem fog gyors eredmé­nyeket produkálni. Schultz Bukarestnek in­tést kézbesített ki: elve­szítheti kedvezményes elbánását, az amerikai vámkedvezményeket, amennyiben továbbra is folytatja sérelmes ma­gatartását a kisebbsé­gekkel és a vallásfeleke­zetekkel szemben. Schultz röviddel rá el­lenfenyegetést kapott Románia diktátorától, Ceausescutól, aki ezt rö­pítette világgá: „Nagyobb együttmű­ködésre lenne szükség Románia és a Varsói Szerződéshez tartozó tagállamok között!”.— Románia „függetlensé­gét” eddig a Varsói Szer­ződéshez tartozó orszá­gok hadgyakorlatainak állandó szabotálásával demonstrálta. Feldü­hödve Schultz fenyegeté­sén most ő maga fenye­getőzik azzal, hogy is­mét közeledik a varsói paktumhoz. De igazá­ban valaha is távolodott­­­ tőle? Budapesti látogatásá­val kapcsolatban Mr. Schultz ezt mondotta tu­dósítók kíséretének a re­pülőgépen útközben ha­zatérve: Kádár János, aki or­szágának és önmagának elismerést vívott ki az általa eszközölt változá­sok révén, olyasvalaki, akinek nézeteit érdemes meghallgatni. Kádár nem titkolta, hogy tagja a Varsói Szerződésnek és azt mondotta neki, az ame­rikai látogatónak, amit tőle a Kreml kívánt, hogy mondja neki — ugyanakkor azonban Kádár hosszú tapaszta­lata és szolgálata, vala­mint az általa bevezetett változások mérve miatt olyasvalaki aki szakértő abban hogy a változások hogyan jönnek létre,­­ ezért nagyon is érdemes Kádár nézeteit meghall­gatni. Jugoszláviában az amerikai külügyminisz­ter összecsapott kollé­gájával, Raif Dizdre­vic jugoszláv külügy­miniszterrel, az Achil­­le Lauro olasz hajó el­rablásáról volt szó és Schultz kifogásolta, hogy a jugoszlávok hagyták távozni a kitervezéssel vádolt közel-keleti ter­roristát, Mohammed Abbas-t,­­ nem véve fi­gyelembe az USA kérel­mét Abbas kiadatására. Dizdrevic válasza: Jugoszlávia elvben el­ítéli a terrorizmust, ugyanakkor azonban úgy véli, azt is figye­lembe kell venni, hogy melyek az okok, ame­lyek a terrorizmus ki­váltói? Mr. Schultz elvörösö­dött, öklével az asztal­ra ütött: „Egy olasz hajó elrablására és egy amerikai turista kínzá­sára, majd brutális meggyilkolására véle­ményem szerint nincs semmiféle mentség! Nincs olyan ok ami ezt indokolná! A terrorizmus elíté­lendő rossz és a nemzet­közi közösségnek együt­tesen kell fellépnie nem­csak az ellene való küz­delemben, hanem elíté­lésében, és a probléma végleges és erőteljes ki­küszöbölésében is.” A flegmatikus termé­szetű és önuralmáról, diszkréciójáról híres amerikai külügyminisz­ter dühkitörését később a tudósítók előtt így in­dokolta hazatérőben re­pülőgépén: „Tudtukra akartam adni az átlag amerikai érzelmeit a terrorizmus iránt!” Schultz érzelem távla­tából azonban hazatéré­se utánra is maradt va­lamicske. Az év végefelé az el­nök által elrendelt ha­­zugságjelző készülék használatát utasító di­rektívára reagálva, Ge­orge Shultz kijelentette, hogy annak ő nem vetné alá magát és azon a na­pon amidőn megrendült benne a bizalom, venné a kalapját és távozna! Washingtoni konzer­vatív körök remélve, hogy megszabadulhat­nak George Shhultztól, aki szerintük túlságo­san a külügyminisztéri­um káros befolyása alá került,­­ ajánlgatták, hogy amennyiben nem ért egyet az elnök ren­deletével, úgy talán ide­je lenne lemondásra. Reagan elnök azonban kiengedte a gőzt ebből a próbálkozásból, — ki­jelentette, hogy az ille­tékes rendelet az elnök­re és külügyminiszteré­re nem vonatkozik. George Shultz pedig kijelentette, amiben ke­vesen kételkedtek, — marad a helyén, ahol ki­tűnően érzi magát. Schultz Budapesten megkoszorúzza a háborúban elesett katonák síremlékét. A genfi spiritusz •A hetente szelleme átcsapott a Fehér Ház sajtóosztályára is. Ka­rácsonyi csomagot és üdvözletet kézbesítettek ki, a küldője a szovjet távirati iroda, a Tass volt. Tartalma? Mi más le­hetett volna, mint vodka és kaviár és a következő üzenet: Merry Christmas, Happy New Year — a TASS iroda. „Modern határ” 1985-ben A háború befejezése után, a béke negyvene­dik évében is ilyen a „modern határ” Berlin­ben. Az érintkezési hálót a határőrök „veszély-ke­­rítés”-nek is nevezik. Ez egy 2 méter magas fal, 100 méterenként beton­oszlop áll, melyekre a szögesdrótok vannak erősítve. A háló, azaz drót megérintésekor a jelzőtoronyban kis lám­pa gyullad ki. A táblán több kis jelzőlámpa van elhelyezve, melyek mindjárt az irányvona­lat is jelzik, hol, melyik helyen kell a határ­sértőt keresni. A képen látható „épít­mény” k­b. 50 méter szé­les. Az őrjárati út 6-7 m széles, beton vagy aszfaltozott út, melyen a határkörzeti autók ha­ladnak. Kb. hatszáz méteren­ként jelzőtornyok áll­nak. Az út mellett szí­nes határjelző oszlopok, melyeket csak a határt „kezelők” engedéllyel léphetnek át. Az autó­ árok arra szol­gál, ha esetleg valaki gépjárművel akarna a határon átkelni, az árok­ba, mint csapdába essen. 10-11 gereblyézett földrész, az áruló nyo­mok felderítésére szol­gál. Keleti zónában élő határőröknek, ebben a halál­zónában már a határsértőkre is lőniük kell. A homok­árok, vagy terület szélessége 15 m. A vasbetonból ké­szült fal 3-4 m. magas, tetejére azért szereltek vascsövet, hogy az eset­leges határsértő ne tud­jon megkapaszkodni a falon. 1961 augusztus óta a kelet-német határőrök 1540 alkalommal hasz­nálták lőfegyvereiket a határsértőkre. Statisztikai adatok: 1978 óta a demarkációs vonalon, Berlinen ke­resztül, 104.5 kilométe­res betonfalat emeltek, 55.1 km rácsot építettek, 4.5 km szögesdrótot, 10.5 km betonfalat, vagy régi házak maradványait építették be határvonal­nak. 252 megfigyelő tor­nyot állítottak fel, 136 BUNKERT, 262 kutyaki­futót készítettek, 107 km hosszú autó­árkot, 122.8 (Folytatás a 3. oldalon) Boldog Újévet Kívánunk! Alapítva: 1986. január 4. Issue No. 1. Vonakodva írjuk le ezeket a sorokat, a lap­zárta az év vége előtt történt, tartunk tőle Isten-kísértés, ha elő­re azt jelentjük, hogy 1985 csendben búcsú­zott tőlünk és 1986 ugyanígy köszöntött be. Ugyanakkor az el­múlt hét annyira ese­ménytelen volt, hogy va­lósággal üdítően hatott, ezt nem hagyhatjuk szótlanul. Washingtonból távo­zott a kongresszus, tu­risták töltötték be az űrt, nem volt ki károgjon ké­szülő katasztrófákról. Piros szalag díszítette fenyőkoszorúk a köz- és magán­épületeken, az időjárás pedig jojót játszott velünk, hol kis­­kabátban sétáltunk a su­gárutakon, hol a mély­hűtőben dideregtünk, messze, messze a fagy­pont alatt. Apró bajok továbbra is történtek a világban. Dél-Afrikában a Zulu törzs 2 ezer tagja a Pon­­do törzs 3 ezer tagjával ütközött, ők tudják mi­ért és félszáz halott ma­radt az Indiai óceán partján fekvő csataté­ren, Umbulu mellett, amiről most hallott elő­ször és reméljük utoljá­ra a világ. A köd a karácsonyra hazakészülő amerikai utasok ezreit tartotta bezárva a Távol-nyuga­ti repülőterein. Az Et­na tűzhányó Szicíliában lávát kötött és megölt egy olasz turistát. Itt-ott bomba robbant, repülőgép zuhant le, millió és millió ember a templomokba tódult, mert Mennyből az an­gyal, vagy pedig az esz­tendő nem túl rossz be­fejezéséért hálálkodott. Üzleti iroda—Business office 1 4125 N. Central Park Ave.­ Chicago, III. 60618 Tel: (312)478-0853/501 Csendes esztendő változás Washingtoni tudósítónk jelenti: A Djilas kórházban van Milovan Djilas szívro­hamot kapott és kórház­ba szállították — közli a szűkszavú belgrádi je­lentés. Néhány soros hír amely szinte észrevétlen az újságokban, arról ta­núskodik, hogy a világ könnyen felejt. Milovan Djilas, aki ma már öreg, fáradt és nagyon beteg ember, va­lamikor világszerte is­mert személyiség volt. Djilas, Tito régi barát­ja és harcostársa, a kommunista hatalomát­vétel után Jugoszlávia alelnöke, Tito hivatalos helyettese lett. Nem sokkal később ki­ábrándult a kommuniz­musból és könyvet írt. Könyve sohasem jelent meg Jugoszláviában, Nyugaton azonban best­seller lett, körülbelül a magyar forradalom idő­pontjában, 1956-ban je­lent meg, ezen a címen: — Az új osztály. Djilas egyik megál­lapítása a könyvben így hangzik: — A kommunizmus­ban kifejlődik egy olyan új uralkodó osztály, amely minden korábbi uralkodó osztálynál ke­gyetlenebb, könyörtele­nebb, mohóbb és vér­szomjasabb. Állításának igazságát semmi sem bizonyította hathatósabban, mint az a körülmény, hogy régi barátja és harcostársa, Broz Tito, elrendelte azonnali letartóztatását. Milovan Djilas több évet töltött börtönben, végül­­is, szabadlábra került, de akkor sem hallgatott. Ismét letartóztatták. Két évi fogsága után megint szabadon enged­ték és azóta, szerény nyugdíjból tengeti éle­tét Belgrádban. A jelen­legi jugoszláv kormány véleménye: — Teljesen ártalmat­lan. Túlságosan öreg és beteg ahhoz, hogy ártal­mas legyen.

Next