Chicago és Környéke, 1986 (1-52. szám)

1986-04-12 / 15. szám

10. oldal Nagy árat fizettünk (Avagy, mikor kopogtak a ruszkik...?) Só Bernát Közvetlen a háború utáni évek egyik népsze­rű vicclapjában — az még a Ludas Matyi előt­ti kor volt — jellemző rajzos vicc jelent meg. A házigazda és felesége a szalon közepén állnak és megelégedéssel néz­nek befejezett munká­jukra: nyakkendőkkel és nadrágszíjakkal sike­rült végre odakötözni a vendégségbe érkezett ri­adt házaspár kezét és lá­bát a fotelokhoz. A rajz alatt a követke­ző felirat állt: „így ni! Na most szépen el fogjuk nektek mesélni, hogyan vészeltük át az ostro­mot...” Ugyanis fél­millió pesti mesélt akko­riban félmillió rémtör­ténetet, félmillió pesti­nek, csodával határos módon, fel nem robbant aknákról, borotvával ki­­kanyarított lóhuspecse­­nyékről, hathetes babfő­zelék diétákról, befala­zott szociáldemokra­tákról, és zabráló oro­szokról. A félmillió történet unalomig azonos volt, talán csak annyiban kü­lönböztek, hogy az egyik a Hernád utcában, a má­sik meg az Olasz Fasor­ban játszódott le. Végül Budapest fölül elszállt a korom és a kőpor. Múl­tak a hónapok, az évek, az évtizedek és egyes ostromélmények nyom­tatásban is kezdtek nap­világot látni. A pestiek meg ekkor kezdtek el csodálkozni. Ugyanis ezeket az élményeket ol­vasva többen úgy érez­ték: ha mindez igaz, akkor úgy látszik mi nem ezt az ostromot él­tük át. Elindult a pesti harcok legendairodal­ma. Az egész a Jézusarcú szovjet katonával kezdő­dött. Meg kell jegyez­nem, úgy érzem ezzel a harcossal a félmillióból csak egyetlen egynek volt szerencséje talál­kozni. A többi nem látta. Azok csak a „rücskös ké­pűvel”, vagy a „kirgiz­­pofájuval” találkoztak. Aztán ahogy múltak az éve, nőttek a könyves­polcokon a verses, a no­­vellás és memoárköte­tek, úgy szépült, szelí­dült fokozatosan az ost­rom megrázkódtatása. Minden valamire való író megírta már a maga kis dolgozatát versben, elbeszélésben, regény­ben, melyben az isme­retlentől való félelem­ből, életreszóló feleme­lő élmény lett. Mert min­den író jól tudta, hogy egy jólsikerült mondat­tal vállveregetést, biz­tonságot és nagyobb da­rab kenyeret lehet kiér­demelni. így társult az író képzeletében front­szakállas katonafej, a názáreti jóságos arcával. Bár őrzse néniben is hasonlóan társulhatott a kép, mikor az első oroszt Hejőcsabán megpillan­totta. Valószínűleg ő is így kiálthatott fel: — Jé­zus !! Itt vannak a rusz­kik...!! Persze ha már az iro­dalomról beszélünk, jól tudjuk: a papír türel­mes, az írógép nem be­szél vissza, és nagyon könnyű átesni a Pegazus túloldalára. Szabad le­gyen most idéznem pél­daként Lajos elvtársat, aki szintén jól átbukott. Bár elképzelem annyi esze volt, míg e sorokat írta, óvatosan odébb ült néhány méterrel, hogy kikerüljön a fenye­gető csillár alól. 1984- ben megjelent emléke­zéseinek 466-ik oldalán nagy nekiveselkedéssel a következőket Írja. Jól figyeljük kérem, mert ezt még tanítani fogják valamikor a ma­gyar iskolákban. „Szót kell itt ejtenünk — írja — még egy vi­lágszerte elterjedt kato­naszokásról, a zabrálás­­ról.” (Figyeljük csak meg, hogyan ártatlano­­dik a pesti zabrálás „vi­lágszerte elterjedt” ka­tonaszokássá?) „Ez is egészen más­képp festett, mint ahogy az emberek előre elkép­zelték. A mi katonáink a megszállt területeken sajnos mindenhez hozzá­nyúltak, ami fogható és mozdítható, kivált, ha értéke volt. És mivel rossz volt az ellátás, kü­lönösen elraboltak min­dent, ami ehető. (így ke­rülnek már bevezetőben, jó előre, saját honvé­­deink a zabrálással a vá­doltak padjára. Előzetes megvádolásuk után vég­re a szovjet katonákra is sor kerül, mikor így folytatódik az ostrom­mese.) ,,A szovjet katonák élelemhez nem nyúltak, inkább adtak mintsem vittek. Sajátságos kora­beli fogalom volt viszont a .csellengő ruszki’. Pi­henőben lévő eltávozást kapott katonák csopor­tosan, vagy magányo­san sétáltak a város­ban, kíváncsian bá­mészkodtak, bementek házakba, bekopogtak (?) a lakásokba, és ha kedvükre való tárgyat láttak, elkérték. (Látod kedves olvasó, rosszul ismered a saját törté­nelmedet. Ezek a .csel­lengő ruszkik’ ha ked­vükre való tárgyat lát­tak azt elkérték. De belépés előtt termé­szetesen kopogtak.) Elsősorban a karóra érdekelte őket, aminek közvetlen hasznát ve­hették, és ami bajtársak között nyilván fontos cseretárgy lehetett. De szívesen vettek bizonyos hangszereket: szájhar­monikát, huzóharmoni­­kát, gitárt, mandolint. A legnagyobb érték ami­hez hozzányúltak, az ugyancsak bárhol hasz­nálható kurblis, régifaj­ta gramofon volt, meg a hanglemezek. Szemé­lyes tapasztalaton sze­rint ez utóbbiért már fi­zettek, vagyis konzer­­vet, kenyeret, csokolá­dét, ennivalót adtak ér­te.” (Szóval jól jegyez­zük meg: a kurblis gra­mofonért már fizettek is. Sajnos a legtöbb ma­gyarnak nem volt ilyen gramofonja. Na de most jön a java...) „Volt aki szívesen adta, mint én is: volt aki ijedtében, hiszen a kato­nánál fegyver van, és bármilyen kedvesnek látszó (?) de érthetetlen szavakkal kéri is, olyan mintha fegyveresen ra­bolná, mármint annak, aki félelmében adja, amit ad.” (Szóval ked­ves olvasóm, az a kirgiz katona, aki 45 januárjá­ban ott a pincében, a géppisztolyt öreg édes­apád mellének szegezve vette el az óráját, az olyan látszatot keltett megrémült édesapád­ban, „mintha fegyvere­sen rabolt volna”. Lám minden csak illúzió... No de Lajos elvtárs még mindig bírja szusszal.) „Én szívesen adtam, — állítja írásában — (nem hiába az Eötvös Kollégiumban nevelke­dett) és amikor a ház­ban már nem maradt karóra (?? nofene!) kí­náltam nekik pénzt, kí­­nálgattam a szép és sú­lyos ezüst cigarettatár­cámat, csak legyintett rá nevetve, minek az ne­kik...?” (Hát ugyan, minek is kellett volna egy „csel­lengő” ruszkinak 1945 februárjában a rommá­­lőtt Budapesten egy szép és súlyos ezüst cigaret­tatárca...?) Ez már kortörténet. Mondtam, ezt még taní­tani fogják egykor az is­koláinkban. Nem az ost­romot, az írást... Ez csak kiragadott példa, de szerencsére úgy tű­nik, mégsem olyan fe­kete az ördög, mint ami­lyennek festik. Ugyanebben az évben, ugyanannál a vállalat­nál megjelent másik könyvben, egy írónő re­gényalakjával már ezt mondatja el: — Nagy árat fizet­tünk, a szabadságot ad­tuk a felszabadulásért... Ugye ez már mennyi­vel őszintébben és bízta-NICK Phone: 583-9786 H & E MEAT MARKET Smoked Sausage and Delicatessen 3534 W. Irving Park Rd. Chicago, IL 60618 Store Hours Mon-Fri: 9AM-6PM Sat: 9AM-5PM Sun: 10AM-4PM tóbban hangzik...? És ráadásul nem is mi mondtuk... FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! Megjelent! Szőke Klára: Négy hét Párizsban... A Nyisztor Zoltán irodalmi pályázat másik nyertesének Szőke Klárá­nak: Négy hét Párizsban című könyve is kikerült a nyomdából. Az írónő könnyed stílusban, bizalmas együttlétben Olvasójával meséli el mindazt, ami az olvasót érdekli az álomvárosról, Párizsról, amely vala­mikor valamennyiünk álma volt, ahová művészek sóvárogva tekintettek és amit az egész világ mint a pompa, elegancia központját tart számon, ahonnan szellemi áramlatok, forradalmak indultak el valamikor és amelynek Eiffel tornya a Szajna partján még ma is vonzza a turisták millióit... Ugyanakkor rendkívül érdekessen világítja meg a szerző 1956 előzményeit és a felejthetetlen szabadságharc napjait. A 200 oldalas könyv ára: 12.00 dollár + szállítási költség 2.00 dollár. Megrendelhető: Vörösváry Publishing Co. Limited Könyvosztálya, 412 Bloor St„ West, Toronto, Ontario, M5S 1X5, Kanada. ifj. Fekete István Hajótörött nemzedék korrajz Ezt írja a szerző a könyv előszavában: „Olyan formában próbáltam megörökíteni a történteket, hogy senkit ne botránkoztassak meg a szereplők parlagi nyel­vezetével és erkölcstelen tetteivel. Tessék-lássék törekvésem persze nem járt túlzott sikerrel, mert valójában nem is akartam kimosdatni az eseményeket. Irodalmi stílust, és virágnyelvet’ használva megközelítőleg sem tudtam volna visszaadni azt az erkölcsi és világnézeti nihilizmust, amiben az 1945-ös úgyneve­zett felszabadulás’ után hazánk lakosságának jelentős szá­zaléka élt.” Ez a mű nyerte el a Nyisztor Zoltán Irodalmi pályázat egyik első díját. Megrendelhető: Vörösváry Publishing Co. Limited Könyvosztálya, 412 Bloor St., West, Toronto, Ontario, M5S 1X5, Kanada. A 446 oldalas kemény kötésű könyv ára:,.$ 15.00, szállítási és csoma­golási költség: $ 2.00. SZŐKE KLÁRA Négy hét Párizsban..- Hiúba, a szocializmus sakkal fejlettebb. Ehhez nálunk Amerikában nem kel! doktorátus. DIVATOS TÉMA- Béla most alkoholellenes cikkekkel keresi meg a vodkára valót.- Az utóbbi idáben gyakran eltöprengek, hogy tulajdonképpen mi vegre vagyunk o világon? SZOBOR Egy aranymondást hallottunk, őszinte szivivel ajánljuk klasz­­szis — és nem annylira klasszis — sportolók figyelmébe. — Ne törődj azzal, hogy mit mondanak a kritikusok. Olim­piai bajnoknak már emeltek szobrot Kritikusnak még so­ha. LAIKUS A hölgy nem tartozott a sport megszállott rajongót közi. A nagy atlétikai verseny lelátó­ján egyszerre csak a kővetke­ző szavakkal fordult a férjé­hez: — Ezt aztán végképp nem értem, ötvenezer ember száz kilométert autózik a csúcsfor­galomban csdk azért, hogy lás­sa, hogyan tesz meg nyolc fiú nyolc szabad forgalmi sávon száz métert a saját lábán... EGYÉNISÉG Willie Mays, a San Francisco Giants baseballcsapatának csil­laga egyszer filmszerepet ka­pott. Saját magát kellett elját­szania egy tv-darabban. Forgatás előtt a rendező meg­kérdezte, hogyan akarja meg­oldani a feladatot. — Gőzöm sincs — mondta Mays. — Csak indítsátok el a kamerát és, ha én nem vagyok én, akkor szóljatok. A LÁTNOK — Egyszer még nagyon megkeserülitek, ti, férfiok, hogy' így bántok a nőkkel I HUMOR emléktábla TÖ8B NEVES KDuuiw SZERELME, AKIHEZ OLY SZÍVESEN MENEt KÜLTEKgLESEÓflK ELÖL , Állítottak HaTHa VaLÖKI .NeM. ISMÖRI — Igaz az, hogy háromszor megcsal­ta a firjit — kér­dezi a válóperes bí­ró a feleségtől. — Igaz. De ese­tek százait tudnám felsorolni, amikor hű maradtam hozzá. A feleség a ne­gyedik karambol után fgy vigasztalja a férjét: — Ne izgasd fel magad, fiacskám. Egy napon akadnak majd balesetek, amelyekben nem én leszek a hibás. KERES — Becsüs úr, nézze meg a múzeumban ezt a mű­kincset. Szeretném tudni, mennyit ér, mielőtt ellop­nám. HA EZ ÍGY MEGY TOVÁBB — Hová utazik? — Szegedre. Azt mond­ják, ott van egy működó utcai telefon. RUTIN A rutinos vásárló így szólt a zöldségesnél, mi­előtt még rátették volna az árut a mérlegre: — Miért számol tíz de­kával többet mikor ez húsz dekával kevesebb?! MEGLEPŐ — A kisfiámat elvittem egy pszichológushoz. A gyerek megállapította, hogy baj van a pszicholó­gus lelki életével. DICSEKVÉS — Az igazgatóm szerint nélkülözhetetlen vagyok a munkahelyemen. Én va­­iyok az elriasztó példa­kép. FÉRFI DOLGOK — Szerelmes vagyok minden nőbe. Az a baj, hogy mind viszonozza is. FLANC — Az én kisfiam kizá­rólag nyugati pelenkába hajlandó bepisilni. DERÉK GYEREKEK — A gyerekeim betettek egy szociális otthonba. Igazgatónak. OK — Miért olyan karikás a szeme, miért olyan kial­­vatlan? — Semmit dolgom éjsza­ka, de mindig hajnali há­romkor utazom a villa­moson, mert akkor kevés a BKV-ellenőr. NAGYPAPA — Már csak két öröm maradt számomra az élet­ben: a húszéves kisvmo­­kám és a tizennyolc éves barátnőm! NAGYMENŐ — Ha ma elkezdek gyűj­teni egy családi házra, jö­vő hét közepére együtt lesz a költség. REKLAMÁCIÓ — Kérem, ez a dobos­torta dohos torta! LOTTO . — -Nincs egy eladó két­­találatos szelvénye? — Minek az? — A hatóság előtt iga­zolnom kell, hogy miből élek ilyen nagylábon. HARANGOZÓ A templomi harangozó lusta volt felmenni a to­ronyba harangozni, ezért aztán aznap a faluban nem is volt déli tizenkét óra.- A férje Icérdezteti, hogy hol tartja a ■ nokedliszaggatót?

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék