Cikádor, 2005 (15. évfolyam, 1-6. szám)
2005-10-01 / 5. szám
12 OVIS HÍREK Hálaadó ünnepség az óvodában Mihály-napi hálaadó ünnepséget tartottak óvodáink szeptember 29-én délelőtt, a Kossuth utcai óvodában. A dúsan feldíszített, gyümölcsökkel, zöldségekkel terített asztal látványa örömmel töltötte el az ovisokat, és a látogató felnőtteket egyaránt. A gyerekek, őszi verésekkel, mondókákkal és dalokkal adtak hálát mindezért a földnek, a víznek, a napsütésnek, a levegőnek. A Bátai Tamburazenekar zenéjére pedig táncra perdültek a fürge lábacskák, vidám hangulatban zárva az ünnepséget. A szeptember még nyár és már ősz is, bár a csillagászati ősz csupán az őszi napéjegyenlőség napjával köszönt be. A mezőgazdaságban ez a hónap a teljes betakarítás, majd a szüret, egyúttal pedig az őszi szántás-vetés időszaka. Szent Mihály napja az egész magyar nyelvterületen a gazdasági év nevezetes fordulópontjának számított, és a pásztorszerződéseknél nagy szerepet játszott. A pásztorok a Szent Györgynapkor kihajtott állatokat ezen a napon hajtották be ismét a faluba. Időjósló nap is Szent Mihály: „ha a juhok és a disznók összefekszenek Mihály-nap éjjelén, akkor kemény tél várható. Ha a fecskék még nem mentek el, karácsonyig enyhe időre lehet számítani, nem lesz fagy, viszont, ha Mihálykor megdördül az ég, akkor kemény lesz a tél” - tartotta a népi jövendölés. Megjelent a Bátaszéki Óvónők lapja. Teljes őszi hangulat uralkodik lapjain, különösebb előzetes megállapodás nem történt ez ügyben, de az őszi hangulat győzött, valamennyiünket megérintett, hiszen elbeszélések, részletek és versek sora került ajánlásra ez ügyben. Nem baj. Az elmúlás éppúgy hozzátartozik életünkhöz, mint az újjászületés. A fontos az, hogy most is, a hidegben, esőben, ködben és a közelgő őszi-téli sötétségben is megtaláljuk az örömöket, a fényeket, melyek pislognak, melegítenek, csak látó szem és jól érző szív kell hozzá. Feladatunk, hogy juttassunk belőle másoknak is, elsősorban a reánk bízott gyermekeknek. A nevelési év most kezdődött, sok munkával, sok új programmal és feladattal. * * * A Bátaszéki Városi Óvoda 2005/2006- os tanévének rendje, rendezvényei és ünnepei az alábbiak: 2005. szeptember 29. - Mihály-napi hálaadás Október 14. - Brunszvik Teréz emléknap: Mözsi óvodások fogadása Október 31 - november 5. - Őszi szünet November 4. - Nevelési értekezlet: Érzelmi nevelés a családban, nagyszülők szerepe (előadó: Kárpáti Magda) November 11. — Márton nap November 25. - Nyugdíjasok napja December 6. - Mikulás ünnepek December 13. — Luca nap December 13-20. - Betlehemezés 2005. december 22.-től 2006. január 2-ig - Téli szünet 2006. február - Farsang, Kisze-nap Március 15. - Állami ünnep Március 31. - Nevelési értekezlet: Egészségnevelési nap Április 13.-18. - Tavaszi szünet Április 27. - Rajzkiállítás Április - Szakmai nap, tanulmányút Pécsre Május 5. - Anyák napja Május 12. - Szakmai nap Székesfehérváron Május 22-26. - Gyermekhét: közlekedési nap, seregszemle, kirándulások, Orbánnap, évzárók. Május 31. — Utolsó nevelési nap. -Müller Zsuzsanna-Megvívó Az ellopott láma - zenés mesejáték - A Los Andinos együttes gyerekműsora IDŐPONT: 2005. november hó 16. 10.00 és 14.00 órakor HELYSZÍN: Petőfi Sándor Művelődési Ház Belépőjegy: 400,- Ft Az elveszett láma keresése az Andok különböző tájegységeinek jellegzetes ruháinak és dallamainak kíséretében. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 2005. október m ...m mm woja mm m i mmssmm Megunta a régit, lecserélné újra? Elromlott és megjavíttatná? Szüksége van egy szakemberre? Ha tudja mit keres, de nem tudja hol találja? www.SZAKMAITUDAK020.com