Cikádor, 2007 (17. évfolyam, 1-11. szám)

2007-01-29 / 1. szám

12 2007. január 29. GÉZÁS HÍREK December 7-én a gimnázium fiú kosárlabdacsa­pata részt vett a szekszárdi I. Béla Gimnázium által hagyományosan megrendezett Béla-ku­­pán, ahol 3. helyezést ért el. A csapat tagjai vol­tak: Groma Péter, Sümegi András (8.A), Hor­váth Ákos (11.A), Tanos Bence, Sümegi Nor­bert (11.B), Baranyi Ákos, Lehel Tamás (12.B). Ugyanezen a napon az I. Béla Gimnázium által rendezett angol nyelvi versenyen Neid­­hardt Ágnes (1­1.A) 5. helyezett lett. December 10-én (vasárnap) Neidhardtné Gyarmati Erzsébet és Schultzné Pem Erzsébet vezetésével 50 fős diákcsoport látogatott el a Pécsi Nemzeti Színházba, ahol a „Macskafo­gó” című musicalt tekintették meg. December hónapban lezajlott az iskolai an­gol és német nyelvű levélíró verseny, amely­nek győztesei majd februárban a Géza-napi ünnepségen vehetik át jutalmukat „Eufrozina királynétól”. A Megyei Matematikaverseny II. fordulójá­ba jutott 9.A osztályos versenyzők közül Neidhardt Miklós 9., Patkó Gabriella 19. he­lyezést ért el. Az Arany Dániel Matematikaver­seny II. fordulójába továbbjutottak: Neidhardt Miklós és Zegnál Beatrix (9.A), mindannyian Schultzné Pem Erzsébet tanítványai. Sümegi József (7.A) a Bátaszéki Matemati­kaversenyen továbbjutott a második (területi) fordulóba. Felkészítő tanára: Péter Péter volt. Nagyon népszerű volt a diákság körében Miskei Vendel tanár úr „infó-kuckó”-nak be­cézett kezdeményezése, amelynek keretében Mikulástól karácsonyig minden szombaton délelőtt a tanulók önkéntesen közös internetes játékban vehettek részt. A téli szünet előtti utolsó tanítási napon (de­cember 22-én) a gimnázium tanulóinak és ta­nárainak két ünnepi műsorban volt részük. Az első órában a hagyományos karácsonyi műsor­ral a 7. A osztályosok és a Bátaszéki Pedagó­gus Kórus varázsolt ünnepváró hangulatot a szívünkbe. A 7. osztályosok közül szerepeltek: Babos Bianka, Balázs Mónika, Bertalan Ba­lázs, Bólás József, Bocz Gabriella, Katona Barbara, Mauthner Luca, Modok István, Rácz Dávid, Sümegi Balázs, Sümegi József, Sztojka Sándor, Tihanyi Dániel, Tvaruskó Gergely. A műsort összeállította és betanította: Dr. Somo­siné Kispál Gabriella és Péter Péter. Ezúton is köszönetet mondunk a Bátaszéki Pedagógus Kórusnak a műsorban való közre­működésükért, amellyel meghitté és felejthe­tetlenné tették ezt a napot mindannyiunk szá­mára. Az utolsó két tanórán fergeteges „meg­lepetés-műsor” várta a gimnazistákat a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A Hair című mu­sicalt nézhették meg a bátaszéki színjátszók és táncosok előadásában, akik a gézások kedvéért egy soron kívüli előadást vállaltak az aznap es­ti fellépés előtt. A diákok szűnni nem akaró tapssal köszönték meg a remek produkciót. Ezúton is köszönjük a Hair teljes stábjának ezt az emlékezetes élményt. December 28-án a Polgármesteri Hivatal­ban Bognár Jenő polgármester fogadást adott azok tiszteletére, akik tevékenységükkel segí­tették a város munkáját, és hozzájárultak az elmúlt évben a város hírnevének öregbítésé­hez. Ezen a fogadáson iskolánkat az alábbi tanulók képviselték: Zsikó Zoltán (9.A), aki az elmúlt három évben sorra nyerte a külön­böző megyei és országos népdaléneklési ver­senyeket; Schophauser Alexandra (10.A), aki jeles tanulmányi eredményt ért el, és 2006- ban felsőfokú „C” típusú nyelvvizsgát tett né­met nyelvből; Pap Gyula (10.B), aki jeles ta­nulmányi munkája mellett kiemelkedő ered­ményeket ért el a sakk területén: az Európa Bajnokságon egyéniben 8. helyezett, rapid csapatbajnokságban első helyezést ért el. 2006-ban kétszeres egyéni magyar bajnok lett. Neidhardt Ágnes (11 .A) kitűnő tanulmá­nyi eredménye mellett angol és német nyelvű középfokú nyelvvizsgát, majd német nyelv­ből felsőfokú „C” típusú nyelvvizsgát szer­zett, az iskolában kiemelkedő közösségi munkát végzett, a Tudományos Diákkör elnö­kévé választották. Schultz Gabriella (11 .A) kitűnő tanulmányi eredménye mellett német nyelvből középfokú „C” típusú nyelvvizsgát szerzett, a gimnázium és a város kulturális életében rendszeresen részt vállalt kiemelke­dő tevékenységével. Tömösi Zsuzsanna (12.A) magaviselete, szorgalma évek óta pél­daértékű volt, német és angol nyelvből kö­zépfokú „C” típusú nyelvvizsgát tett, ezekből a nyelvekből rendelkezik közép- és emelt szintű előrehozott érettségi vizsgával is. 12 éve tagja a Heimat Német Nemzetiségi Tánc­csoportnak. 2007. január 5-én azok a diákok utazhattak Pécsre, és jutalmul a műjégpályán korcsolyáz­hattak, akik az őszi papírgyűjtésben a legszor­galmasabbak voltak. A korcsolyázókat elkísér­ték Neidhardtné Gyarmati Erzsébet és Schultz­né Pem Erzsébet tanárnők. Január 6-án (szombaton) Bonyhádon az El­ernhaus Magyarországi Német Nemzetiségi Egyesület által megrendezett Német Szépkiej­tési Versenyen a „C” kategóriában kiváló ered­ményt ért el Tarjányi Pálné tanítványa: Homnicsek Noémi (8.A), első helyezett lett. A 7.A osztályból szépen szerepeltek: Fürdős Emese, Katona Barbara, Rohmann Rebeka. Felkészítő tanáruk Schrothné Molnár Zsuzsan­na volt. Horváth Jánosné Fűző a léleknek... Amíg az ember él, hiszi, hogy lelke van. S ha van, törődni kell vele. Nemcsak a testnek, a lé­leknek is szüksége van fűzőre, tartásra. Milyen fűzőt, „lélekmelegítőt”, erősítőt kínálunk, ajánlunk fel gyermekeinknek? Természetesen mindent szeretnénk nyújtani. Mindent, amit lehetőségeink megengednek. Erőt, fáradtságot nem kímélve, hajszolva ma­gunkat, előteremtjük a sokadik barbi babát, a fantasztikus holdjárót, a műanyagjátékok konstruálható csodáit. Mindez, a leghangosabb zenével, a csörömpöléssel, és zakatolással. A lényeg, hogy szóljon és csillogjon. Ezen közben, teljesen megfeledkezünk ar­ról, hogy a pompás, szemnek-szájnak, kéznek való élvezet mellett mit adunk hát a kisgyer­mek, ámuló, várakozó, tőlünk függő lelkének? Adunk e fűzőt, támasztékot a léleknek? Adunk e alkalmat arra, hogy felfedezzék, és meghallják, észrevegyék rezdülésének jelent­kezését? Teremtünk erre igényt? Vagy csak arra, hogy loholjanak utánunk, miközben arra is tö­rekedni fognak, hogy bennünket is, és egymást is megelőzzék? Hovatovább, ez lesz egyedül fontos? Mérhetetlen titkok letéteményesei vagyunk, s minden titkok közül, az a legkifürkészhetet­­lenebb, amelyet önmagunkban hordozunk. Adunk alkalmat a kifürkészésre, az odafi­gyelésre? A „belső hang” megszólalásának észrevételére? Teszünk valamit azért, hogy odafigyelhesse­nek a belső hangra? A környezet csendjének megteremtése tenné lehetővé a lélek felfedezését, majd a lélekben fellelhető csend megteremtését. Az ilyen lélekben megszólal a csend, és el­mondja a benne rejlő titkokat. Megismerheted a gyermeked! Nem könnyű feladat, de gyö­nyörű az eredmény. Feltárni sok misztérium és titok, melyeket idáig a külvilág lármája, harso­gása, küzdelme, eltakart. Szeretnénk alkotó kedvű, vidám, kiegyensú­lyozott, békés életű, egymást szerető embere­ket nevelni gyermekeinkből, akkor meg kell tanítanunk őket, és rá kell ébresztenünk ma­gunkat is arra, hogy mindennek záloga, a lelki béke és harmónia, és ennek megszerzéséért tenni kell, erre készülni kell és ennek igényét és tudományát át kell adni gyermekeinknek. Fontos és emberi a feladat. Ennek elmulasz­tásával, a gyermekkori nevelés lehetőségének egyik legsarkalatosabb pontját hagyjuk figyel­men kívül, úgy járunk el, mint az ember, a ma­dárral, aki­„Lerombolta a fészket és rákényszerítette, hogy repüljön, ugyanakkor elvette felüle az eget, és ezzel elmetszette szárnyait.” (RENI­­ZE MOURAD: SZULTÁNA) Müller Zsuzsanna HÍREK • 2007. január 24.-én Kárpáthy Magda Pszichológus előadása Polgármesteri Hivatal Házasságkötő ter­mében. Ideje:13 óra. Témája: A gyermeki megisme­rés új útjai Életút program • Farsangi bálok időpontja: Kossuth Óvoda 2007. 02.11. Iskola ebédlő, Perczel Óvoda 2007. 02. 18. Iskola ebédlő, Flórián Óvoda 2007. 02. 10. Művelő­dési Ház, Alsónyék Óvoda 2007. 02. 02. Művelődési Ház Alsónyék

Next