Communicationes Archaeologicae Hungariae, 2003
Sztáncsuj Sándor József: A Cucuteni-Erősd kultúra leletei a Magyar Nemzeti Múzeumban
COMMUNICATIONES ARCHÆOLOGICÆ HUNGARIÆ Sztáncsur Sándor József A CUCUTENI-ERŐSD-KULTÚRA LELETEI A MAGYAR NEMZETI MÚZEUMBAN 1. Bevezetés A Magyar Nemzeti Múzeum raktárában található, a háromszéki Erőseiről származó régészeti anyagról Kovács Tibor főigazgató úr jóvoltából szereztem tudomást 1999 őszén. Ugyancsak neki köszönhetem, hogy fél évvel később szakdolgozatom kutatási tárgyául ezt az anyagot választhattam, lehetővé téve, hogy azt a múzeum raktárában tanulmányozzam. Erős - mint köztudomású - nem csupán a magyarországi vagy romániai, de európai viszonylatban is ismerősen csengő név az őstörténet kutatói számára. Névadó és egyben legfontosabb lelőhelye az Erősd - Cucuteni-Tripolje-kultúra délnyugati csoportjának; idestova száz esztendeje történt felfedezése óta számottevő kronológiai támpontot jelent, a mai kutatás kevesebb, a régebbi annál több közös elemet vélt felfedezni közte és az Égei-tenger vidékének ősi civilizációi között. A lelőhelyen az elmúlt száz évben számos ásatás folyt, a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán a kutatások eredményei mégis olyan csekély mértékben vannak publikálva, hogy mostanra valósággal paradox helyzet alakult ki. Erősdről sok mindent tudunk és mégis nagyon keveset, bizonyos értelemben szinte semmit. Első kutatója, dr. László Ferenc ugyan belefogott, hogy ásatási eredményeit feldolgozza, de csupán néhány közleményre jutott ereje és ideje. 1925-ben bekövetkezett váratlan, tragikus halála következtében életműve torzóban maradt. Leleteinek, nagyértékű feljegyzéseinek zöme máig is a Székely Nemzeti Múzeum (a továbbiakban: SzNM) raktárában és irattárában porosodik. Nem javult a lelőhely sorsa a háborút követő időszakban sem. 1968-1985 között a neves román régészprofesszor, I. Nestor és Székely Z. vezetésével ugyan több ízben is folytak ásatások Erősdön, anyaguk viszont hasonlóképpen feldolgozatlan. A munkálatokról pár „előzetes jelentés” látott napvilágot, semmi több (SZÉKELY 1973; SZÉKELY - BARTÓK 1979; ZAHARIA 1973; ZAHARIA - GALBENI - SZÉKELY 1981, 1982; ZAHARIA - SZÉKELY 1985-1986). Nincsenek jobb helyzetben az idők folyamán más múzeumokba került, Erősdről származó régészeti leletek sem. A sepsiszentgyörgyi SzNM-n kívül jelenlegi tudomásunk szerint még négy helyen őriznek nagyobb számú erősdi leletet: Budapesten, Kolozsváron, Nagyenyeden és Brassóban. A két utóbbi teljes anyaga s az előbbiekből is egy kis rész szórvány, a telepen belüli pontos előkerülési helyük ismeretlen. Ezek a mai kutatás elvárásainak már nemigen felelnek meg, régészeti forrásértékkel nem, vagy alig-alig rendelkeznek. Más a helyzet a kolozsvári és budapesti leletekkel. Ezek nemcsak módszeres ásatásokból származnak, de nagy részüket kellően dokumentálták is, a dokumentációk pedig ma is megtalálhatók. Az Erdélyi Múzeum Régiségtára (EMR) és a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) számára, az említett intézmények által finanszírozott ásatásokat László F. végezte 1912- ben és 1913-ban. A kiváló tudósnak köszönhető, hogy a leletek külön számozást kaptak s melléjük pontos lista készült, amelyen a tárgyak rétegtani, ritkább esetben horizontális hovatartozását is feltüntette, nem feledkezve meg a helyszínen készített ásatási fényképekről sem. Ez a jegyzék a MNM régészeti adattárában ma is megtalálható. Az ilyen régi ásatások anyagának a feldolgozása mindemellett nem túlságosan hálás feladat. Mindenekelőtt ami az ásatási dokumentációt illeti, ennek egy részére (és épp a legfontosabbra) másfél éves kutatás során sem sikerült rábukkannom. Márpedig László munkamódszerét, alaposságát ismerve nincs okom azt feltételezni, hogy ilyesmit ne készített volna. Egyéb dolgok is a dokumentáció megléte mellett szólnak. 1914-es közleményében, amelyben az 1907-1912 közötti ásatások eredményeinek egy részét teszi közzé, László gyakran hivatkozott az 1913-as feltárás adataira. Az ekkor kiásott negyedik lakóház metszetét ugyanitt le is közölte (LÁSZLÓ 1914a, 78. kép), a területet feltüntette az ásatási alaprajzon is (ibid., 287, 4. kép). A SzNM-ban folytatott kutatásaim során sikerült végül rábukkannom az erősdi dokumentáció egyes, számomra addig ismeretlen részeire. Az 1907-1925 közötti összes ásatási naplót megtaláltam, kivéve éppen az 1913. évit - ennek hollétéről senki nem tudott. Nem volt ez benne a MNM adat 2003