Communicationes Archaeologicae Hungariae, 2003

Sztáncsuj Sándor József: A Cucuteni-Erősd kultúra leletei a Magyar Nemzeti Múzeumban

COMMUNICATIONES ARCHÆOLOGICÆ HUNGARIÆ Sztáncsur Sándor József A CUCUTENI-ERŐSD-KULTÚRA LELETEI A MAGYAR NEMZETI MÚZEUMBAN 1. Bevezetés A Magyar Nemzeti Múzeum raktárában található, a háromszéki Erőseiről származó régészeti anyagról Kovács Tibor főigazgató úr jóvoltából szereztem tudomást 1999 őszén. Ugyancsak neki köszönhetem, hogy fél évvel később szakdolgozatom kutatási tár­gyául ezt az anyagot választhattam, lehetővé téve, hogy azt a múzeum raktárában tanulmányozzam.­ Erős­ - mint köztudomású - nem csupán a magyarországi vagy romániai, de európai viszonylat­ban is ismerősen csengő név az őstörténet kutatói számára. Névadó és egyben legfontosabb lelőhelye az Erősd - Cucuteni-Tripolje-kultúra délnyugati csoport­jának; idestova száz esztendeje történt felfedezése óta számottevő kronológiai támpontot jelent, a mai ku­tatás kevesebb, a régebbi annál több közös elemet vélt felfedezni közte és az Égei-tenger vidékének ősi civilizációi között. A lelőhelyen az elmúlt száz évben számos ásatás folyt, a körülmények szerencsétlen összejátszása folytán a kutatások eredményei mégis olyan csekély mértékben vannak publikálva, hogy mostanra valósággal paradox helyzet alakult ki. Erősdről sok mindent tudunk és mégis nagyon keve­set, bizonyos értelemben szinte semmit. Első kutatója, dr. László Ferenc ugyan belefogott, hogy ásatási ered­ményeit feldolgozza, de csupán néhány közleményre jutott ereje és ideje.­ 1925-ben bekövetkezett váratlan, tragikus halála következtében életműve torzóban ma­radt. Leleteinek, nagyértékű feljegyzéseinek zöme máig is a Székely Nemzeti Múzeum (a továbbiakban: SzNM) raktárában és irattárában porosodik. Nem ja­vult a lelőhely sorsa a háborút követő időszakban sem. 1968-1985 között a neves román régészprofesszor, I. Nestor és Székely Z. vezetésével ugyan több ízben is folytak ásatások Erősdön, anyaguk viszont hason­lóképpen feldolgozatlan. A munkálatokról pár „előzetes jelentés” látott napvilágot, semmi több (SZÉKELY 1973; SZÉKELY - BARTÓK 1979; ZA­­HARIA 1973; ZAHARIA - GALBENI - SZÉKELY 1981, 1982; ZAHARIA - SZÉKELY 1985-1986). Nincsenek jobb helyzetben az idők folyamán más múzeumokba került, Erősdről származó régészeti leletek sem. A sepsiszentgyörgyi SzNM-n kívül jelen­legi tudomásunk szerint még négy helyen őriznek nagyobb számú erősdi leletet: Budapesten, Kolozs­váron, Nagyenyeden és Brassóban. A két utóbbi teljes anyaga s az előbbiekből is egy kis rész szórvány, a telepen belüli pontos előkerülési helyük ismeretlen. Ezek a mai kutatás elvárásainak már nemigen felelnek meg, régészeti forrásértékkel nem, vagy alig-alig ren­delkeznek. Más a helyzet a kolozsvári és budapesti leletekkel. Ezek nemcsak módszeres ásatásokból szár­maznak, de nagy részüket kellően dokumentálták is, a dokumentációk pedig ma is megtalálhatók. Az Erdélyi Múzeum Régiségtára (EMR) és a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) számára, az említett intézmények ál­tal finanszírozott ásatásokat László F. végezte 1912- ben és 1913-ban. A kiváló tudósnak köszönhető, hogy a leletek külön számozást kaptak s melléjük pontos lista készült, amelyen a tárgyak rétegtani, ritkább eset­ben horizontális hovatartozását is feltüntette, nem feledkezve meg a helyszínen készített ásatási fényképekről sem. Ez a jegyzék a MNM régészeti adattárában ma is megtalálható. Az ilyen régi ásatások anyagának a fel­dolgozása mindemellett nem túlságosan hálás feladat. Mindenekelőtt ami az ásatási dokumentációt illeti, en­nek egy részére (és épp a legfontosabbra) másfél éves kutatás során sem sikerült rábukkannom. Márpedig László munkamódszerét, alaposságát ismerve nincs okom azt feltételezni, hogy ilyesmit ne készített volna. Egyéb dolgok is a dokumentáció megléte mellett szólnak. 1914-es közleményében, amelyben az 1907-1912 közötti ásatások eredményeinek egy részét teszi közzé, László gyakran hivatkozott az 1913-as feltárás adataira. Az ekkor kiásott negyedik lakóház metszetét ugyanitt le is közölte (LÁSZLÓ 1914a, 78. kép), a területet feltüntette az ásatási alaprajzon is (ibid., 287, 4. kép). A SzNM-ban folytatott kutatásaim során sikerült végül rábukkannom az erősdi dokumen­táció egyes, számomra addig ismeretlen részeire. Az 1907-1925 közötti összes ásatási naplót meg­találtam, kivéve éppen az 1913. évit - ennek hollétéről senki nem tudott. Nem volt ez benne a MNM adat­ 2003

Next