Confessio, 1982 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Salamon Konrád: A Soli Deo Gloria Magyar Útja és a népi mozgalom kezdetei
26 SALAMON KONRÁD mai első lépését”,27 a népiek legtöbbjével ellentétben nem vették észre, hogy mindez a demokratikus erőket gyengíti s a szélsőjobboldali törekvéseknek kedvez. A pártérdekekre szabdalt politikai élet helyébe egy haladó tartalmú nemzeti összefogást akartak álmodni, aminek megvalósulását az általuk nemzetinek nevezett jobboldalon képzelték el, mégpedig úgy, hogy onnan majd kinyújtják kezüket a magyar szellem igazi értékeit képviselő népi írók felé, hisz „a friss magyar jobboldalnak szüksége van a magyar szellem munkásaira, a falukutató írókra is, ha igazán szociális akar lenni. Mert az új magyar élet felépítésében tudomást kell venni azokról a problémákról is, amelyekről ezek írtak és fognak írni könyveikben! A szociális politika első feladata az általuk feltárt szörnyű sebek orvoslása legyen!”28 Csakhogy a „friss magyar jobboldalnak” esze ágában sem volt szociálisnak lenni és a falukutatók által feltárt szörnyű sebeket orvosolni, ahogy ezzel egyébként maguk a népi írók is tisztában voltak. A Magyar Út viszont erről nem akart tudomást venni, s így a jobboldal népiek felé tett lépéseként üdvözölte az eseményt, hogy 1938 májusában a legnagyobb bajtársi egyesület, a Turul Szövetség meghívását elfogadva annak irodalmi estjén részt vettek: Erdélyi József, Kodolányi János, Sinka István és Szabó Lőrinc. Örömük azonban csak akkor lesz teljes, „ha mindazokat, akik a magyar népért írva és harcolva... a baloldalra kényszerültek, együtt fogjuk látni ismét a nemzeti jobboldalon...”29 Reményüket fokozta, hogy „ugyanebben az időben a félhivatalos kormánylap részéről hangzik el sürgetés a színmagyar népi művészek idegen karokból való kimentésére”.30 Annak ellenére, hogy a Márciusi Front írói nem érezték magukat „balra kényszerítetteknek” , Féja elítélően tette szóvá Erdélyiék szereplését a Turul-esten, a Magyar Út úgy vélte: épül a híd a népiek és a nemzeti jobboldal között. Bizakodásukat fokozta, hogy a Turul Szövetség 1939 tavaszán a „legnagyobb ünnepélyességgel” választotta tiszteletbeli tagjaivá Erdélyi Józsefet, Kodolányi Jánost, Kovács Imrét, Sinka Istvánt és Szabó Lőrincet.31 Pedig a Turul részéről történteket sem lehetett a jobboldal karnyújtásaként értékelni, hisz annak oka a következő volt: A Turul Szövetségen belül ebben az időben erősödött meg a Fitos Vilmos vezette Turul-ellenzék, ami a maga módján szintén a népi mozgalom követőjének vallotta magát is igyekezett a szövetséget a népi gondolat általa vállalt irányába vinni. Tehát nem a nemzeti jobboldal nyújtotta ki kezét a népi írók „jobbra hajló” elemei felé, hanem a népiek Turul Szövetségen belüli hívei igyekeztek elképzeléseiknek teret biztosítani. Kétségtelenül igaz azonban, hogy a hivatalos politika részéről is hangzottak el kétértelmű, a népiek felé irányulónak is felfogható kijelentések, amelyekhez aztán a Magyar Út jelentőségükhöz mértnél jóval nagyobb reményeket fűzött. Ilyetén módon idézték például Jaross Andor Kassán mondott szavait: „A magyar társadalmon belül is terjed az új magyar életet követelő szellemiség, s az irodalmi szemlélet ennek a jegyében a lelkek előkészítője legyen!”32 S bár természetesnek kell venni, hogy a szellem az ilyen általánosságokban mozgó, semmitmondó politikusi kijelentésekbe igyekszik a fülbesúgás reményével becsempészni saját elképzeléseit, s ez néha-néha sikerülni is látszik, az itt tárgyalt politikai korszak és politikus esetében viszont erre nem volt lehetőség. Jarossnak tehát ez idézett mondata — reményükkel ellentétben — nem mutatta az utat a magyarság igazi lelki egysége felé.33 Az egyes hatalmon levő politikusokba vetni akart reményeiket gyakran kísérte csalódás, mivel azok ugyancsak elzárkóztak a falukutatás szociális tartalmának válla