Confessio, 2005 (29. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 4. szám - SZÉPMÍVESSÉG - Jókai Anna: Jókai Anna karácsonyi gondolatai

JÓKAI ANNA KARÁCSONYI GONDOLATAI 35 A KARÁCSONYI GYERMEK „Valamennyi festményen a Kisded világlik. Ez a Gyermek nem begyűjt, ha­nem kiáraszt. A pásztorokra - az egyszerű szív­emberekre - és a bölcsekre - az ész királyaira - egyaránt. Nem azért jött a Földre, hogy az addig vérségben mű­ködő szeretetet tovább szilárdítsa, hanem hogy éppen kiszabadítsa a pusztán vér­szerinti rokonság kötelmeiből. A túl lágy, olykor giccsbe hajló ábrázolás a szőke hajú, pufók Jézuskáról leszűkíti, meg is hamisítja a titkot: Mi történt akkor...? Ki és Mi nyert emberi testet azon az éjszakán mindenek számára a világban? Az em­bertestvériség öltött kézzelfogható formát az Isten-gyermekségben. Ettől kezdve a törzsi tudatnál, a hús-vér leszármazásnál fontosabb az Én-tudat, ami fejlődőben egykor majd átérzi és megérti felelősségét és közösségét valamennyi Én-nel, s a szó szoros értelmében kész lesz egyesülni a legmagasabb Jézus-Krisztusi indivi­duummal. Nem zárni - nyitni jött a Karácsonyi Gyermek.” (1991. A szeretet határai. In: A mérleg nyelve I. Jókai Anna Művei. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2002. 294.) KARÁCSONY TITKA A MŰVÉSZETBEN „...Coreggio: Szent éj. A fény nem kívülről, nem felülről jön. Minden sötét. Fény csak a gyermek körül van. Mert belőle sugárzik. Az alakok is általa megvi­lágítottak. Az egyik asszony nem is bírja elviselni, vakítja a fény, a kezét védel­mezően az arca elé emeli. A másik asszony sem a Gyermekre, hanem mintegy bíztatást várva a pásztorra néz. De a pásztor tekintete is révedező, a messzeségbe téved. Egyedül Mária állja ennek a fénynek az erejét szemtől-szembe, közel hajol. Jan Joest van Kalkar: A Gyermek imádása. Itt a gyermek fénybölcsőben nyug­szik. És Rembrandt: Pásztorok imádása. Barnán dereng az istálló fagerendája, a környezet homályba vész. Mintha egy fénycsupor közepén feküdne a Kisded, s ide, a fénycsupor fölé hajolnak szoros, zárt körben mindannyian... Greco fehér fény ölén ábrázolja, Maulbertsch halványsárga fényburokban... Az ikonokon mindig nappal van, de a fejet színarany aura veszi körül. Egyetlen ábrázolás sincs, ahol szükség lenne valamiféle mesterséges fényforrásra. A külső Napra sin­csen szükség, mert már leszállt onnan, ott van, a Jézus gyermek testénél a krisztu­si egzisztencia. A csillag az utat már megmutatta, az sem világok Csak a megtes­tesült Ige. A nagy művész mindig beavatott. Ez nem véletlen, nem önkényes ’ihlet’, hanem a dolgok tudása. Többet mond a hiteles művészet karácsony titká­ról, mint az ünnepélyes prédikáció. De alázattal azt is meg kell hallgatni. Hiszen talán ez az utolsó karácsonyom.” (1998. Ne féljetek, regény. Jókai Anna Művei. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1998. 280.)

Next