Confessio, 2005 (29. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - SZÉPMÍVESSÉG - Jókai Anna: Jókai Anna karácsonyi gondolatai
JÓKAI ANNA KARÁCSONYI GONDOLATAI 35 A KARÁCSONYI GYERMEK „Valamennyi festményen a Kisded világlik. Ez a Gyermek nem begyűjt, hanem kiáraszt. A pásztorokra - az egyszerű szívemberekre - és a bölcsekre - az ész királyaira - egyaránt. Nem azért jött a Földre, hogy az addig vérségben működő szeretetet tovább szilárdítsa, hanem hogy éppen kiszabadítsa a pusztán vérszerinti rokonság kötelmeiből. A túl lágy, olykor giccsbe hajló ábrázolás a szőke hajú, pufók Jézuskáról leszűkíti, meg is hamisítja a titkot: Mi történt akkor...? Ki és Mi nyert emberi testet azon az éjszakán mindenek számára a világban? Az embertestvériség öltött kézzelfogható formát az Isten-gyermekségben. Ettől kezdve a törzsi tudatnál, a hús-vér leszármazásnál fontosabb az Én-tudat, ami fejlődőben egykor majd átérzi és megérti felelősségét és közösségét valamennyi Én-nel, s a szó szoros értelmében kész lesz egyesülni a legmagasabb Jézus-Krisztusi individuummal. Nem zárni - nyitni jött a Karácsonyi Gyermek.” (1991. A szeretet határai. In: A mérleg nyelve I. Jókai Anna Művei. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2002. 294.) KARÁCSONY TITKA A MŰVÉSZETBEN „...Coreggio: Szent éj. A fény nem kívülről, nem felülről jön. Minden sötét. Fény csak a gyermek körül van. Mert belőle sugárzik. Az alakok is általa megvilágítottak. Az egyik asszony nem is bírja elviselni, vakítja a fény, a kezét védelmezően az arca elé emeli. A másik asszony sem a Gyermekre, hanem mintegy bíztatást várva a pásztorra néz. De a pásztor tekintete is révedező, a messzeségbe téved. Egyedül Mária állja ennek a fénynek az erejét szemtől-szembe, közel hajol. Jan Joest van Kalkar: A Gyermek imádása. Itt a gyermek fénybölcsőben nyugszik. És Rembrandt: Pásztorok imádása. Barnán dereng az istálló fagerendája, a környezet homályba vész. Mintha egy fénycsupor közepén feküdne a Kisded, s ide, a fénycsupor fölé hajolnak szoros, zárt körben mindannyian... Greco fehér fény ölén ábrázolja, Maulbertsch halványsárga fényburokban... Az ikonokon mindig nappal van, de a fejet színarany aura veszi körül. Egyetlen ábrázolás sincs, ahol szükség lenne valamiféle mesterséges fényforrásra. A külső Napra sincsen szükség, mert már leszállt onnan, ott van, a Jézus gyermek testénél a krisztusi egzisztencia. A csillag az utat már megmutatta, az sem világok Csak a megtestesült Ige. A nagy művész mindig beavatott. Ez nem véletlen, nem önkényes ’ihlet’, hanem a dolgok tudása. Többet mond a hiteles művészet karácsony titkáról, mint az ünnepélyes prédikáció. De alázattal azt is meg kell hallgatni. Hiszen talán ez az utolsó karácsonyom.” (1998. Ne féljetek, regény. Jókai Anna Művei. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 1998. 280.)