Corvina, 1897 (20. évfolyam, 1-36. szám)

1897-07-30 / 21. szám

1897 C­OR VT­NA 139 nyomdaipar és annak mellékágai a művészet, keres­kedés és ipar köréből. De mert e tényezők csak annyiban tartozhatnak itt tárgyunkhoz, amennyiben feladatunk azon szoros viszonylatosság feltüntetése, melyben egymáshoz állnak s mert különösen a két testvérváros nyomdászatának története már eléggé ismeretes lehet azok előtt, kik munkánk iránt érdek­lődnek : e fejezetünkben inkább csak összevont statistikai adatokat közlünk. Kezdjük Buda és Pest könyvnyomdászatán. I. Budán. Az 1473-ban Hess András által felállított legelső magyarországi nyomdának rövid fennállása után 252 esztendő telt el, míg Budán ismét nyomda keletkezett. Ezt 1725-ben Landerer János Sebestyén állította fel,­ de nem tudván megküzdeni az akkori kedvezőtlen viszonyokkal, már 1728-ban Nottenstein János Györgynek kényszerült átadni. Ez 1739-ben bekövetkezett haláláig birta s tőle annak özvegyére, Nottenstein Veronikára szállt át. 1754-ben a nyomda ismét a Landererek kezére került és pedig először id. Landerer Lipót Ferencre, ki azt 1764-ig birta. Ez évben elhalálozván, a nyomda örökösei által folytattatott, de már 1766-ban ifj. Landerer Lipót Ferenc (amannak hasonnevű fia) vette át s ke­zelte 1771-ben bekövetkezett haláláig, mikor aztán Landerer Ferenc miradékai cégen működött tovább, mig 1779-ben Landerer Katalinra szállt át, kitől, aztán 1802-ben annak hajadon leánya, Landerer Anna örökölte, ki nyomdaü­zletét azóta 1853-ig Gyurián József üzletvezetőjével kezeltette. E szerint a nyomdaműhely Budán egész korszakunkon keresztül szakadatlanul működött s midőn aztán a mult század első felének derekán s onnan tovább a Maussok, Weingand és Köpfek, Strohmayerek stb. budai s pesti könyvárusaink üzletei keletkeztek, azoknak állt szolgálatába. Ez esetben tehát nem a kereske­lem hozta Budán létre a­ nyomdászatot, hanem ez, mint már létezett tényező, lett segitségére amannak. A m. kir. egyetemi nyomda csak 1777-ben kezdte meg, mint ilyen, működését Budán, amidőn a nagyszombati egyetemmel az ottani ősrégi jezsuita nyomda is Budára tétetett át. A pesti kiadóság azonban a mult században még csak igen elvétve vette igénybe. II. Testen csak 34 évvel később, mint Budán, t. i. csak 1758-ban honosodott­­ meg az első könyv-­­ sajtó, melyet ez évben Eitzenberger Ferenc Antal­­ állított fel. E «könyvnyomtató műhely» négy bir­­­­tokos alatt (u. m. Ferenc Antal, József Domonkos, Anna és Antal) 27 esztendeig működött, mig­nem 1785-ben Lettner József Gottfried birtokába került, ki azt 1788-ig birta és ez évben Patzkó Ferenc­­ Ágoston pozsonyi nyomdásznak eladta. Rövid 12 évi működés után elhalván, fia Ferenc József vette át a nyomdát, ennek halálával pedig özvegyére, Patzkó Jozefára ment át, ki azt 1829-ig folytatta, de ez évben végleg beszüntette. A nyomda azonban Beimel József esztergomi jóhírű nyomdászban közvetlen utódra talált, ki 1830-ban özv. Patzkó Jozefa leá­nyával második házasságra lépvén, a szünetelő legrégibb pesti nyomdát, miután 73 esztendő alatt nyolc birtokost cserélt volna, új életre keltette. E nyomdát azonban pesti könyvkiadóink korszakunk végéig nem igen fárasztották megbízásaikkal. 1774-ben Roger Ferenc Antal pozsonyi s a mellett egy ideig egri és kalocsai nyomdász is állít nyomdát Pesten. Ezt azonban már 1782-ben a Budán nyomdászkodó Landerer Katalin veszi tőle bérbe, és kezeli 2 éven át, míg végre 1784-ben Landerer János Mihály veszi meg örök áron Patzkótól, s ezzel megalapítója lesz a pesti híres Landerer nyomdász­cégnek. János Mihály elhalálozásával 1795-ben Lan­derer Mihály lép apja nyomdokaiba és birja a nyomdát 1809-ig, mely évben jobb létre szenderülvén, az akkor mig kiskorú fiára, Landerer Lajosra száll s Blöszl József művezető kezelése alatt áll 1824-ig, amidőn Lajos nagykorúságát elérvén, a nyomda élére áll, s korszakunk bevégeztén túl is tovább folytatja. Pesti és budai kiadóink leginkább a Lande­rerek nyomtató-műhelyét foglalkoztatták, mert tech­nikai kiállítás dolgában ez állt első helyen. A két előbbi nyomdacsoporthoz járult 1784-ben (Fittinger Károly nyomdász-szakíró szerint csak 1789-ben) Trattner Mátyás jól berendezett nyomdája, melyet 1813-ig vezetett s ekkor fiának, ifj. Trattner János Tamásnak adta át. E kiváló nyomdászunk 1824-ben elhalálozván, a nyomdát ismét Trattner Mátyás, az atya, volt kénytelen kezelése alá venni, mig 1827-ben vejének, Károlyi Istvánnak adta át, ki azt korszakunkon tul is gondozta s fejlesztette. E nyomdát is sűrűn foglalkoztatták az időben pesti és budai könyvárusaink, habár számos kiadványt ismerünk tőlük, melyeket legnagyobb részt Bécs­ben állíttattak ki. íme Buda és Pest nyomdaipara. Korszakunk­ban a budai, keletkezése (1725) óta 1831-ig két bir­tokos család alatt, 206 esztendőn át szolgálta nem­csak a két testvérváros közművelődését, de mond­hatni az egész országét. S e hosszít időből csak 26 esztendő esik a Nottensteinek működésére; a többi 80 esztendőben a Land­erer-család állt a budai nyomdászat élén. Az 1777-ben Budára áttett egye­temi nyomda pedig a maga exclusiv hatásköré­ben 1831-ig, 51 esztendeig látta el az egész országot tankönyveivel. A pesti nyomdaipar keletkezésétől egész 1831-ig, összesen 73 esztendeig, fárasztotta sajtóit hazánk szellemi élete szolgálatában, és pedig három birtok­csoportban: u. m. 1. az Eitzenberger-Lettner-Patzko-Beimel­ében nyolc birtokos alatt; 2. a Royer-Landerer csoportban, ötször változtatván birtokossát, 57 éven keresztül s végre 3. a Trattner-Károlyi csoportban, négyszer cserélvén birtokost, 47 esztendőn át. (Folytatása következik.) * Megjegyzendő, hogy mi ezen adatainkat részben Szabó József nyomdász-szakirónknak a Vasárn.-Ujs. 1867-iki évfolyamában közzétett és a «Magyar nyomdászat» 1889-iki ll-ik kötetében reprodukált dolgozata után közöljük, egyebekben pedig Németh János tudományos szakíró adatait követjük. («Tudom.­Gyűjt.» 1.évfoly. 1897.) Fölhívás a magyar könyvkereskedő­segédekhez ! Mult évben néhai Jettmár Vilmos kortársunk egy szép eszmét pendített meg: a «Magyarországi könyvkereskedő-segédek önképző- és segélyzőegyletek létre­hozását. Sajnos azonban, ez a lelkes felhívás csak a pusztában elhangzott szó volt, és nem talált visz­hangra, dacára hogy hivatott egyének hordták szíveiben a megvalósítást. Szükségtelen hangoztatni, hogy nagyon is ránk fér az önképzés, úgy a segélyezés, ha állásunkat akár saját hibánk, akár betegség folytán elhagyjuk.

Next