Criticai Lapok, 1993 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1993-09-01 / 9. szám
MIKROMÁGIA John Orton: Szórakozzon, Mr Sloane! R-klub - Szobaszínház Nagyon tetszik nekem ez a szoba* Jl színház-dolog. Igaz, a legtöbb újkeletű, amatőr, félamatőr társulás idomaképpen szobaszínházban játszik, hiszen ezek a helyszínek is zsebkendőnyiek, de általában mégis inkább az a cél, hogy mindenféle módon feledtessék ezt a szűkösséget, s alkalmassá tegyék a helytől való elrugaszkodásra. Az R-Klub műegyetemi Szobaszínházában az a remek, hogy szoba, valóságosan (azaz, inkább már teremnyi), s oda ül be az a huszonöt-harminc ember, hogy kifigyelje a szoba másik részében tevékenykedőket. John Orton Szórakozzon, Mr Sloane című - hogy ki által magyarított, az homályban marad - darabja annyira illik ide, hogy már a Bauhausba ojtott ötvenes évekbeli egyetemi környezetet is játékba lendíti, az emlékekkel együtt. A szobában dívány van, fotelek és egy sín. „kombinált szekrény", amelyet mindazok ismerősként üdvözölhetnek, akik már öntudatuknál voltak, mondjuk ötvennyolc táján. Van nagy vitrinrésze, fiókjai, alsó szárnyai. Ez a szekrény maga a kor, a miliő, a jellemzés, a szociális topográfia. Kőváry Katalin megint egy „off-off" produkcióval hozta lendületbe azt a társaságot, akik közül néhánnyal már tavalyi éjszakákon pincébe szállott alá, hogy élvezettel, mívesen, a saját örömükre eljátszszák a Légköbmétert, Bereményi Géza nagyszerű darabját. Ez ott, az R.S.9-ben olyan örömszínházként szólt, annyira sikeresnek bizonyult, hogy érdemesnek látszott a folytatásra: megint csak bevégzett kőszínházi este után, a maga erőfeszítéséből, lecsípett idejéből jön össze a négy művész: Pap Vera, Balkay Géza, Tándor Lajos és Ternyák Zoltán. Felesleges elmesélni a darabot: naturalista-pszicho-krimi tulajdonképpen shepardi, osborni, pinteri ízekből kikeverve, jellegzetes angolszász fűszerezéssel. A csattanó sem váratlan, hiszen fojtottan, csiklandóan benne van már kezdettől a levegőben: a kis albérlő-fiút (talán gyilkos is) nemcsak a zavaros érzelmi múltú özvegyasszony kívánja meg, hanem a nő bátyja is. A kis biboldó pedig apjuk agyonverésével hálálja meg a kétfelőli testvéri vonzalmat. Nem sültrealista helyzet, annyi bizonyos... Ezt azonban annyi finomsággal, iróniával, ám mégis belátással állítja elénk a négy színész, hogy az abszurd anekdotányi darabból időnként kicsap a kiszolgáltatottság, a szenvedély, a magány nyomorúságának kavargóbb szele is. Pap Veráról nem kell bizonygatni, hogy miféle érési folyamat ívén tart fölfelé, s hogy mennyire érti ezt a stílust. Ijedt, zavart, félig debil tudattal is női rafinériákat („sírni fogok") sziporkáztat, nem csoda, hogy az albérlő ágyba viszi, a bátyja regulázza. Balkay Géza a sokadik ellenszenves, agresszív figurát szállítja, megunhatatlanul. Olyan titkok vannak a parancsszavai mögött, amiket pszichiáterek is csettintve hallgatnának. A lelepleződéstől való félelem szinte tapinthatóan gerjeszti a támadó, fensőbbséges hangsúlyokat modorában. Tándor Lajos kicsit rokonszenvesebb a kelleténél. Apaalakításával szánalmunkat ébresztgeti; játékában nincs túl sok utalás arra nézvést, mivel is idegesítheti annyira fiát-lányát. Tétova kisember a megszokott gyávaságokkal született áldozat. A misztikussá növeszthető albérlő-figura helyébe Ternyák Zoltán valódi, árva Valachi Anna: A színjátékos életei Hunga-Print Kiadó ályakép, színészportré - a lehetetlennel határos műfajok. A színészi életmű, főképp a színpadi, tünékeny, illékony, megörökíthetetlen. A technika - lett légyen bármilyen fejlett - csak egyetlen szeletét, töredékét rögzítheti. A lényeg befogadva, értelmezve, hatásában él tovább, átszűrve a néző lelkén és intellektusán. Minden művészeti ágban így van ez, mondhatnánk. Ám a színész fizikai-lelki karaktere egyszerre anyag, eszköz és a mű maga. Ha tetszik, varázsos lehetőség, mert a teljességet jelenti, de kétségbeejtő is, mert nem mérhető, jószerével megfoghatatlan, egyedi és mozaikos. Aki mégis megkísérti a lehetetlent, változatos akadályokba ütközik. A riportalany ugyan érzékenyen reagálhat bizonyos kérdésekre, el is zárkózhat előlük, de mindenképp védheti saját image-át, elfedheti, újabb megvilágításba helyezheti, más dimenziókat adhat neki - szabadon rendelkezik vele. A halott kiszolgáltatott. Pályája így vagy úgy, de lezárt, nem folytatható; ő maga nem magyarázhat és módosíthat, így a túlélők és emlékezők erkölcsi felelőssége óriási - kivált, ha a szakmán belül is rendhagyónak, szabálytalannak elkönyvelt művészről beszélnek. Őze Lajos még utóéletében is ilyen. Nem alakultak ki körötte olyan legendák és mítoszok, mint a könyvben gyakran párhuzamként is fölemlegetett Latinovits esetében - talán önérvényesítésük módja volt más -, de sorsa - alakításai, emberi alkatának zavarba ejtő sokszerűsége okán - hasonlóképp példa- és jelenségértékű. A két út közt valóban érezhető rokonság, mélyebb, mint az önpusztítás és alkalmazkodásképtelenség közhelyes, könnyen kínálkozó fogalmaival leírható. Példátlanul házi közösségben edződött agyafúrtságot, életben maradási ösztönből született züllést, szűkölő kapaszkodási vágyat tud megmutatni. Ternyák az a színész, akinek játékát közelről nemcsak lehet, de talán csakis így lehet alaposan kiélvezni. Az ő arca, szemöldöke, lélegzetvétele is beépül a figurába, s szétválaszthatatlanná teszi, meddig az eszköz és a szerep, s mikortól „privát". Van ennek a fajta színházi mikrorealizmusnak, testközeliségnek, asztalon bonyolított bűvész „mikromágiának" értelme: mintha nagyítóüveg alatt tanulmányozhatnánk azt, aminek változását szabad szemmel alig láthatni, az emberi természetet. B. K. végletes, rengeteg konfliktussal küzdő, azoktól sűrűn megroppanó alkotó mindkettő kivételes minőségek hordozói. A hajszálnyi, mégis döntő különbséget Cserhalmi György fogalmazza meg találóan: „Nem az a fajta volt, aki, amikor elönti az elviselhetetlenség érzése, azt mondja, mint Latinovits tette, hogy 'Márpedig én én vagyok, és tőlem vagytok ti.’ Lajos soha nem jutott el eddig, talán kár is. Néha ki kellett volna mondania.” Valachi Anna természetesen a szerepek nyomába is szegődik, visszaemlékezések és kritikák segítségével. De sokkal inkább mozgathatta az a szándék, hogy személyiséget és sorsot rekonstruáljon. Ez a keservesebb vállalkozás, mert rettentő erővel csábíthat a végletekre. Könnyen és észrevétlenül eshet a szerző az idealizálás LEGENDÁK HELYETT 15 A KÖNYV az emberi boldogság fontos lehetősége. (Jorge Luis Borges)