Criticai Lapok, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 4-5. szám
TÁRSADALOM-CRITICAI LAPOK Válasz dr. Gémesi György polgármester levelére Köszönöm a Criticai Lapok szerkesztőségének, hogy teljes egészében közli Gödöllő polgármesterének levelét, így arra sem kényszerülök, hogy megismételjem A kultúra hatalma vagy a hatalom kultúrája című írásom inkriminált mondatait. A gödöllői művelődési központ sorsa - túl azon, hogy állatorvosi lónak minősül 2001 kultúrpolitikája szempontjából - azért is tartozik e lap hasábjaira, mivel az intézmény évtizedek óta tiszteletre méltó szerepet játszik a hazai színházkultúrában. Dr. Gémesi György egyszer már fenyegetett - engem is - a véleménynyilvánítás miatt: 2001. szeptember 20-án az ügy miatt szervezett tiltakozó demonstrációt (amelyen e sorok írója is jelen volt) neonáci tüntetéshez hasonlította. Most a jog fegyverét forgatja - ami természetesen szíve joga. A fentiek szerint publikáltatni akart sajtóhelyreigazítási közleményében azonban egyrészt pontatlanul foglalja össze mondanivalómat, másrészt olyan megállapításokat tartalmazó - második - bekezdést akar az én tollam alá, illetve a lap hasábjaira erőltetni, amelyeknek való- és tényszerűségét az ügy bírósági szakasza esetén neki kellene bizonyítani. A gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ átszervezésének ügyével 2001- ben részletesen foglalkozott az országos és a helyi sajtó. A napi- és hetilapok, a különböző újságok hasábjain publikált cikkek, felhívások és nyilatkozatok mennyisége lassan egy kis kötetet is kitenne. Nincs is itt módom az események részletezésére, csak néhány érvet említhetek eredeti megfogalmazásom alátámasztására. 2001. szeptember 20-án - a polgármester javaslatára - úgy foglalt állást a helyi képviselőtestület a költségvetési intézmény átalakításának megindításáról és az új vezető személyéről, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szakmai véleménye - amelyet pedig kötelezően előír az 1997-es kulturális törvény nem állt a képviselő-testület rendelkezésére. Október 12- én a polgármester levélben utasítja a még hivatalban lévő vezetőt, Kecskés Józsefet a január elsejére tervezett átalakulás személyi konzekvenciáinak végrehajtására, kilenc közalkalmazott elküldésének írásbeli „lebonyolítására". A minisztérium illetékes főosztályvezetőjének több jogszabály sérelmére hivatkozó s lényegében ellenző írásbeli véleménye 2001. november 6-án kelt, a polgármester ezt nem is hozta nyilvánosságra képviselőtársai előtt. A végleges döntést meghozó november 15-i ülésen csak a minisztérium második, 12-én kelt, megengedőbb levelét olvasta fel, amely ugyanakkor szintén feltételekhez köti az átalakulással való egyetértést. E feltételek közül az im. közművelődési megállapodás és a kht. 2002-es üzleti terve csak februárban - egyébként jóval cikkem megírása után - lett elfogadva, azonban ennek jogszabályszerűsége is több mint vitatható. Miként továbbra is tény: Németh Kristóf színész személyében olyan vezetőt választatott meg a polgármester a városi képviselő-testülettel - a nagy hírű, nevében változatlan, de kht.-vá átalakított - intézmény élére, aki nem rendelkezik a jogszabályokban előírt szakmai képesítéssel, illetve szakmai és vezetői gyakorlattal. Távoznia is kellett a legtöbb szakembernek a nagy hírű intézményből. A mai jogi helyzetről - újságíróként - megkérdeztem dr. Szakács Gyulát, a helyi képviselő-testület ügyvédként is ismert tagját. Ő tömören így jellemezte a helyzetet: „Megértem Gémesi érzékenységét, hiszen az általa erőltetett »kádátésítés« a város lakosságának körében is komoly ellenérzéseket váltott ki. Gémesi a szerkesztőséghez címzett levelében a város, a képviselő-testület és az érintett kht. nevében fejezi ki sértettségét, pedig sem a város, sem a képviselő-testület nem adott neki felhatalmazást arra, hogy a cikkre válaszolva ilyen jellegű észrevételeket tegyen. A kht. nevében pedig csak külön meghatalmazás alapján járhat el. Ezért a leírtak szigorúan Gémesi magánvéleményének tekintendők. Ami pedig a kérdés tartalmi részét illeti, a cikkükben leírt tények helytállóak. Gémesinek magának is tudnia kell, hogy bizony jogilag (is) erősen kifogásolható döntéseket hozott a képviselőtestület a Művelődési Központ átalakítása és ügyvezető igazgatójának kinevezésekor. Ha elfelejtette volna, ajánlom, vegye elő az ügyet tárgyaló ülések jegyzőkönyveit és a szakminisztériumnak azt a bizonyos első levelét, aminek létezéséről a képviselőket is »elfelejtette« tájékoztatni. A minisztérium által leírtak és az ellenzéki képviselők által az üléseken elmondottak meggyőzően cáfolják állításait.” S akkor még bele sem kezdtem a Gödöllőn történtek mélyebb összefüggéseinek bemutatásába, hiszen ez végképp szétfeszíteni e válasz, illetve a Criticai Lapok hasábjait. Budapest, 2002. március 21. AGÁRDI PÉTER Alaki jegyek + vérmérséklet Dramaturg lévén a gyakorlat próbatételeit hivatásszerűen tartom többre jelenségek, tünetek ideologikus, nevelő szándékú közelítéseinél. A vádaskodásoktól pedig, mondhatnám, „szakmai gyönyör" tölt el. Néhány éve például Szentmihályi Szabó Péter miépes indulattal írta egy cikkében, hogy a magyar kultúrának nyoma sincs a közszolgálati rádióban. Akkoriban Bethlen Miklós erdélyi emlékíró, Hamvas Béla, Márai Sándor, Tolnai Ottó, Marsall László, Oravecz Imre szövegeivel játszadoztunk a húszas stúdióban, hogy azok „éterivé” válhassanak. Feladatunknak éreztük, hogy felnőjünk írói, beszédbeli, gondolati, szövegzenei kvalitásukhoz. Ez nagyobb kihívás volt, mint hogy immanens magyarságtudatukat méricskéljük. Mindezt nem magamért, nem hivalkodásból említem. Úgy tűnik, az ostorozás, a kultúrkampf, a vélt nemzetietlenség deresre húzása örökzöld témaként él minálunk. Most Hellenbart Gyula az ÉS (2002. március 8.) AGORA rovatában veszi fel a kesztyűt (higgadtan) Spiró György (168 óra) és TGM (ÉS 2001) elmarasztaló ítéleteivel, amelyekben a magyar film, a magyar kultúra „önkéntes gyarmatosítását", valamint „a másodlagos frissességű eszmehulladékok zsibvásárát... a szervetlenül importált Nyugat gondolatainak félreértését" róják fel - megfellebbezhetetlen modorban. Hellenbart óvatosságra int, tudományosan elfogulatlanabb polémiákat ajánl. Hogy bánjunk csínján a magyar alaptípus, a mélymagyar, a heideggeri eigentlich (hiteles), a monarchiabeli magyar szemhatár, a narodnyik-zapadnyik stb. fogalmak kezelésével. Mérjük föl gondosabban hagyomány s öröklött kultúrkincs viszonylatait. Ne kövessük Németh László hajdani terminológiai „csomorkányizmusait". Díjaznám, ha lennének efféle tisztázó vitáink. Ha megfontolt érvekkel szembesítenék íróink individuális teljesítményét a burjánzó általános formavesztéssel. Az árnyalt gondolatközlés „helyzetét” a nyelvi pestis, az erőszakos ideológiai egyhangúság, a népi eredet tömegesítésének és a tupírozott tömegkultúrának mixtúráit évadjaiban. A Sacra Corona rockosításának avagy A Vagina Monológok giccses megdicsőülésének szezonjában. A Bocskai-jelmezek mögül fújdogált rágalmazások politikai színjátékaiban. Addig is „dokumentálok”: az idei, 33. Filmszemlén alkalmam nyílott megnézni úgy másfél tucatnyi friss keletű dokufilmet. Fontos élmény volt. Többségükben formatiszta, átgondolt alkotásokat láttam. Füredi Zoltán (fiatal filmes) szemledíjas Északföldet például. Nyíltan vállalva forgatott néprajzi tanulmányt a Bükk-fennsík hegyi embereiről, fakitermelőkről, szénégetőkről, mészégetőkről. Narráció: felirattáblákon „leírva" származásuk, hovatartozás 32