Criticai Lapok, 2014 (23. évfolyam, 1-15. szám)

2014 / 1-2. szám

CRITICAI LAPOK - INTERJÚ 26 A Rákóczi-kornak ez a vicces, táncos megjelenítése magával ragadja a gye­rekeket, s a végén már velünk éneklik a Tenkes-dalt, amelynek szövegét Turczi István írta. A tévéjáték zenéjét Vujicsics Tihamér szerezte. Mi Sebő Ferencet kértük fel, hogy dolgozza fel számunka újból a Csínom Palkó-nótát. Minden koreográfiához új partnereket kell keresnie? Szerencsére sokan vannak. A Dózsánál és a Monarchiánál a Gimes együttes volt a partnerem. A mesedarabokhoz Rossa Lászlót kértem fel, de dolgoztam már a Muzsikással, a Kalákával és Sebestyén Mártával. Gryllus Dániellel a Móricz-műsorban dolgoztam. Sok-sok zenész barátom van. Nemcsak kortárs népzenészek, de olyanok is, akik a klasszikusok feldolgozásánál segítenek. Készítettem koreográfiát Kodály Páva­variációira. A Háryt már a nyolcvanas években koreografáltam Szigeti Károllyal - Jancsó Miklós fölkérésére - Kecske­méten. De Bartók-zenére is készítettem koreográfiát. Azért gazdag a repertoár, mert a gazdag zenei anyagból válogatunk és sokfélét. Felnőtteknek, de gyerekeknek szóló darabokat is készítettünk. Szélesek a földrajzi határok, s mi a Kárpát-medence egészének néprajzi kincseivel dolgozunk. A Monarchia- és a Dózsa-előadásokkal a történelem felé is nyitottunk. Igen, a Honvéd Együttes mindenkit meg kíván szólítani. Ehhez a sokrétű programhoz tehetséges és képzett előadóművészek is kellenek. Évtizedek óta fontosnak tartom, hogy olyan táncosokat hívjak az együttesbe, akik nemcsak táncolni tudnak, de szeretnek tanulni, és érzékenyek a világ dolgaira. Akik velem dolgoznak, azok mind is­merik az eredeti táncanyagokat is. A mi színpadi jelenlétünk meglehetősen szűkre szabott, tehát fontos, hogy át is tudják adni a tudásukat. Sokan tanítanak közülük amatőr táncegyütteseknél, különböző iskolákban. Jó táncosokkal dolgozom. A jó táncos pedig szeret sokféle anyaggal dolgozni, sokféle zenére, sokféle koreográ­fiára táncolni. Igazán jó darabokat csak jó táncosokkal lehet előadni. A jó táncosok pedig igénylik a jó darabokat. Azt hiszem, emiatt nem nagy nálunk a fluktuáció. A táncosok évekig mellettem maradnak, s én is igénylem, hogy tíz-tizenöt évig együtt dolgozzunk. Nem panaszkodhatnak a feladatokra, mert sokfélét kell táncolniuk és sokféle karaktert megjeleníteniük. Azt hiszem, maximálisan kihasználom azt a lehetőséget, ami egy táncos ének- és tánc­tudásában, színészi előadókészségében, vehemenciájában rejlik. Ismernie kell a Kárpát-medence gazdag táncnyelvét. Kell tudnia délszláv aprózót, palóc lippentőst, rábaközi ugróst és még nagyon sokfélét. Negyven-negyvenöt éves korig nagyon egészséges néptáncot táncolni. Azt mondta, a táncosnak a lábában kell legyen a tánc. Az Ön lábába hogyan került? A tánc nemcsak a lábamban van, de a fejemben, a szívemben is. Szerencsém volt. A Balettintézetben 1971-ben meghir­dették a balettképzés mellett a hivatásos magyar táncos szakot. Én ebbe az első évfolyamba kerültem. A néptánc az Ön ambíciója volt, vagy a szüleié? Miért nem focizott? Én kértem, hogy engedjenek oda, mert nagyon szerettem a néptáncot. Ők csak azt várták el tőlem, hogy álljam meg a helyemet. Én is megkérdezem a táncosaimat, hogy a szüleik mivel engedték el őket, mert ez nagyon kemény élet. Rövid a pálya, nem nagy a fizetés, és nagyon sokat kell dolgozni. Én tizenhárom évesen kezdtem táncolni. Addig tornáztam, rajzoltam, de hamar kiderült, hogy van tehetségem a zenéhez, a mozgáshoz. Tímár Sándor és Györgyfalvai Katalin osztályába kerültem. Onnan hat pár került az Állami Népi Együttesbe. Az én párom Zarándi Mária volt, a fiatalon elhunyt táncművész, táncszervező. Szere­tettel gondolok vissza rá. Később a Balett­­intézet rektora lett, és nagyon jó érzékkel irányította a gyerekek oktatását, tehetségük gondozását. Amikor végeztünk, akkor kezdődött a táncházmozgalom. 1975-ben ismertem meg Martin Györgyöt, és tőle kértem gyűjtésemhez tanácsot. Ő Kallós Zoltánhoz küldött gyűjteni Erdélybe.

Next