Criticai Lapok, 2015 (24. évfolyam, 1-13. szám)

2015 / 9-10. szám

CRITICAI LAPOK - ÉVFORDULÓ­n kissé elidőznünk, felvetvén a kérdést, hogy a demokrácia negyedik esztendejében mért nincs a fővárosnak még mindig nagy befoga­dóképességű népkabaréja, amely olcsó áraival lehetővé tenné a dolgozó tömegek számára is a legvidámabb és helyes irányítás mellett nevelő hatású műfaj élvezetét.” Majd így fejezi be Az ügyvéd és a férje elleni dörgedelmeit: „Színházi inspekciónk végső megállapítása: Pesten 1948- ban százharminchatszor került színre egy olyan darab, amelyre egyetlenegyszer sem volt szükség. Tanulság: színigazgatók, vigyázzatok, mert néha a siker kínosabb, mint a bukás!” Ez azonban már a színházak államosításának előszele. Az államosítás nemcsak a Pódium Kabarét, a Művész Színházat és a Vígszínházat söpri el a szocializmus építésének útjából, de az ország egész színházi térképét átrendezi. Aschert a Rádió dramaturg-főrendezőjévé nevezik ki. Az Irodalmi Osztály vezetője hamar megállapítja róla, hogy még sokat kell fejlődnie. Folyton a Nyugat polgári eszménye­iért lelkesedik. Ascher egyetlen jelentős rádiós rendezését, Illyés Gyula hangjátékát, a Két férfit (amelynek filmregény változata nyomán született később a Feltámadott a tenger című film) eszmeileg teljesen elhibázottnak ítélik. Aschert 1950. június 1-jével elbocsátják. Ősztől az Úttörő Színház tagja lesz. Közben persze vannak szerencsés fordulatok is az életében. Simon Zsuzsa, a Belvárosi Színház új igazgatója felkéri, hogy a Pódium színészeivel csináljon egy kabaréműsort az átszerveződő színház részére. Ebben a szünet előtti utolsó szám Nóti Károly Altatás című bohózata. Arról szól, hogy az orvos (Herczeg Jenő) operálni készül betegét (Komlós Vilmos), de az altató nem akar hatni, a páciens képtelen elaludni. Mindent kipróbálnak, végül bekapcsolják a rádiót. A bemondó bejelenti, hogy Ascher Oszkár tibeti verseket fog előadni. Ascher szavalása közben nemcsak a beteg, de az orvos és az ápolónő is édes álomba szenderül. Függöny. A tapsrendben Ascher is megjelenik, mire a szereplők megint elalusznak. A premieren Somlay is jelen van. A szünetben harsány „szervusszal” és meleg kézfogással gratulál. Szent a béke. Közben egy rövid ideig Ascher tanít a Szín­­művészeti Akadémián, az újra meginduló Színészegyesületi Iskolában és Gertler Viktor filmiskolájában is. Itt ismerkedik meg Balázs Gabriella növendékkel, akivel 1948. március 31-én összeházasodnak. Ascher ötvenegy éves, a felesége huszonhárom. Két gyermekük születik. 1951-ben megalakul az Állami Faluszínház. Aschert fődramaturgnak nevezik ki. Amikor az új intézmény vezetősége bemutatkozik a Népművelési Minisztériumban, a Színházi Főosztály vezetője ezekkel a szavakkal fordul hozzá: „Ascher elvtárs a fődramaturg? Hát nem bánom, bár azt mondják, hogy az elvtárs vonzódik a klasszikusokhoz.” Eleinte kényszerpályának érzi a tevékenysé­gét, de amikor 1957 tavaszán őt nevezik ki az ekkor már Déryné Színháznak átkeresztelt intézmény élére, jelentős előrelépés következik be a társulat életében. A Pódium helyén meg­alakult Irodalmi Színpadon önálló esteket tart, megvalósítja régi álmát, A helység kalapácsa előadását. Karinthy halálának huszadik évfor­dulójára emlékező cikket ír és Karinthy-estet készít. Újabb színészi siker is várja: eljátssza a Bartók teremben Reginald Rose és André Obey Tizenkét dühös emberé­ben áll, esküdt szerepét. Fellép az Egyetemi Színpadon, az ORI rendezvényein és számos vidéki városban. 1951 óta rendszeresen filmezik. Ascherrel kapcsolatos személyes emlékeim között máig élénken él bennem A cirkusz előadásának megrendítő élménye. Azt hiszem, 1953-ban, az átmeneti „enyhülés” időszakában volt, hogy a Nyugat költőivel, így Karinthyval is kezdett elnézőbb lenni a hatalom. Barátaim és osztálytársaim körében elterjedt a hír, hogy egy V. kerületi üzemi kultúrház vegyes mű­sorában Ascher A cirkuszt fogja elmondani. Nem sejtettük, hogy az előadás önvallomás lesz. Ez a puritán művész, aki mindig elrejtőzik az író mögé, most valahogy becsempészte a sorok közé saját élete minden keserű emlékét, tapasztalatát, gyötrelmét. Szenvtelen hangon kezdte beszámolóját a lidércnyomásos álomról. Úgy éreztük, mintha mi mindannyian, akik a nézőtéren ülünk, ugyanannyit tudnánk az életről meg a művészetről, mint a költő. Ascher a vele azonos sorsú embereknek idézte fel az ismerős mondatokat. Talán nem akarta, mégis benne volt a megaláztatások után feltámadt reménysége és hitének megrendülése az új világban, amelyet annyira várt. Sokáig ő sem sejtette, mennyi életveszélyes mutatványt kell még végigcsinálnia, hány hazug, bombaszti­kus ünnepi verset, zsarnokot éltető giccset, Tyihonovot, Scsipacsovot, meg hazudni kész hazai költők hozsannáit kell szavalnia, hogy végre mégis eljátszhassa „a melódiát, amit régen, régen, régen hallott egyszer zengeni és zokogni a szívében.” Aztán személyesen is megismertem. Néhányan fiatalok elhatározták, hogy valamiféle iskolát szervezünk az Állami Bábszínház fiatal színészei számára, akik az amatőr mozgalomból kerül­tek a társulathoz. Nekem egyetlen határozott javaslatom volt, hogy Ascher Oszkárt kérjük fel beszédtanárnak. Láthatóan örömmel fogadta a meghívást, hiszen akkor már jó ideje sehol nem tanított. A Színművészeti Főiskolának nem kellett. Egy felvételi vizsgán hallottam a nevét emlegetni, amikor valamelyik jelentkező esélyeit latolgatta a bizottság. Az egyik tekintélyes professzor azt mondta: ugyan már, ennél még az Ascher is jobb! Többen jót derültek a poénon. Az 1959 őszén meginduló bábszínész-képzés önkéntes volt. Amikor híre ment, hogy Ascher is tanítani fog, nemcsak a társulat legfiatalabb­­jai jelentkeztek, hanem főiskolai diplomával rendelkező, több éve ott dolgozó színészek is. (Később - hivatalos keretek között - ebből lett az évtizedekig működő és szakképesítést biztosító kétéves Bábszínészképző Tanfolyam.) Az egyik órán háromféle felfogásban szavalta el Verhaeren A szél című versét annak illuszt­rálására, hogy mivé képes válni egy irodalmi alkotás az előadó közreműködésével. Előbb a kívülálló szemlélő hangján, mint a mindent elsöprő erő metaforája, majd a rettegő áldozat, végül pedig a szél szemszögéből hangzott el a nagy erejű költemény. Utána hosszan elemeztük a háromféle produkciót. Én akkor Németh Antalnál már hallottam hanglemezről Moissi tolmácsolásában, ami - szerintem - egy negyedik verzió. Ascher hozzátette: igen, az is egyike a lehetséges értelmezéseknek. Moissi zeneileg közelíti meg, szinte énekli, zúgja, süvölti, mint aki szerelmes a valóban gyönyörű hangjába. Aztán elkezdte németül szavalni, egyszerre érzékeltetve Reinhardt színész­óriásának kivételes szuggesztivitását és finoman parodizálva modorosságait: Über die Heiden, die endlos sind, / Posaunt der Wind November ins Land... ” Majd hozzátette: neki nem adatott meg olyan szép orgánum, mint Moissinak, ezért ő mindig gondolatilag kénytelen megközelíteni a műveket. Hatásos bravúrokra nem képes, hát inkább alázattal igyekszik a költőt szolgálni. Nemcsak Ódry egykori órái idéződtek fel ezeken a nagyszerű foglalkozásokon, hanem Szamosi Lajos hangtechnikai gyakorlatai is. Végigjárta velünk azt az utat, amelyet ő tett meg tanítómesterével. Rengeteget kaptunk tőle. Kivételes érzékenysége és türelme megtanított különbséget tenni igazság és féligazság között. Hogy színpadon is mindig az igazat mondjuk, ne csak a valódit. A tanév végén elbúcsúztam tőle. Mondtam, hogy ősztől Prágába megyek tanulni. Hosz­­szan beszélgettünk. Azt mondta, irigyel, mert Prága nagyon szép. Meg hogy különben cseh vér is folyik az ereiben, hiszen az édesanyja cseh volt. A papa meg a mama néha csehül beszélt egymással, ha azt akarták, hogy a gyerekek ne értsék. - Nálunk ez volt a nicht vor dem Kind - tette hozzá. Ez volt az egyetlen találkozásunk, amikor saját magáról beszélt hosszan és önfeledten. Mire hazakerültem, ő már sokat betegeskedett. Hallottam, hogy több szívműtéten esett át. Készültem, hogy felhívom és meglátogatom. El akartam mondani, hogy a prágai évek alatt is sokat gondoltam a közös óráinkra. Meg hogy Prága tényleg nagyon szép. De addig halogattam, míg a következő beszélgetésünk végleg elmaradt. Ötven esztendeje, 1965. október 25-én hunyt el. Hatvannyolc éves volt. BALOGH GÉZA

Next