Család és Iskola, 1958 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

A gyermekszív csodákra képes. Jóság lakozik benne, amely olyan üdén, harmatosan bontakozik ki, mint a napsütötte erdő tisztásán a gyöngyvirág. Érzelmeit nem befolyá­solják, még kevésbé korlátozzák he­ves és ártani kész indulatok. Piciny kazánját romlatlan, tiszta érzések tüze fűti, amelynek melege a legma­gasabb fokra hevíthető. Minden jó­ért, szépért azonnal és fenntartás nélkül lelkesedik. A gyermekszív tele van rejtelemmel és sejtelmes megérzésekkel, de megható ellágyul­­­ásokkal is, amelyek azonban nem a gyengeség, hanem a gyöngédség jelei, összefogva, egybefonódva ha­talmas erőt képviselnek, amelyekkel hegyeket lehet megmozgatni. Igaz költők, lírai hajlandóságú írók ma­radandó művek ezreiben állítottak emléket a gyermekszív örök jóságá­nak, szeretetet hirdető dobbanásai­nak. Csak ügyes kéz kell hozzá, hogy a jóság zsilipjét szabályozza és a túláradó érzelemhullámokat termő talajra irányítsa, amely aztán így meggazdagodva, szemet gyönyörköd­tető virágokat, terebélyes fákat szökkent szárba. A felnőttek ügyessége, hozzáértése abban rejlik, hogy a gyermekszív jóságának szikráját arra érdemes célok érdekében csiholja ki, lob­­bantsa lángra. Mert a szeretetnek ezt a nagy­ erőtartalékot nem szabad hiábavaló módon elfecsérelni. Jól kell evvel gazdálkodni, ügyesen fel­halmozni és még hasznosabban szerteárasztani, hogy maga a gyer­mek is érzékelje: ő olyat művelt, ami mindnyájunk megbecsülését, sőt tiszteletét váltja ki. Ez aztán megsarkantyúzza a gyermek ambí­cióját, akaratát és a jó további gya­korlására irányuló készségét. Mindezt abból az alkalomból mondjuk el, amikor a gyermekszív ismét nagy eszme, nagyszerű cél érdekében dobbant meg. A Népaka­rat című napilap Gyermekváros­akciójába kapcsolódott be és ismét megmutatta, hogy a kicsinyek jó­sága nemcsak nagy erkölcsi, hanem jelentős anyagi erőt is képvisel. Ez­úttal gyermekek mozdultak meg gyermekekért. Azok a kisfiúk és kisleányok, akiknek egy falattal több kenyerük van, mint azoknak, akik a Gyermekváros lakói lettek és lesznek. Azok, akiknek a feje fölött biztosan ível és nyugalmat ad a tető, amely otthonuk fölé borul. Azok, akiknek élnek, dolgoznak és szá­mukra jóllétet biztosítanak a szüleik, míg amazok éppen a családi élet örömét, boldogságát kénytelenek nélkülözni, hiszen a második világ­háború viharos eseményei közepette magukra maradtak és mindaddig, amíg a társadalom ki nem nyújtotta segítő kezét, úgy kallódtak, mint fé­szek híján a madárfiókák. Egyelőre száz gyermek talált emberséges ott­honra a kormány által átengedett fóti kastély termeiben, amelyek idővel közel ezer esendő, sőt máris elesett kicsinynek és fiatalnak adnak biz­tos hajlékot az emberréválás perspek­tívájával együtt. Makarenko nagy­szerű példaadása lebeg a Gyermek­város-akció kezdeményezőinek és kivitelezőinek lelki és testi szemei előtt. A nemes és mélyen elgondol­koztató terv „száraz’­ adatait, azt, hogy a központi épületet hetven hol­das park öleli körül; hogy a kétszáz­­holdnyi földterületen modern gaz­dálkodásra készülődnek; hogy har­minc holdon dús konyhakertészet létesül; hogy a nyolc-tizennégy esz­tendős „városalapítók”, tehát azok a „honfoglaló” gyermekek, akik elsőkként kerültek be a Gyermek­­város lakóinak sorába,­­ maguk ren­dezték be szobáikat, s így válnak mind avatottabb apró gazdáivá vá­rosuknak — már közölte a napi­sajtó, meg a Család és Iskola is. Ez­úttal csak két olyan részletre sze­retnénk felhívni a figyelmet, amely világos és megmásíthatatlan bizo­nyítéka a társadalom lenyűgöző erejű megmozdulásának és annak, hogy együttes erővel, megértéssel milyen impozáns cselekedetekre va­gyunk képesek! Ezúttal a dolgozó nép minden rétege megtette a ma­gáét, jeléül annak, hogy ha bizonyos kérdésekben itt-ott még mindig je­lentkezik is áldatlan és eléggé el nem ítélhető széthúzás, a szociális kérdé­sek megoldásában, a gyermekvéde­lemben oly teljes a harmónia, mint­ha árva kukkot sem tudnánk szólni egymás ellen! A Gyermekváros­gondolat megvalósítására ötmillió forintnyi adomány gyűlt össze, s a magyarok két és félmilliója mellett ugyancsak két és félmilliót juttatott a Német Demokratikus Köztársaság­ban működő bizottság, amely a szo­cialista Magyarország megsegítésére alakult. Ezenfelül többmilliós költ­séggel tizenkilenc óvoda épül majd a Gyermekvárosban; mindegyik óvoda építését, teljes berendezését és a helyi népművészet elemeivel való díszítését, hogy szinte az első pillanatra felismerhető legyen a hovatartozandóság — más-más megye tanácsa vállalta. Megható a gyermekek adakozási készsége, de talán még meghatóbbak azok az iskolásírással, nagy álkom­­bákomokkal vagy fegyelmezett zsi­nór­betűkkel közölt sorok, amelyek a 10—50—100 forintokat kísérik. A gyermekszív ezüsthúrjainak legszebb hangjai búgnak ezekben a kis levél­kékben, amelyek arról árulkodnak, hogy a kicsinyek amúgy is szerény zsebpénzükből, uzsonnára szánt ösz­­szegeikből „spórolták el" azokat a forintokat, amelyeket kis társaik megsegítésére jutottak. Falus Iván 13 éves tanuló abban a hitben küldi a maga tíz forintját, hogy az neki százszorosan visszatérül, ha felnő. „Tudom — folytatja —, hogy a tíz forint nem sokat jelent, de anyagi körülményeim nem engednek töb­bet!” Téved a mi kis Iván barátunk: az ő tíz forintja, igenis, sokat jelent. A legtöbbet jelenti: az együttérzést­ Lubovszky Péter „megbeszélte” ki­lencéves Kriszta húgával, hogy a Gyermekváros javára mindketten lemondanak a heti zsebpénzükről és tízszeri mozibamenetelükről, pedig „nagy imádatunk a mozi”. A túrke­­vei leányiskola úttörői „segíteni akarnak azokon, akiknek hiányzik a puha, meleg otthon”. Bár a nyári táborozásra rakosgatják el minden fillérjüket, a cukorra, fagylaltra ka­pott pénzüket küldik el szeretettel, sőt „segítő kezüket” is felajánlják. „Én nagyon sajnálom azokat a gyer­mekeket!” — olvassuk Vágó Ferkó IV. oszt. tan. levelében, amelyhez húsz forintot csatolt. Kivovics Jutka harmadikos pedig szüleitől, szom­szédaiktól és a szomszéd házakból száz forintot gyűjtött. „Fogadják olyan szeretettel, mint ahogy én gyűjtöttem ...” Közel háromszáz fo­rintot adott postára a kisszenttamási áll­­ók­. tanyai iskola 47 tanulója és két nevelője. Valósággal könnyez­­tető a kis önvallomás és felhívás: „Nekünk van otthonunk, nekik is jól fog esni az új otthon ... Minden­kit arra­­kérünk, hogy a szív paran­csát teljesítve, járuljon hozzá leg­alább egy-egy téglával kis magyar testvéreink városának felépítésé­hez.” A XI., Sopron út 50. sz.­ál­ iskola III/b. osztálya nevében Benkő Mária hatvan forintot juttatott el, amelyet nem a szüleiktől kértek, ha­nem saját munkájukkal gyűjtötték. Háromszínű és piros lobogóval dí­szített rajzlapon jelentették be a gyűjtésük eredményét a XIV., Sző­­nyi út 26/b. számú általános iskola tanulói. A szív alakú keretben nagy szám: 233 Ft. Almási János beje­lenti, hogy édesapjával, aki villa­­moskalauz, szeretne részt venni az építési munkában. A 12 éves kisfiú kívánsága az, hogy „olyan erős, egészséges emberek nevelődjenek a Gyermekvárosban, mint Toldi Mik­lós”. A nagykanizsai Templom téri általános iskola IV. fiúosztályának tanulói uzsonna- és zsebpénzükből, valamint vasgyűjtésből 250 forintot hoztak össze, amely összeget „tanító nénink és igazgató bácsink” kiegészí­tett 300 forintra, „ezzel dicsérve meg lelkes munkánkat”. Kárpáti Anikó (III. oszt.) a maga és tanulótársai ado­mányát megható szavakkal kísérte: „Nekünk is megesett a szívünk azo­kon az árvaságra jutott gyermeke­ken, akiket örök életre elhagyott a gyermek életében a legdrágább: a szülő.” Ilyen csodás megmozdulásokra, ennyi szerető, meleg együttérzésre képes a gyermekszív. És ekkora tel­jesítményekre, ezúttal éppen a Nép­akarat buzdítására — a népakarat.

Next