Család és Iskola, 1959 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

egészséges fejlődését. Ami­kor kisfiúk segíteni szeret­ne otthon a házi munká­ban, — így torkollják le: „Mit tudsz te segíteni!”, vagy „A te munkádban nincs­­köszönet!”, vagy „Ne fáraszd magad, kisfiam, nincs nekünk arra szüksé­günk!” — inkább játsszál! Az ilyen vagy ehhez ha­sonló kijelentések igen ká­rosan hatnak a gyermekre. Egy ideig még­­bántja őt a mellőzés, később közönyös­sé válik, s megszokja, hogy neki semmit sem kell csi­nálnia otthon, mindent az anya és az apa csinál. * Egy másik példa: Tanulóinkat arra nevel­jük, hogy tiszteljék az idő­sebbeket, legyenek udvaria­sak a felnőttekhez. Azt kívánjuk tőlük, hogy a villamoson adják át he­lyüket, köszönjenek illedel­mesen, beszéljenek tiszte­lettudóan. Sajnos azonban nemegyszer maguk a fel­nőttek, a szülők mutatnak rossz példát. Egy asszony szállt fel a villamosra 9 év körüli le­ánykájával. Sokan voltak. Egy idős néni kérte a gyer­meket, hogy adja át a he­lyét. A kislány készségesen felállt, anyja azonban rá­szólt: „Ülj le a helyedre, mert nyakon váglak! Érted is fizettem!” * Végül egy harmadik eset: Villamosra vártam. Fel­szállás közben hallom, hogy egy anya így szól a fiához: „Siess, tolakodj előre, és foglalj helyet!” Ezek a gyermekek soha nem lesznek udvariasak, és sohasem fogják tisztelni az idősebbeket, de később még saját szüleiket sem. * Sohase feledkezzünk meg arról, hogy az egész felnőtt társadalom nevel. Mennyi panasz hangzik el az ifjú­ság tiszteletlenségéről, ud­variatlanságáról! Pedig ma­guk a felnőttek is gyakran erre nevelik az ifjúságot, amikor a villamoson, autó­buszon tolakodnak, vesze­kednek, hangos szóváltásba keverednek, és a gyermek ezt mind látja. Mi jót ta­nulhat ebből? A következő órán nevetve meséli el az osztályban társainak a mu­latságos esetet, és eszébe sem jut már udvariaskod­­ni, hiszen a felnőttektől sem ezt látja! Neveljük előbb önmagun­kat, hogy jó példát mutas­sunk gyermekeinknek! TÓTH DEZSŐNÉ bizonyos óvatossággal fogadja, hiszen e jó felelet ellenére is elképzelhető, hogy a tanuló még nem pótolta ko­rábbi hiányosságait. Egy átlagos­­ké­pességű tanuló állandó szorgalmas munkával különös megerőltetés nél­kül elérheti a 4-es eredményt. A fél­év előtt sem kell rendkívüli erőfe­szítést kifejeznie. Ezzel szemben egy kitűnő képességű diák, aki az év fo­lyamán időnként nem készült, össze­szedett egy-két gyenge jegyet, hiába tesz a legutolsó időben éjt nappá, hiába igyekszik bepótolni mindent, 4-es eredménynél ő sem fogja többre vinni, pedig rendszeres munkával minden megerőltetés nélkül 5-ös le­hetett volna. Nagyon rosszul okos­kodik tehát az a tanuló, aki azt mondja: „nem baj, ha be is csúszott év közben egy-két rossz felelet, majd a hajrában kijavítom!” Legfontosabb tehát a rendszeres tanulás. De hogyan érje el a szülő, hogy gyermeke rendszeresen tanul­jon? Ki kell alakítania gyermekének állandó munkarendjét, amelyben az otthoni tanulás mindig ugyanabban az időszakban szerepel. Ne ijedjünk meg a „munkarend” szótól. Nem ar­ról van szó, hogy a tanulónak pon­tos, óráról órára beosztott otthoni rendje legyen. A munkarend itt azt jelenti: szok­ja meg a tanuló, hogy például mindjárt az iskolából való hazaérkezés után tanul,­­ vagy ebéd után, esetleg az ebéd utáni pihenő után. Mindegy, hogy mikor, csak idegződjék be nála, hogy ez vagy az az időpont a tanulás kezdetének ideje. A megszokás nagy erő. Ha megszokta gyermekünk, hogy most a tanulás ideje következik, kevésbé kell őt nógatni a tanulásra. A tanuló erre az időszakra ne csináljon más elfoglaltságot, mi pedig egész rend­kívüli körülményektől eltekintve ne is engedjünk ezen változtatni. A szülői ellenőrzésről már többen elmondták véleményüket lapunk ha­sábjain. Az ellenőrzésnek esetenként sokféle változata lehet. Az a lényeg, hogy a tanuló érezze: szülei figye­lemmel kísérik iskolai munkáját, ér­deklődnek utána, s megkövetelik tőle a becsületes munkát. Hogyan segíthetnek még a szülők? Mindig fontos, de ebben az időszak­ban még fokozottabb mértékben, hogy a gyermek otthon nyugodt kö­rülmények között tudjon tanulni. Legyen meg a megszokott helye a tanuláshoz — az asztal, ahol írni tud, a szoba egy része, ahol nem za­varják és így tovább —, de ezen túl­menően fontos, hogy az otthoni lég­kör alkalmas legyen a tanulásra. A bármely okból keletkezett ideges, fe­szült légkör csak kedvezőtlenül be­folyásolhatja a gyermek tanulását, esetleg lehetetlenné is teszi. Ne zak­lassuk gyermekünket állandó nóga­tással se! Ha belemélyedt a tanu­lásba, lehetőleg ne szakítsuk félbe valami más munkával. Arra is ügyel­jünk, hogy egészséges életmódot folytasson. Ne éjjelezzen , ha ugyanis éjjel tanul, és nem alussza ki magát, nagyon kétes, tud-e másnap az iskolában megfelelően szerepelni. Ha nem tudta elvégezni estig a mun­káját, reggel keljen fel korábban, és akkor folytassa. Ne tiltsuk el a szó­rakozástól sem , sétáljon, sportol­jon, természetesen annyit, hogy emel­lett minden iskolai munkáját nehéz­ség nélkül el tudja végezni. Csak az egészséges gyermek tudja azt nyúj­taná, amire képes. "Befejezésül: ha lesz is bizonyos változás a tanulás módszerében a bi­zonyítvány kiosztását megelőző idő­szakban, ne érezze a tanuló ezt va­lami rendkívüli időszaknak, s minél kevésbé térjen el megszokott élet­módjától. Aki rendszeresen tanul, ne lásson most se semmi rendkívülit, aki pedig hanyag volt, ne most pró­báljon csodákat művelni, hanem tér­jen rá az állandó, rendszeres, folya­matos — és így majd feltétlenül eredményes — munkára. K. I. 5

Next