Család és Iskola, 1960 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1960-08-01 / 8. szám
SZILVAVÁL/tSZT/JSZT/IMÁCSADÓ Az elmúlt év nyárén egy újonnan alakult tsz faluban, Lovászpatamán észrevettem, hogy a szövetkezeti tagoknak több miint a fele ötven éven felüli. Az irodán aztán az is kiderült, hogy a nyilvántartás szerint mintegy ötszáz főből mindössze egy volt húsz éven aluli. — Hol vannak a fiiatalok? — A városban, hol másutt! A feleletben a rosszallás ellenére jó adag cinkos megértés is volt. Ugyan hogy is állhatna kapásnak az, aki nyolc évig tanult az általános iskolában! — De valamennyi fiatal csak nem hagyta itt a falut? Lássuk a statisztikát! A katonai iskola nevelői több délelőttjüket áldozták az idevonatkozó adatok átvizsgálására. A végső válasz: az 1953-ban végzett 28 nyolcadikosból 15, az 1954-ben végzett 28-ból 14, az 1955- ben végzett 23-nak pedig mintegy a ne hagyta el végleg a falut. Ezek a mai fiatalok igényesek! — mondják. Igazuk van! Vagy mégsem? Hiszen így elnéptelenedik a falu! A szakmunkás lázt a Földművelésügyi Minisztériumban is ismétlik. — A fiatalok szakmásodni akarnak. A korszerű mezőgazdaságnak viszont — a betanított és segédmunkásokon kívül — egyre több szakmunkásra van szüksége. Első lépésiként kibővítették a szakmunkásjegyzéket. Huszonegy új szakmával, íme: 1. dísznövénytermelő és kertépítő, 2. zöldséghajtató, 3. gyümölcstermelő és faiskolakezelő, 4. szőlőtermelő és borkezelő, 5. kertimag- és kertészeti ipari növénytermelő, 6. dohánytermelő, 7. borkezelő, 8. öntözéses növénytermelő, 9. komlótermelő, 10. spárgatermelő, 11. szántóföldi növénytermelő, 12. magtáros, 13. méhész, 14. halász, 15. szarvasmarhatenyésztő, 16. sertéstenyésztő, 17. juhtenyésztő, 18. baromfitenyésztő, 19. lótenyésztő, 20. tejgazdasági szakmunkán, 21. növényvédő. Valamennyi szakma három éves (érettségizetteknek többnyire másfél év), amelyből évente három hónapot bentlakásos iskolán töltenek a tanulók. BAROMFITENYÉSZTŐK Ha a Kossuth-díjas Báldy Bálint és több más neves gödöllői kutató férfi is, azért a baromfitenyésztés mégis csak inkább a nők, a lányok hagyományos szakmája. A lányoknak, akikkel a gödöllői kutatóintézet kísérleti telepén beszéltem, általában tetszik is ez a munka. A négy mezőnyéki tanuló, aztán Krajcsir Zsuzsánna Szarvasról és Tajti Piroska nemcsak a szakképzett baromfinevelők imagas fizetéséért lelkesedik. (A családfenntartónak járó illetményföldön és a fejadagon kívül egy közepes gondozó havi 1500—1800 forintot keres télen-nyáron, a kacsa- és csirkenevelők könnyen 2000 forinton is felül.) De imponálnak a nagy számok, a méretek! Baromfinevelés tízezerszámra! Néhány lány azonban elégedetlen. Hogy miért? — Nem minden állami gazdaság törődik a tanulókkal úgy, ahogy kellene — mondják a péceli szakiskola tanárai. — Vannak, ahol öt-hatszáz forint havi fizetést kapnak, másutt viszont százat is alig! Nem mindenütt tartják be a 8—10 órás munkaidőt sem, vasárnap soha sem adnak szabadnapot, sőt, még az iskolának járó ellátási díjat is elfelejtik a postára tenni. Ezeket a panaszokat az illetékeseknek persze örvöselneik kell! SZŐLŐTERMELŐK A balatonaligai homokon, ahol tizenkét éve még nyoma sem volt a szőlőnek, most tarkaruhás lányok 21 SZAKMA raffiával kötözik az üdezöld indát. Az új telepítéshez szakképzett gondozók is kellenek. Hogy az állami gazdaság milyen jó lélekkel fogott hozzá a fiatal szakemberek neveléséhez, ezt már az is bizonyítja, hogy egyik vadonatúj hatvanszemélyes munkásszállását áldozta fel erre a célra. A tanulókkal a gazdaság ragyogóan tiszta ebédlőjében találkozom. A lányok azonban panaszkodnak, ők Pestre akartak menni a technikumba, nem vették fel őket. Itt is jó volt a háromhónapos elméleti időszak alatt. De most dolgozni kell. Meg unatkozni. Mert se kézimunka szakkör nincs, se olvasókör, még színjátszócsoport sem. Hogy ők miért nem csinálják meg? Hát... csak! A fiúk még hegyesebben kezdik. Hogy őket itt becsapták. A felvitelkor azt ígérték, hogy ők agronómusok lesznek vagy legalábbis brigádvezetők. (Ki ígérte? Felelős ember egy sem!) Itt meg kapálni kell. A fizetés kevés. Nincs biztosítva a jövőjük. Itt nincs semmi szórakozás. A televízió gyakran rossz. És a melegvíztároló sem működik még. A vízvezetékből csak hideg víz folyik. (Kettő híján mind falusi gyerek. S otthon nincs vízvezetékük!) Hallgatom őket és elképedek. Azt szokták mondani, mindenkinek olyan gyereke van, amilyet megérdemel. Nem, az aligai gazdaság különb gyerekeket érdemelne. És mégmentegetik őket: — Keveset tudunk nekik nyújtani, kénytelenek vagyunk dolgoztatni őket, hogy megkeressék az ellátásuk költségét. Mert a minisztérium a vállalt hozzájárulást és a nevelő fizetését a mai napig nem küldte el. Ha azt a pénzt megkapnánk, nem lenne semmi baj. Az elmaradt összeget persze meg kell kapniok. Mármint a gazdaságnak, nem a tanulóknak. De csak ezen múlnék a siker? Ettől lennének elégedettek a gyerekek? Az első nagy bosszankodás után már nem is őket hibáz.