Család és Iskola, 1960 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1960-08-01 / 8. szám

Régi történet, de még javában ér­vényes. Megy a hatos villamos Budáról Pestre. Apu újságot olvas. Anyu öl­­beejtett kézzel pihen, öcsi érdeklő­dik. Most kimutat az ablakon egy aszfaltozógépre. — Apu, mi ez? — Nem tudom. A Margit-hídnál rámutat a prze­­m­ysli oroszlános emlékműre: — Apu, mi ez? A lantos oszlopfő A Múzeum körút és a Rákóczi út sarkán kicsi kis park van. Az üde gyep közepén néhány hó­napja szép féloszlop áll. Az osz­lopfőn lant. Előtte fehér kövön felirat: az oszlop a régi Nemzeti Színházra emlékezik, amely 1837- ben épült. A Múzeum körutat akkor még Országútnak hívták, a Rákóczi út neve Kerepesi út volt. Ifjú Zitterbarth Mátyás tervezte a Pesti Magyar Színházat, amely később lett Nemzeti Színház. Az eredeti 1837-es épületen nem volt oszlop. — Nem tudom. öcsi a híd végéről visszanéz. — Apu, milyen hosszú a híd? — Nem tudom. Azt mondja Anyu: — Öcsi, ne zavard Apát, Apa fá­radt, hadd olvassa nyugodtan az új­ságot. Mire Apu, bizonyos pedagógiai vo­natkozású méltósággal: — Csak hagyd... Kérdezzen, így tanul a gyerek! A SAVANYÚ LEVES TORNYA Ezer pest-budai ember közül egy ha tudja, hol van a Savanyú leves tornya. Ezer pest-budai ember közül legalább a fele látta, járt is rajta. De se magyar, se tő­lük nevét nem tudja. Eksi­as Kulesi-nek hívták a törö­kök. A Bástyasétányon a csodálatos kilátásban gyönyörkö­­dőknek alig-alig jut eszébe, hogy a fallak, bástyák, rondellák egy része törökkori műemlék. A Bécsi kapu­tól elindulva az első bástya Murád pasa tornya. Ezt később a Bécsi kapu kis­bástyájának hívták. Utána Szlavus pasa tornyát látjuk. Az ezt követő esztergomi bástya hatalmas kőfalát lejtős köpeny erősíti. Toprak kulesi, földbástya volt a török neve, még akkor is, ami­kor már a középkori földbástyát régen átépítették. Veit bej tornyán — ez a következő rondella — ma huszár emlék­szobor áll. Hogy honnan e különös név — Savanyú leves tornya — nem tudja senki. Innen jól látni az újjáépült Fehérvári rondellát: ez volt Kászim pasa félelmetes­ nagy­bástyája. A budapesti Feneketlen tó környéke megszépült Gondozott gyep, ifjú fák, kedves vendéglő, szabadtéri színpad örvendeztetik a lágymányosiakat. És újab­ban a tavacskává szelídített Feneketlen tó madarai. Hattyúk, kacsák? — Igen, azok. És — kárókatonák. Itt a rajtuk. Igazán köny­­nyű megismerni őket. És érdemes is. Az egész vilá­gon otthon vannak. Ahol víz és hal van. Édes víz, vagy tenger — mindegy ne­kik. Csak hal legyen. A legjobb halászok. Buknak, úsznak vízen és víz alatt. Csapatban meghajtják a vizet. Félelmetes nagy erők: naponta egy kiló halat is befalnak. Kárókatona, kor­morém is a nevük. A kínai kormoránnal — ez a mieink­nek unokatestvére — Ja­pánban halásznak. A nya­kára gyűrűt húznak, hogy ne tudja elnyelni a halat. A kárókatonák egy-két helyen fészkelnek már csak nálunk. Természetvédelmi területeken. Valaha a nagy vízivilág tele volt velük. Falusi javasasszonyok a ká­rókatona epéjéből „orvos­ságot" kotyvasztottak. — A Feneketlen tó kormoránjai fiatalok. Etetik őket. Ha­lászlé és rántott hal nyers­anyagának hulladékaival. Itt nem halászhatnak — gyakorlatképpen békát fog­nak. KOROKNAY ISTVÁN A budapesti kárókatonák

Next