Család és Iskola, 1963 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1963-01-01 / 1. szám
H. I.-né, Gyula. Levelében arról az aggodalmáról ír, hogy kislánya nagyon fáradékony, rosszul alkalmazkodik a délutáni tanulás követelte erőfeszítéshez. Nem tudjuk, hogy orvosi beavatkozásra van-e szükség, de mindenképpen fontos, hogy a kislány szabad idejében sokat legyen friss levegőn, mozogjon, sportoljon, amennyire a lehetőségek engedik. Kora szerint 10—11 óra alvásra van szüksége. Ajánlatos a délelőtti és délutáni tanítás napirendjét is elkészíteni. A felkelés körülbelül azonos időben történjék. Fontos az is, hogy a gyermek étrendjében télen is megfelelő mennyiségű vitamin szerepeljen. A reszelt sárgarépa cukorral és citromlével jóízű és igen magas vitamintartalmú. Cs. Józsefné, Balmazújváros. Megírta, hogy a szülői értekezlet után nézeteltérése támadt az osztályfőnökkel és attól tart, hogy ez a tény befolyásolja majd a pedagógust a félévi osztályozásban. Ismeretlenül is bizton állíthatjuk, hogy az efajta megkülönböztetéstől nem kell tartania. Az osztályzónapló alapján dönti el a tanári konferencia a tanulók végleges jegyeit, s ha nem tudtak közös nevezőre jutni a gyermek megítélésében, akkor sem lehet ilyen következménye vitájuknak. Bánhalmi E„ Pécs. Mint írja, gyermekei szívesen fújnak-faragnak, rajzolnak. Ilyen körülmények között feltétlenül szükség van arra, hogy legyen helyük a lakásban. Ha külön szobát nem is tud biztosítani számukra, tegye lehetővé, hogy a konyhában vagy valamelyik lakószoba sarkában berendezhessék kis műhelyüket, polcuk, asztaluk legyen, ahol holmijukat rendben tarthatják, így megszokják, hogy saját szerszámaik, eszközeik rendezetten és mindig felhasználásra készen álljanak. K. A.-né, Budapest, Levelére válaszolva szeretnénk megnyugtatni, hogy az első osztályosok általában nehezen alkalmazkodnak a váltott tanításhoz. Az óvodásokat az utolsó évben már szoktatják a rendszeres, órabeosztás szerinti munkához, az iskolában megkövetelt sorakozáshoz, csendes figyeléshez, de az ebéd utáni pihenés annyira megszokottá válik, hogy az iskolai foglalkozás és a napközi elfoglaltság valóban kimerítik a gyermeket. Ezért azt tanácsoljuk, hogy a korai lefekvésből ne engedjen. Emellett ajánlatos minél több időt a szabadban töltenie a kisfiúnak. Természetes, hogy a korai sötétedés nehézséget okoz, de amikor az időjárás engedi, a délelőtti tanítás után, illetve a délutáni tanítás előtt a napsütéses órák jól kihasználhatók. A legtöbb napköziben élnek ezzel a lehetőséggel és az udvaron, a közeli játszótéren töltik a szabad időt. Beszéljen a napköziben felügyelő tanító nénivel, bizonyosan találnak közösen megoldást a levegőztetésre. MIV/tVÁL/tSZIÁSI TAIV/teS/WÓ A bútorasztalos A szakma múltja Olyan ősi szakma ez, hogy a kezdeteit nem is ismerjük. A régi egyiptomi, görög-római bútorkészítés színvonalát Európa csak a francia forradalom kitörése előtt a tizennyolcadik században érte el újra. Aztán gyors hanyatlás következett, nem ugyan a technikában, hanem a bútorok formájában. Az iparosodó nagyvárosok jellegtelensége jellegtelen, pöffeszkedő utánzatokká nyomorította a bútorokat is. Csak a mi századunkban eszmélt rá a bútorok használója — s a nagyvárosok lakója — hogy milyen kényelmetlen ízléstelenségbe szorította magát, s a mindennapi élet átalakulásával hozzá látott legszűkebb környezetének, lakásának átformálásához is, hogy lélektelen utánzatból valódi szükségleteinek kifejezőjévé alakítsa. A magyar asztalosipar nagyhírű. Mátyás király olasz mestereitől tanulták el a magyar ácsok az asztalosságot s Itália határain kívül reneszánsz bútort legtovább is tiszta, szép formában — Erdélyben készítettek. A reformkorszakban maga Széchenyi tárgyal Steindl Ferenc pesti asztalosmesterrel, a dunai gőzhajók berendezéséről, s Kossuth újságjában dicséri a „honi születésű mester kézműve”-it. Ez az időszak a magyar asztalosiparnak is egyik fénykora, szép, egyszerű vonalú, erős bútorok készülnek. Érdekes megemlíteni, hogy a szabadságharc leveretése után a nagyhírű Steindl-bútorok is elcsúfulnak, továbbra is kiváló minőségűek, de elárad rajtuk a díszítés s aztán — európai hatásra — elmúlt korok bútorainak utánzataivá fajulnak. 1900-ban, Párizsban, a világkiállításon, magyar bútorok aranyérmet nyernek, tervezőjük Horti Pál, világhírnévre tesz szert, a következő években ő rendezi Európa legnagyobb bútorkiállításait, fényes szerződési ajánlattal hívják Amerikába, elutasítja, hazatér, majd a távolkeletre utazik, hogy az ősi magyar művészet gyökerei után kutasson, hogy a magyar bútorművészetet annak elemeivel fejleszthesse tovább. Bombayban sárgalázba esik és meghal, 1907-ben. A Thék Endre, a Mahunka és a Singl műhelyek készítményei is világszerte megbecsülést szereztek a magyar asztalosiparnak. A mai ipar ba az északi országok (Dánia, Svédország, Finnország) állnak a bútortervezés és kivitelezés élén; az iparban új anyagok (préselt fa, kenderpozdorja, műanyag ragasztógyanták) s új gépek kerülnek alkalmazásra. Az új anyag új szerkezetet kíván. Látható, hogy mennyire nem lezárt szakma az asztalosipar. Nem lezárt abban az értelemben sem, hogy a szakmunkás előtt a technikusi képzésen át nyitva az út a tervezés felé. Az asztalos munkája a fűrésztelepről bekerült nyers fa előkészítésével kezdődik. S keze alól a kész bútort adja ki. Régen, a nagy mesterek, a fát három-négy évig szárították, ma ezt az ipar nem tudná kivárni, ezért szárítókamrákban szárítják. De előbb: meggőzölik. Régen jobban szerették a mesterek az úsztatott nemes fákat, mert a fa nedvét a víz kimosta belőlük. Ma ehelyett gőzölik. A tölgynek kékeslila a vére, a mahagóninak haragosvörös. Ezt a víz kimossa, helyette a fa a vízzel szívja meg magát, ezt kell azután kiszárítani. Ezután kezdődik meg — a tervrajz alapján — az asztalosmunka. A fát darabolják, gyalulják, simítják, azután