Család és Iskola, 1878 (4. évfolyam, 1-20. szám)
1878-01-15 / 2. szám
IV. évfolyam. 2. szám Kolozsvárt, 1878 január 15. CSALÁD és ISKOLA. NEVELÉS-OKTATÁSÜGYI SZAKKÖZLÖNY, szülők, kisdednevelők, tanítók és a nevelésügy tanárai számára. Kiadja a kolozsmegyei tanító testület. FŐMUNKATÁRS , FELELŐS SZERKESZTŐ : Váradi Károly Kiss Sándor. Rovatvezetők : Benedek j ÍEGEDŰS István, J^arádi Kál íán. Megjelenik — julius és augustus havakat kivéve — havonként . E közlöny Leitartalmát illetők a szerkesztőhez (lakik Ovár, kétszer, legalább egy ívnyi tartalommal, a Bástya utca 1. szám alatt); az előfizetési pénzek, hirdetések és reklamá Előfizetési ára : egész évre 3 frt, félévre 1 frt 50 kr. A ciarc pedig — Propper Ferencz egyleti pénztárnok címén — a kiadó Pályázatok s egyéb hirdetések petit soronként 5 krral számíttatnak. s hivatalba (csillagutca, 7 sz. a.) küldendők. Tanító-egyesületeink teendője a népiskolai muzeumok érdekében. A társadalom minden rétegében napról-napra jobban kezdik belátni, hogy a népiskola nem pusztán az alsóbb néposztály elemi ismereteinek kölcsönintézete, hanem az összes hazai mivelődés alapvetője is egyszersmind , s az itt nyert irány és szellem határozottan döntő befolyással van a jövő nemzedék sociális törekvéseire, közmivelődési niveaujára. Méltó lelkesedéssel lépheti át tehát minden tanító iskolája küszöbét, mert eljött az idő, melyben hivatása fontosságát nem igen kell bizonyítgatni, s melyben nem csupán kiváló lelki nagyságok ismerik el állása magasztosságát, de az egész mivelt világ támogatására számíthat. Meg kell azonban vallanunk, hogy az általános érdeklődés egyszersmind szigorú ellenőre is népiskoláink működésének, s a selejtes vagy gyarló képzettségű és az állása méltóságáról megfeledkező tanító immár sokkal inkább retteghet a közvélemény könyörtelen ítélőszéke előtt, mint saját főhatósága sújtó végzéseitől. Ime, a mint országos közfigyelem tárgyává tétetett népiskoláink szervezete és belső tevékenysége, mintegy ösztönözve érezzük mi — tanítók — magunkat, újabb és tökéletesebb módszerek, taneszközök feltalálásával foglalkozni, hallgatagul, sőt nyíltan is bevallva, hogy a múlt idők gyakorlatával nem vívhatjuk ki magasztos céljainkat, s az ifjú nemzedék értelmi színvonalát kellő mértékben nem emelhetjük. Ez önbírálat és külső ujjmutatások sarkalják egyesületeinket egyes gyakorlati kérdések fejtegetésére; ennek kell tulajdonítanunk kormányunk törekvését is, mely szerint a népiskola az értelmi és örölcsi képzés mellett hivatva volna zászlójára tűzni, a munkabíró, munkaképes, tevékeny honpolgárok kiképeztetését is. Sokan, éppen sorainkból, képtelennek ítélik magukat annyiféle feladat teljesítésére, s előre kijelentik, hogy az ő gyenge válluk így meg amúgy fog leroskadni a tömérdek teendő súlya alatt. De mások, amint közelebbről tanulmányozni kezdik az új kérdés egyes ágait, higgadt megfontolás után belátják, be kell látniuk, hogy ha nem csinálunk is minden népiskolából egy-egy külön ipartanodát, a háziipar érdekében megindult mozgalom sikeresítését mégis előmozdíthatjuk velük, amennyiben fúrás-faragás nélkül is terjeszteni lehet általuk a munka erkölcsi képző erejét, mert erre a nyelvtantól a szépírásig minden tárgy szolgáltathat alkalmat. Volt már alkalmam több ízben más helyen felemlíteni, hogy társadalmunk annyi gyászos tragoediája, sok dicső család megsemmisülése, azon időszak mulasztásaira vihető vissza, mikor a népiskola kiválóan lett volna hivatva arra, hogy izmosítsa a zsenge gyermeki lélekben a munka szeretőjét. De ha ezt annak idején elmulasztották elődeink, annál több teendő vár most reánk. Mert — hiába — mi még nagyon is ázsiai nép vagyunk e tekintetben, s a kényelmes urhatnámság hamar erőt vesz a felsőbb osztály majmolására oly igen hajló iparos és földmivelő népelemnél is. Bármilyen túlhalmozott is tehát a tanítói hivatal, mellőzhetetlen kötelességük kell tekintenünk a munkaszeretet ápolását. És ezt részemről nem egye-