Család és Iskola, 1881 (7. évfolyam, 12. szám)
1881-06-15 / 12. szám
108 szorítani az iskolafenntartó községeket, (hitközségeket s testületeket) és az eképp felállított ismétlő iskolába a gyermekek feljáratását éppen azon szigorral ellenőrizni, mint a rendes mindennapi iskolába.“ Ámde, valamint sok egyéb jóra, úgy erre is mind sürgethet a miniszter s az 5 többszörös sürgetései következtében egyre küldhetik szét az újabb és újabb rendeleteket a tanfelügyelők és más iskolai hatóságok , mégis édeskevés eredményük lesz mindezeknek mindaddig, míg — értelmes felvilágosításokkal s meggyőző rábeszélésekkel — maga a nép nem nyeretik meg az új intézménynek; s különösen a míg magok a tanítók nem lesznek az eszme terjesztésének s megvalósításának igazán lelkes apostolai, és sem akadályoktól, sem áldozatoktól vissza nem rettenő, igaz munkásai, hű bajnokai. És éppen, mert arról voltam s vagyok meggyőződve, hogy tankerületem területén a kolozs megyei tanítótestület, s legközelebbről annak is épen a jelen közös, köri gyűlése tehet erre legtöbbet, a t. rendező bizottság szíves megkeresésére, sok hivatalos elfoglaltságom közepette is, ezért ragadtam meg készséggel és örömmel ez alkalmat, hogy az ismétlő iskolák teljesebb felkarolására és a mi viszonyainknak minél inkább megfelelő czélszerű berendezésére — nem hivatalosan , hanem, mint egykori pályatárs és nemes törekvésű egyesületüknek ez idő szerint is egyik rendes tagja, az őszinte barátság bizalmas hangján, s így annál jogosultabb reménykedéssel — hívhassam fel becses figyelmüket, s kérhessem ki készséges és együttes támogatásukat. Az, hogy ha egyszerű és őszinte jóakaratból fakadó szavaimmal, s a megvitatásukra váró tételek előterjesztésével, nemcsak a t. tanító urak őszinte támogatását nyerhetem meg, hanem e derék város és tekintélyes vidék előretörekvő népének értelmes és tiszteletreméltó vezetőiben, s különösen a községi elöljáróságok meg a lelkészi kar hivatott tagjaiban, csak valamicskével is több érdeklődést s nagyobb rokonszenvet kelthetek az eddiginél, az üdvös intézmény iránt: ez — az én készséges vállalkozásomat s csekély fáradságomat a leggazdagabban jutalmazza meg. Kérem, engedjék ezt annyival inkább reménylenem és reméljenünk, mivel mi a kolozsmegyei tanító testület központi tagjai— mindig azt hallottuk, azt tapasztaltuk, s most is azzal az erős hittel jöttünk ide, e szép vidékre s áldott földre, hogy itt a nép felvilágosítására s igaz javára elvetett jó mag mindig biztosan termő talajra hull. S ezzel, mint efféle magvető, be is állok barázdámba, még csak arra kérve az illetőket: kövessenek, mint szemes gazdák kisérő figyelmökkel, hogy ha — előttem egész a beláthatatlanságig elterülő nagy mezőn sokfelé vigyázva, de mindenre már csak azért sem ügyelhetve — a helyes irányt el találnám téveszteni, jó akaratú intésekkel terelhessenek vissza az igaz nyomdokokra ; vagy ha akaratlanúl is nem jó magot szórnék: a jobb meggyőződésnek s valódi igazságnak előttem is legkedvesebb tiszta búzájához juttathassanak. * * * Jó ideje már annak, mióta — kivált a műveltebb nyugati országokban — belátták a tanüggyel foglalkozók s az ezen ügy sikerei iránt kiválóbban érdeklődők, hogy az ismeret, amelyet a 4 - 6 éves tanítási idő alatt szerezhetnek maguknak az elemi népiskolák növendékei, nem elégséges, s nem is elég maradandó hatású a gyakorlati életre. És ez a belátás, méginkább az a szükségérzet hozta létre előbb az úgynevezett vasárnapi, s később a náluknál jóval többet érő, mert több és alaposabb oktatást adható ismétlő iskolákat. Az első vasárnapi iskolák a 17-ik száz végén s a 18-iknak derekán Németországban keletkeztek. Különösen a mai Würtemberg királyság büszke arra, hogy már 1695 óta állanak fenn benne ily iskolák. S talán nem ok nélkül büszke , mert valószínűen ez lehetett az első jó kezdet arra, hogy idővel — különösen az iparos ifjúság oktatására — oly igazán gyakorlatias és szép sikerrel működő ismétlő és továbbképző iskolái jöjjenek létre, amelyekkel még ma is méltán dicsekedhetik. Badenben 1754-ben, Poroszországban 1763-ban és Bajorországban 1808-ban nyittattak meg az első vasárnapi iskolák. (L. Karl. Schmidt, dr. Richard Lange: Geschichte der Pädagogik. d er Band, Cathen 1867. 167-ik lap.) Ausztriában, s innen kisugározva itt-ott hazánkban is Mária Teresia királyné és II. József császár uralkodása idejében, leginkább a Felbiger J. tervezte tartományi minta- vagy gyakorló-iskolák (Normalschule) és a nagyobb városok főiskolái láttattak el a vasárnapi oktatás intézményével, melynek szűkös áldásaiban is azonban legtöbbnyire mind csak iparos tanulók részesültek. Köztudatú, hogy Angliában az alsóbb néposztályok gyermekeinek nevelése, egész a jelen száz kezdetéig, nagyon el volt hanyagolva. Ezért az 1785-től kezdve mind nagyobb számmal megnyitott vasárnapi iskolák itt váltak a legfontosabb és legáldásosabb intézményekké, mert ezek veték meg az angol népoktatás tulajdonképeni alapját; és mert, épen nem régi az az adat, amely szerint Anglia és Wales gyermekeinek több mint fele része, még a legutóbbi időkben is, csak vasárnapi iskolát látogathatott. (L. Schmidt Lange i. m. 717 és 718-ik lapjait.) Mondanom is felesleges, hogy ennyiben is csak azért tevek említést a vasárnapi iskolákról, mert ezek voltak az első kísérletek arra, hogy még a szorosabb értelemben vett népoktatás se szorítkozzék kizárólag csak az elemi iskolába járó tanulókra. De, mivel jó rendén tapasztalatból tudjuk már mindnyájan, hogy e vélt hézagpótlóval mily kevésre mehetünk, mi legalább bizonyára vissza nem térünk már hozzá, amit annyival kevésbbé is tehetnénk, mert most — bizonyos pontig — már a törvény is eltilt tőle.