Dudás Gyula (szerk.): Bács-Bodrog vármegye egyetemes monográfiája. I. kötet (1896)

Il. rész. A honfoglalástól a mohácsi vészig

jelölte ki, miután az aldunai tartományokat is elfoglalta. III. Calixtus pápa a törökök ellen keresztes hadjáratot hirdetett, s a magyarországi keresztesek, élükön Kapisztránói János szerze­tessel, 1456-ban ismét az alföldön, részben a mi vidékünkön, részben Szegednél gyülekeztek, hova a nagy Hunyadi is összevonta hadait. Vidékünk ekkor (1456. elején) egy óriási fegyvertarrá s haditáborrá alakult, mert a keresztesek, nemkülönben Hunyadi szárazföldi és vízi hadai Szegedtől Péterváradig foglaltak állást, midőn pedig a törökök már Nándorfehérvárát ostrom alá vették, a keresztény hadak Bács és Bodrogh vármegyék területén át vonultak Péterváradon keresztül Nándorfehérvár alá.­) A Hunyadi János által kivívott világhírű nándorfehérvári diadal után V. László király vármegyénkbe Futakra hívott össze (október hóban) országgyűlést, hova maga is lejött s itt az ország nemességével, miután a nagy Hunyadi még augusztus 11-én Zimonyban elhunyt, a török ellen folytatandó háborúról értekezett.2) Innen a király Hunyadi Lászlóval és ennek nagy­bátyjával Szilágyi Mihálylyal együtt ment Nándorfehérvárra.3) Hunyadi János halálával annak bodrogh vármegyei birtokait, nevezetesen Szabadkát és a szomszédos birtokokat, sógora Szilágyi Mihály örökölte, midőn pedig ő 1459-ben örökösök nélkül elhunyt, e birtokokat unokaöcscse, az akkor már királylyá lett Hunyadi Mátyás, kapta.4) Hunyadi Mátyásnak 1458-ban történt királylyá választatása jó részben az alföldi nemesség érdeme volt, kiknek vezetője és vezére, a vármegyénkben is birtokos Szilágyi Mihály vala. Ez, hogy Mátyás megválasztatását biztosítsa, erdélyi és alföldi híveivel Szegedre vonult s itt mindenekelőtt azon volt, hogy 1) Szalay L.: i. m­.­ill. 146—152. 2) A király futaki tartózkodása alatt adományozott a Czobor és Szántói Morb­áti családnak némely bodroghmegyei birtokokat. (Orsz. Str. dipl. 15110. sz.) 3) Szalay: i. h. A király Futakon 1456. okt. 13—30-ig tartózkodott. Nov. 8-án innen ment hajón Belgrádba, nov. 14-én a titeli várban találjuk, honnan nov. 30-án ment Temesvárra. 4) leányi I.: Szabadka tört. I. 40. Mátyás király 1462-ben Szabadka körül számos helységet (Györgye, Bajmnok, Nagyfény, Csantavér stb.) Szilágyi Erzsébetnek adományozott, mint olyan birtokokat, melyeket már előbb is birt. (Orsz. Lk­r. dipl. 15703. sz.;

Next