Várady Ferencz (szerk.): Baranya multja és jelenje 1. (Pécs, 1896)

Baranya népei - Ormányság. Bodonyi Nándortól

BARANYA NÉPEI. 195 újabb csuda-történeteket ebben az esztendőben, miket nyomtatott Bagó Márton, Budán. Amott egy tuberkulózisban szenvedő kintorna hangja, mellett planétát huzat a kis piros szemű, fehér egerekkel valami jöven­dőjére kiváncsi hajadon; mellette egy legény ügyeskedik, nagyban segít­vén kibetűzni a planéta-czédulának orákulumi titkait. Legszélről állanak a szabók. Az ő sátruk a leghosszabb. Az ormány­sági vásároknak ők a legeredetibb alakjai. Nekik mindenki rokon, é­ isme­rős., Úgy kapaczitálni vevőt, mint ők, arra egy vásáros sem képes. Ott van ii, az egyik már lebéczézett magának egyet az ott ólál­kodó magyarok közül s most azt vallatja nagy buzgalommal. — Hozta Isten ismerős, ejnye de régen láttam ! Hogy van a „csa­lárdja?“ Egészségesek ? No, hát mi kő ? Dómány, nadrág, vagy paruszlik? Ennek a kis fiamnak akarnék egy dományt venni. Az a „kis fiam“ pedig egy hórihorgas-hosszú, langaléta nagy siheder, a­kinek meg kell hajolnia, hogy a sátorba beléphessen. Csak azért „kis fiam“ őkelme, nehogy valami nagy árt szabjon majsztram annak a dolmánynak. A majsztram pedig ügyes szemmértékkel kiválaszt egyet az ott lógó, piros bélű dolmányokból. Egy pár pillanat alatt a „kis fiam“ ki van hüvelyezve a régi héjából s új bőrbe van bújtatva. - Itt van ni! —­ kiáltja majsztrom diadalmas hangon — mintha csak rászabták volna. — Aztán jó puffanósat csattant a tenyerével a kis fiam hátára, mit az nagy megadással tűr el. A bátyúk­a gyönyörködve néz végig a fián : — Hát hogy lesz ez a hitványka kaczabajkó ? — kérdi fumigálva. A szabó megmondja az árát, az atyafi annak csak a felét ígéri. Soká lesz az még, mire úgy a fél úton összekerülnek az alkuban. Gye­rünk addig odább. Amott vannak a kalaposok.­­— Hej, testvér, huszár-testvér! Eszem azt a tejfölös bajszodat. Hun vetted azt a katona sapkát. No, hadd lám, hoczczide. Ezt a megszólítást az egyik kalapos küldi az után a piros sapkás legény után, a­ki csak úgy messziről mustrálgatja a kirakott portékát, mintha attól félne, hogy még utóbb is rákötnek egyet azok közül a tükör­­csatos cseperke kalapok közül, mik hosszú sorban ott függenek a léczen. (Pedig hát ép olyanra volna szüksége.) Majsztram keresztül látott már az ő szive szándékán s azon van, hogy egy kis bátorságot öntsön bele. — Gyere ide öcsém, aztán csak azt mondd meg: milyen kell ? Itt van egy, ehfd­­é ! Mintha csak a fejed lett volna a kaptafája, úgy beleillik. A legény hagyja magát becsalogatni a sátorba s azt is eltűri, hogy azt a piros sapkát lekapják a fejéről s a cseperke kalapot nyomják föl helyébe. Nagy műértelemmel szemlélgeti magát abban a tenyérnyi kis tükör­ben, a­mit a markába adtak. Legelső gondja, megnézni a bajszát, ha igazán olyan tejfölös-e ?

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék