Lehoczky Tivadar: Beregvármegye monographiája. III. Kötet. Különös rész (1881)
Bevezetés
János, László és Ferencz által Kis-Surány helységben elkövetett hatalmaskodás miatt tiltakozott, állítván, hogy a Nagysurányi Sebestyén fiai György és Zsigmond által tett telepitvényeit erőszakosan elfoglalták s őket azok használatában háborgatják.*) E szerint Nagy- és Kis-Surányt a 14. században a Nagysurányi, Kissurányi, Medgyes és Barabási Csépán családok bírták ; ugyanis 1383-ban, midőn Barabási Csépán fia György mester és testvére Barnabás beiktattatott Kis-Surányban, Kissurányi Medgyes Péter és Surányi László fia János ellenmondottak. A beiktatást eszközlő Gecsei Mihály fia János királyi ember és Tamás leleszi pap. 1422-ben a Kisvárdai Domokos fiai és Surányi Zsigmond közti viszálykodás folytán Márok és Surány közt az 1299-ki okmány alapján a határ megigazíttatott. 1459-ben Mikai Beregi Miklós perelt Guti János és Surányi Jánossal egy részbirtok elfoglalása miatt. E Surányi Jánosnak atyja volt Gergely, ennek János, ennek Zsigmond, ennek Sebestyén és ennek Csarnavodai Gábor; a szintén perlekedő Surányi Miklós atyja pedig Sebestyén, ennek János és ennek Zsigmond.**) 1460-ban Kissurányi Mihály fiának Péternek fia Antal beiktattatott Kissurány negyedének harmadrészébe, melyet t. i. néhai atyja Péter, Kisvárdai Mihály, Miklós és Pelbártnak eladott és neki most Kisvárdai István (Pelbárt fia), kalocsai érsek ajándékul viszszabocsátott. A beiktatást eszközlő Nagysurányi János kir. ember és Incze leleszi pap. 1461-ben beiktattattak Surány egész birtokába S. Zsigmond fiának Antalnak fiai György és Pál és S. Zsigmond fia János. — Zsigmondot a csarodai nemesek megölvén, ezért ők János Pálnak 1472-ben itéletileg balazséri birtokukat és 400 arany forintot átadni köteleztettek. 1467-ben pereltek Daróczi Frigyes és János Surányi János és neje Annával, fiuk György és Gergelylyel és mikai Beregi Miklóssal Kis-Surány felének elfoglalása miatt; 1469-ben pedig vizsgálatot intéztek Kisvárdai Simon, Aliklós és András, Daróczi János és Beregi Miklós, ennek neje Ilona és fiai László, Gergely és Benedek ellen, Kis-Surány (praedium) elfoglalása miatt. 1478-ban Surányi Pál megintette I. Jánost Kis-Surány felének visszabocsátása s a letett pénzösszeg felvétele iránt. 1488-ban zálogjogon beiktattatott S. György a Barabási Já *) Zichy Cod. IV. 533. **) Leleszi k. lev. 2. cs. 7. sz.