Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Csongrád vármegye II. rész. Megyei városok és községek
Szegedre költözött, 1783-ban pedig a temesmegyei Radovánra, később Giládra. A megmaradt lakosság őstermelésen kívül iparral is foglalkozott. Az iparosok (csizmadiák, szabók, takácsok, szűcsök) céhekbe tömörültek, amihez a megyei felterjesztések után felsőbb megerősítést nyertek. A Károlyi grófok birtokrésze gróf Károlyi Istváné lett. A felosztás évében (1827) a mezőváros a közlekedésbe való bekapcsolással új erővel fejlődött. 1228 lakóházban 11.283 lakosa élt. Ekkor kulturális téren is szép eredményekre jutott a város. 1826-ban egy szentesi gyógyszerész fiókgyógyszertárat létesít Csongrádon. 1828-ban lakosai vallási szempontból 10 zsidó és 2 protestáns kivételével róm. katolikusok voltak. Az 1831—32. évi kolerajárvány nagy pusztításokat vitt végbe, 2050 megbetegedés közül 771 halállal végződött. E járvány 1854—55-ben is felütötte fejét, de enyhébb lefolyással, 50 megbetegedésből 27 volt halálos. A jobbágyállapot megszüntetése nagy hatással volt a magyar jobbágylakosságra. Hosszú viták következtek, amelyekre végleges rendezést a helytartótanács hozott 1845 decemberében. A helybeli 358 jobbágy, 884 házas zsellér és 1068 házatlan zsellér úrbéri terheit 600.000 frt-tal váltotta meg. A postakocsi korában váltóhely volt és így a kereskedelmi élet is bizonyos fejlődés után állandó kereseti lehetőséget biztosított. A XIX. századbeli leírások tágas és tiszta utcáit emelik ki. 1852-ben 12.413 r. kat., 4 g. kel. és 26 zsidó lakosa van, az utóbbiak kizárólag csak kereskedéssel foglalkoznak. A szabadságharc alatt a katonaságnak tett szolgáltatások terén Csongrád a harmadik helyet foglalta el. Az elnyomatás korának egyetlen hasznos emléke a kataszteri felvétel volt, amely Csongrádot, Fehértó, Ellés, Márna és Gyóla pusztákkal együtt 37.596 és 62 k. hold területnek összegezte. Újabb kataszteri felvétel szerint, 1914-ben, 40.531 kat. hold síkterület a rendezett tanácsú város és tartozékai. Népessége a világháború vesztesége ellenére 1906-tól állandóan emelkedett, 1926-ban elérte a 25.888 főt. A mai Csongrád.** Irta: dr. Glass Imre. Tegyünk egy sétát itt, Csongrádon a kanyargós Tisza hajlásában, ahol azok az emberek élnek, akik ezer esztendő óta laknak ezen a vidéken és hiány nélkül hagyják apáról-fiúra azokat a hagyományokat, amelyeket már a honfoglalás idejében híven őriztek. Szép, tágas uccák, jól mutató középületek, rend és csinosság mindenütt. Úgy mosolyog ez a város, mintha a Teremtőnek köszönné meg azt a sok jót, amivel elhalmozta. Aki úgy hat-hét évvel ezelőtt járt Csongrádon utoljára, alig ismert rá erre a városra. Mert mi volt itt ebben az időben? Nem voltak itt gyönyörű parkok, szép új középületek, betonjárdák és kövezett széles utak. De ott állott Csomád városháza, düledező kopott épület, ott állottak a rettenetes sárfészkek, a főutcán két rosszszagú árok húzódott végig. Csongrád öt-hat év alatt felhúzta a mesebeli óriás mérföldes csizmáit, hogy ezalatt az idő alatt több évtized haladását tegye meg. Sosem volt gyöngyélet itt Csongrádon. Átvészelte ez a város a török-tatár pusztítást, máskor a Tisza szaladt neki, hogy elöntse és iszapjával borítson be minden életet. Sosem volt itt könnyű az emberek élete. Amikor 1935-ben Piroska Jánost polgármesterré választották, ő rögtön lebontatta a rogyadozó városházát és felépíttette az újat, a szépet, a nagyot, mint ennek a nagy nekilendülésnek jelképét. Kikövezték az utcákat, új utakat építettek. Csongrádon öt év alatt kerek számban másfélmillió pengő értékű közmunkát végeztek. Pedig ez az öt év még a város történetében a legnehezebbek közé tartozott. Dúlt a kubikos munkanélküliség. 1935-ben és 1936-ban jég verte el a határt, de hullott az éhségsegély a városra és Csongrád jól gazdálkodott. Takarékosan bántak minden fillérrel. A város adóssága öt évvel ezelőtt hétszáznegyvenötzer pengő volt kerek számban. Ez az összeg félmillió pengőre csökkent le. A pótadó 105% volt, ez most mindössze 75%. A hajóhidat 25.000 pengő, a moziüzemet 29.000 pengő adósság terhelte. Most azonban büszkén mondhatja el a város, hogy a birtokában levő mindkét vállalkozás teljesen adósságmentes. 1934-ben, amikor a város az önálló villanytermelésre tért át, olyan villanyszerződést csináltak, amely mindenképpen a város érdekeit szolgálja. A félmillió pengőt érő villanytelep 25 év múlva teljesen a városé lesz. De a szerződésnek nemcsak ez a fényes pontja, hanem még az is, hogy még 50.000 pengőt és egy 35 kilométeres új hálózatot is kap a város. Ez az óriási és remekül megvalósított beruházás enyhítette azt a szociális feszültséget, amely a város lakóinak negyedrészét kitevő kubikosok és napszámosok között támadt. Pedig milyen nagyszerű ennek a városnak és környékének talaja. Az aranyló sárga homoktól kezdve a legjobb minőségű árterületi („réti“) fekete földig az Alföld minden számottevő talajszélessége megtalálható. 25.344 kát. hold szántója van, 172 kát. hold kertje, 4638 kát. hold rétje, 2788 kát. hold szőlője, 3013 kát. hold legelője, 144 kát. hold erdője, 74 kát. hold nádasa. Ehhez hozzávéve még a 1022 kát. hold földadó alá nem eső területet, azt látjuk, hogy a város birtokában 40.530 kát. hold terület van. Látjuk tehát, hogy túlnyomórészt szántófölddel találkozunk, de amellett Csongrád városában igen jelentős a gyümölcs- és szőlőkultúra. A közraktárakció folyamán a kormány most csinált Csongrádon egy borközraktárt, amelynek az áldásait azonban még ezideig nem látták teljes egészében. Bizonyára a későbbi évek folyamán jelentős hasznára lesz a vidék borgazdaságainak. Kapásnövényei közül különösen kultiválták Csongrádon és annak határában a gyöngybabot, amelyet önállóan nem termelnek, csak a kukoricával együtt. Vizsgáljuk Csongrád termését, vegyük az 1930—1935-ös év hozadékát, összehasonlítva a következőket fogjuk találni: ** Készült elsősorban dr. Kiss István: Csongrád megyei város közigazgatása. Ténymegállapító tanulmány. Bpest, 1935. Magyar Közigazgatástudományi Intézet kiadványai 18. szám című munka alapján.