Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Szeged
körében gyűjtötte fölmérhetetlen értékű folklóreanyagát. E gyűjtése alapján ő mondotta ki egész határozottsággal azt az igazságot, hogy a Délvidék magyarsága túlnyomó részében Szeged népéből rajzott ki, hogy a Délvidék magyarságának szülőföldje, származásban és szellemben, Szeged városa. Szeged volt a forrás, amelynek népéből erejét újította, Szeged volt menedékhelye, ha veszedelem távozásra kényszerítette. Szeged bölcsője, fenntartója e magyar áradatnak. Kálmány, noha a településtörténeti kutatásnak egyik magyar úttörője, magánéletének sokféle viszontagsága miatt alig tudja gyümölcsöztetni eredményeket ígérő módszerét, így aztán a folklorejelenségek megörökítése annyira igénybe veszi minden idejét és érdeklődését, hogy alig fordíthat figyelmet a mindennapi élet néprajzának, viseletnek és táplálkozásnak, foglalkozásnak és a környezet formáinak tanulmányozására, a kivándorolt szegediek és a környező nemzetiségek együttélésének megvilágosítására, de főképpen azoknak a hagyományszálaknak bővebb kifejtésére, amelyek Szegedhez fűzik a magyar szigeteket. Ami pedig gyűjteményeit illeti, a szegedvidéki népköltést még virágzó állapotában mutatja be, a gyűjtői tudatosságnak, a szorgalomnak, lelkiismeretességnek, hűségnek az ő korában egészen szokatlan példáját adva velük: Kálmány kemény egyénisége nem ismeri az elhallgatást, kiegészítést, stilizálást. Fájdalmas hiány azonban, hogy kora egyoldalú irodalmi szempontjának ő is hódol és a dallamok följegyzését teljesen elhanyagolja. Mégis elsősorban és mindenekfölött Kálmány Lajos érdeme, hogy Szeged vidéke folklore-szempontból egyik legismertebb tája hazánknak. A jövendő kutatás egyik legszebb feladata lenne a szükséges kiegészítések mellett Kálmány anyagának modern értelmezése. Először és máig utoljára Kovács János (+1918) kísérli meg Szegednek néprajzi szintézisét. Az érdemes szerző ambíciója azonban hasonlíthatatlanul nagyobb volt készültségénél és kritikájánál. A mű már megjelenése idejében sem elégítette ki a tudományos igényeket. Lelkes dilettánsnak módszernélküli munkája, amely tudományszakunk problémakörével, gyakorlati feladataival sincsen sokszor tisztában. Műve nem sokkal több Kálmány Lajos és a történetíró Reizner János kompilációjánál. És ami a legnagyobb baj, saját állításai sokszor nem állják ki az ellenőrzés próbáját. Pedig a századfordulón a szegedi néni társadalomnak, pásztor-, betyár-, halászvilágnak, száraz- és vízimolnárságnak és sok másnak még teljesebb képét lehetett volna rajzolni. Az élőkről nem szólva, rajtuk kívül néhány érdekes leírást köszönhetünk Herman Ottónak a szegedi halászvilágból, Lakatos Károlynak a szegedi lápi emberekről és néhány novellisztikus ízű megfigyelést Tömörkény Istvánnak, Cserzy Mihálynak és Móra Ferencnek. * A szegedvidéki néprajzi kutatást a jövőben két irányban kellene folytatni. Feladatai tehát módszertani szempontból kétfélék: 1. Az eddigi kutatásnak, adatgyűjtésnek új adatokkal és szempontokkal való kiegészítése. Itt különösen a települési viszonyok tanulmányozására gondolunk elsősorban. A szegedi tanyavilág települése, néprajza még nem egészen ismeretes előttünk, pedig a vele való megújuló foglalkozás igen jelentékeny eredményeket ígérne. A magyar tanyarendszer alakulásának minden állomását megtaláljuk itt egymás mellett, a csíráktól kezdve a legfejlettebb formákig. Ezt a változatos képet mutatja a szegedi tanya szellemi és tárgyi néprajza is. A nagy egyezések mellett is jellegzetes, ezideig azonban alig méltatott különbségeket találunk az Alsó- és Felsőtanya között. Késik még a környező faluk néprajzi fölvételezése is, bár mindenkinek sajátos, mondhatni különleges egyénisége van. A magyar falutípusoknak majd mindegyikére találunk példát Szeged környékén. A legősibb közöttük Tápé, amely szinte hiánytalanul mentette át hagyományait a XX. századba. Népe szigorú endogámiában él ma is. Zárkózottságának oka az, hogy igen régi halászfalu, amelynek népi társadalma korán elkülönült a környező nyíltabb vidékektől. Hogy a szegedi néppel ősibb fokon mégis édestestvér, mutatja nyelvének, magatartásának számos egyezése. Folklórekincse, viselete, mindennapi élete különben még szinte teljesen földolgozattam. Dorozsma a XVIII. század elején települt újra. Ismeretes az a birtokpör, amelyet Szeged városa a német lovagrenddel folytatott a dorozsmai földért.” A városnak csak az erkölcsi győzelem maradt meg, a kun pusztákat elvesztette. Ez volt a hála és jutalom azokért a hatalmas szolgálatokért, amelyeket Szeged a magyar és keresztény gondolatnak tett a török hódoltság idejében. Dorozsmát kiskunokkal és palócokkal népesítik be, de a XIX. századtól kezdve mind erősebben érvényesül benne a szegedi nyelvjárás és a szegedi népiség hatása. Manapság már szinte legyőzte a falu régi kun-palóc jellegét. Dorozsma történetéhez és néprajzához legújabban hasznos adalékot kaptunk,10 de még mindig a jövő feladata lesz a jelzett három magyar népelem és kulturahabitus egymással való elegyedésének vizsgálata. Röszke a XVIII. század folyamán keletkezett falu. Érdekes útmenti település, szinte egyetlen, több kilométer hosszú utcával. Népének típusjellege törökös, jelleme szerint hajlamos a szélsőségekre. Egy része elmagyarosodott határőrivadék, tekintélyesebb része pedig Alsóvárosról rajzott ki. Szentmihálytelek a Tisza szabályozása előtt kis halásztélen volt, amelyik később szintén alsóvárosiakból faluvá erősödött. Különben Alsóváros, Röszke és Szentmihálytelek népe az, amely Szegednek világraszóló namikakultúráját megteremtette.11 Szinte szemünk láttára bontakozott tisztes háziiarból pátriarkális kapitalizmussá. A jövő feladata lesz a szegedi paprika néprajzának megírása a jelzett településekkel kapcsolatban. Horgas (hivatalosan: Horgos) XVIII. századbeli palóc telepítés, de a szegedi népiség szintén hatalmas hatást gyakorolt rá. Néprajzáról sajnos alig tudunk valamit. Algyő régi halászfalu, erős idegen berajzással, jelentékeny szegedi hatással. Sándorfalva egészen új telepes község, amely-