Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Csongrád vármegye II. rész. Megyei városok és községek
községek közzé ékelődve. Mivel Pusztaszer haszonbérlői kecskeméti illetőségű polgárok voltak s így közigazgatási szempontból Kecskemét t. városhoz tartoztak, de mivel nagy volt a távolság Kecskemét és Pusztaszer között, ami miatt Pusztaszert csak nagy nehézséggel lehetett közigazgatásilag ellátni, Kecskemét városa megbízta a szomszédos Kistelek községet, hogy a közigazgatást megfelelő díjazásért lássa el, amit Kistelek el is végzett 1934-ig. 1934 január 1 óta önálló nagyközség és Pusztaszer néven önmaga intézi ügyeit. Kecskemét th. városa Pelsőpusztaszert be akarta népesíteni, amint az az oklevelekből is kitűnik. Kecskemét városa a derék magyar gondolatokért mindig sokat áldozott és így a történelmi emlékmű Pusztaszert is benépesítette. Először 1903-ban Kistelek felől a puszta nyugati részéből a Budapestszegedi országút és vasútvonal közelsége miatt földeket adott el. Majd 1905-ben, 1908-ban az északi részen péteri, Pálmonostora felől adott el földeket és 1920, 1923 és 1929-ben adott még el ingatlanokat, legnagyobb részt a hosszú idő óta rajta lakó haszonbérlőknek, akik így állandó és letelepült lakóivá váltak Pusztaszernek. A lakosság nagy többsége kecskeméti származású és nagyobb ünnepekre még ma is haza járnak Kecskemétre, sőt az idősebb emberek még ma is Kecskeméten temettetik el magukat. Az ősök most élő utódai nagyobbrészt örökföld tulajdonosok. A haszonbérlőket a lakosságnak csak kisebb hányada alkotja. 1926-ban a Felsőpusztaszeren élő lakosság erős akarattal elhatározta, hogy az egykor virágzó „Szert“ újra feltámasztják. Ez a gondolat a vármegye és a kormány megértése folytán testet öltött és 1934 január 1-én Pusztaszer ismét a községek sorába lépett. Kecskemét th. városa Pusztaszer községnek ajándékozta a meglevő három iskolát teljes felszerelésével, berendezésével és illetményföldjeivel együtt. Két mezőrendőri lakot földdel együtt, szülésznői lakást földdel, temetőt, agyagbányát, gyümölcsfákat, 4. kát. erdőt fával együtt és még azonfelül a község központjában 14 kát. hold földet a község céljaira, összesen 32.578 pengő és 27 fillér értékben. Ezenfelül iskola és templom céljaira is kilátásba helyezett a város földadományokat a pusztaszeri nép előrehaladása érdekében, így a kezdeti nehézséggel, törhetetlen szorgalommal és Isten segítségébe vetett bizalommal a község lakossága megküzdvén, bátran néz elébe a jövendőnek. SÁNDORFALVA.* Nagyközség a kiskundorozsmai járásban, Szeged és Sövényháza között. Hozzátartoznak: Bodorszék, Eperjesi tanyák, Homoki tanyák, Szaporhegyi (Fekete) tanyák, összesen 904 lakossal. Bodorszék és Gsibafai szőlők nevű külterületek 1933 január 1-én csatoltattak át Sövényházától 3631 k. hold területtel, 30 házzal és 95 lélekkel. Sándorfalva múltja megalakulásától számítva csak 59 év gyors és ütemes fejlődésével mégis iskolapéldáját adta az emberi akaratnak. Területének kialakulása és történetének múltja egykori birtokjogi helyzetével függött össze. Határa közelében állott egykori falvak területébe volt beolvadva. A XII. század végéig mint királyi birtokot ismerték, a közlekedő utaktól távol fekvő terület volt, így nyoma sincs egykori lakottságának. A Szeri Pósa család birtokai között számítható 1417-ig, a családnak Pósa Istvánnal való kihaltáig. 1508-ban új adomány útján Szerdahelyi Imreffy Mihály birtoka lett, akinek néhány éven át tartó birtoklását Porkoláb Márton váltotta fel. E család birta legtovább, mert a szomszédos területek egybefüggő egészben már a birtokuk volt. Mágocsi Porkoláb Márton gyulai várnagysága alatt Gáspár fia, mint Ferdinánd király hűséges tisztje ismételt adományokkal gazdagította családjának anyagi helyzetét. A békés helyzetet a gyakran ismétlődő hadjáratok veszélyeztették, mert a község területe gazdaságilag értékes volt. A török harcok 1552-től minden addigi fejlődést leromboltak, a környező vidék először pusztult el az új veszélytől. Puszta terület maradt, ősi elhagyottságban, ahol semmi sem maradt egykori gyér lakosságából. Még a népes falvak is kopáran állottak, legfeljebb a füzesekben éltek menekültek, akik itt próbálták kivárni a jobb jövőt. Már a török hódoltság alatt, a gyors lendülettel megismétlődő harcok ellenére, Szeged bérelt pusztája lett. A szegedi bég timárbirtokát képezte. A bérletek, évente megújítva, egészen a török uralom megszűntéig állandósultak. A felszabadító háborúk után hosszú időn át a szegedi kamara ideiglenes felügyelete alá került. A pusztarészeket, egységesen Sövényházától kezdve, Szeged városa bérelte. A szerződéses viszonyt későbben gróf Cornsburg kincstári főigazgatóval hosszabbították meg, aki a kincstári tulajdonban lévő pusztákat kezelte. A sok felirat, ami a növekvő bérletösszeg miatt Szeged részéről beérkezett a kamarához, kényszerítete, hogy egységes megoldással egy uradalmi birtokká egyesített terület legyen. Elsősorban a panasztevő város szerette volna megszerezni, de az intéző körök, az előírásokra hivatkozva, elutasították a kérelmet. A puszta terület mint Algyő tartozéka 1733 dec. 3-án kelt királyi adománylevéllel gróf Erdődy Györgynek, a királyi kincstár alelnökének tulajdona lett. Gazdaságilag az új birtokos is fenntartotta Szegeddel a szerződést. Birtokainak vezetését jószágkormányzójára bízta, mert 1748-tól mint országbírót teljesen a közügyek foglalták le. A franciák elleni harcokban kapott sebeiben halt meg 1758-ban. Utóda, többi gyermekének mellőzésével, Kristóf fia lett, aki már addig is eladósodott birtokot újabb kölcsönökkel terhelte meg, úgy hogy 1775-ben az uradalom, amelyhez a község területe is tartozott, egy olasz betéti társaság zálogtulajdonába ment át, amelyből egyik részbetétese, őrgróf Pallavicini Károly özvegye, gróf Zichy Leopoldina vásárolta meg engedély mellett. Sándorfalvát az 1897. évi árvízkatasztrófa által elpusztult Algyő község lakossága népesítette be. Őrgróf Pallavicini Sándor a bajbajutott és hontalanná lett algyői magyar lakosságot a letelepedésre kiválóan alkalmas területen, az ú. n. Macskás szőlők körül kívánta elhelyezni, úgy hogy kb. 300 holdat kitevő, magaslaton elterülő, árvizektől mentes földrészt átengedte az árvízkárosultaknak.