Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Csongrád vármegye II. rész. Megyei városok és községek
1892. évi. p. 96). A honfoglaláskor már lakott hely lehetett, mert a feltárt itteni pogány temető, víz mellett a primitív emberi közösségben itt élő szláv és vegyesajkú lakosság szokásainak megfelelő volt. Ugyanezek a megállapítások érvényesek a megtelepedett magyarság életére is. Fekvésénél fogva ősi halászfalu volt. Első birtokosai a fejedelemi család, akiknek birtoka a tatárjárásig. Kisebb falu a jellege, melynek belső életéről semmi nyom sincs, kezdetleges körülmények között élő népessége a tatárok pusztításai elől elmenekült. Lakatlan pusztaság, amely elhagyatottságában még 1284-ben is csak „Terra Zeg“ néven fordul elő. Ez adja magyarázatát, hogy a „terra“ megjelölés csak olyan területre volt érvényes, ahol a régi falunak még nyoma sem látszott, vagy irdatlan pusztaság volt. A XIII. század második felében már birtokosai a szeri Pósa-család, akik ekkor következetesen Szerieknek nevezik magukat és a Becse Gregor nemzetségből származó János, akit Leich-nek neveztek. Mint királyi főajtónálló és tárnokmester szerezte birtokait, amelyeket Töttös fia és Vesszős mesterek megtartottak. Utóbb baranyai birtokokért lemondtak itteni érdekeltségükről a szeri Pósafiak javára. Szeg néven a család egyezséget kötött a váradi káptalan előtt, hogy személyi ellentétekből eredő és Kopasz nádor birtokain okozott károk megtérítésének biztosítékaként 1304-ben lekötötték Szeget is, amely már jobbágyoktól lakott hely. (Anjou okmt. I. 107—108). Pósa comes bírta nagyobbik felében Szeg falut 1334-ben, mikor az itt lakó jobbágyok földesurak parancsára a tömörkényi jobbágyokkal egyetemben a garamszentbenedeki apátság tulajdonát képező Csany falu halastavait jogtalanul használták és így nagy károkat okoztak (Knaus I. 242). A szeri Pósafi családon kívül a XIV. század elején Leéki János is birtokosa volt Szegnek. A Becse-Gregor nemzetség valószínűleg csere útján lett részbirtokosa a falunak. Az utódok, Töttös és Vesszős mesterek pedig a környező területek jelentékeny részét is megszerezték, amelyeknek központja Lele volt. A helység nevét szeri Pósafi Péter 1415. évi birtokfelsoroló oklevelében találjuk. Névírása 1423-ban Zeegh (Dl. 11330), 1426-ban Zeg (Dl. 35946), 1471-ben Zegh (Pesty,Krassó m. III) és 1472-ben Zeegh (Dl. 17282).A Pósafi család 1471-ben kihalt, az oldalági örökösöket teljesen mellőzték. Uj birtokos került Szeg birtokába Guthi Országh Mihály nádor, nádasdi Ongor János és Sáry Péter. A Pósafi örökség visszaháramlott birtoktest lett, amelyet Mátyás király szabadon adományozhatott (Dl. 17273). Leányágról már előbb óvást emeltek, de ennek semmi foganatja nem volt. Ábránfy Tamás a törökverő hős, neje szer. Pósafi Fruzsina révén jogot tartott Szegvár egy részére. Fiai 1471—75-ben sok és ádáz pereskedést folytattak a Sáryak ellen. 1499 körül pedig mint megszerzett birtoktestet eladták Dóczy Gergelynek. (Karácsonyi: Békés vm. III. p. 11). Az új adományosok mellett a Zeleméri-család is érdekelve volt előbb házassági kapcsolat révén, majd a szeri Pósa hagyatékból. A XV. században Szeg faluban a Zeleméri-család tulajdona osztatlan állapotban volt a család kezén, mert Zeleméri Mihály 1488-ban még a királyi parancsnak sem engedelmeskedett, mikor nővére Zeleméri Márta akkor már Parlaghy néven az örökségét kérte. A leleszi konvent, amely a felhívás értelmében Adonyban élő Zelemérit felszólította a törvényes rész kiadására, erélyes szavakkal ellene szólt és inkább vállalta, hogy személyesen rendezi az ügyet a király előtt. Szegnek a fele illette az új adományosokat. A pártharcok alatt az ismeretlenségből Gyólai László birtoklása tűnik fel az 1504 évből, aki 1506- ban Dóczi Jánosnak örökítette el. A pozsonyi káptalan előtt megkötött szerződéssel 1511-ben véglegesen átruházta a birtokjogot. Már 1516 körül Dóczi Jánosé a falu, amelyet örökségben nyert atyjától. Birtokainak központja lett, mert ide építette kastélyát. Dóczi 1534-ig volt birtokosa az itteni birtokoknak, Gritti bukásakor ő is belekerült az elítéltek jegyzékébe. János király 1528 márciusában Szulejmán segítségét kérte Ferdinánd növekvő hatalma ellen. 1528 nov. 8-ika után János király kíséretével Szegvárra érkezett, amelyet Ferdinándpártiak foglaltak el a Dócziaktól. A gyanútlanul közeledő királyt és kíséretét megtámadták a kastély tornyából lőtt nyíllal, amely János király lábát találta s ezért élete végéig sánta maradt. A falu már ekkor magán viselte a török pusztítás első nyomait. A birtokjog ezután Dóczi Miklósé, aki alig pár évig bírhatta. 1559-ben Zaynak és társainak adományai között Szeg is szerepel. Később, birtoklevelei elvesztése miatt, özv. Dócziné új adománylevelet nyert. A nova donatioba befoglaltatta Hona, Gergely és Kelemen nevű gyermekeit is. Az adomány Szeg és Anyás falvakra szólt. A birtoklás nem volt nyugodt, mert 1555-től Mágocsy Gáspár gyulai várkapitány rendre lefoglalta a környékbeli falvakat, mint Gyula várához tartozókat. Az 1596. évi tatárpusztításnak Szeg is áldozatul esett. Puszta terület, amelyet Ilosvay István foglalt le. Utódai közül Mocsári Ilona és ennek fia Győrfy János tartott rá igényt és 1631-ben az egri káptalan előtt tiltakozott eladományozása ellen, de kevés sikerrel, mert Széki Péter, később szendrei alkapitány szedte a puszta utáni bérletet vásárhelyi és szentesi bérlőktől. Özvegye Básti János neje lett, így jutottak Szeg puszta után bérleti viszonyba a madajakkal és a vásárhelyi lakosokkal. A török uralom megszűnése után a szegedi kamara továbbra is megengedte a vásárhelyieknek, hogy bérbevegyék. Gróf Károlyi Sándor adományleveleiben mint Szeghvár puszta néven van feljegyezve. 1720-ban Szentes pusztái között említik. Gróf Károlyi Sándor észrevételei alapján 1727-ben Szegvár megkezdte a gazdálkodást, amire kedvező fekvése és épülő kastélya ösztönzőleg hatott. Lakossága 1735-ben szállotta meg az eddig idegen falvak robotjában megművelt határokat. Templomát 1739- ben a földesuraság építette, de eredetileg csak szentélye volt. Az uradalmi gazdálkodás rövid időn belül, állandó áttelepítéssel, jelentősen szaporította a helység lakosságát. 1759-ben 124 férfi lakosa közül 82 jobbágy és 24 zsellér volt. Az összlakosság 267 fő volt. Gazdasági állapotok az uradalmi támogatás mellett 199 ökör, 356 tehén, 293 borjú, 249 ló, 77 csikó, 1421 juh, 485 sertés. Adóban egy évre 790 frt, 14 dénárt vetettek ki a falura 241 egynegyed rovás után. Szegvár nevezetessége a megyei székhely, amely áthelyezésével kezdődött, mikor Szeged mellőzésével gróf Károlyi Sándor 11174 ül.