Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Hódmezővásárhely
A város történetének vázlata. Hódmezővásárhely városa 17 falunak egyesüléséből keletkezett. Városi jellegét még törökverő Hunyadi János adta meg 1440 körül, mert Zsigmond császár a törökök felett nyert diadalának elismeréséül tette a nagy hadvezért ennek a vidéknek földesurává. Hunyadi János kastélyt is építtetett itt, amely valószínűleg ott állott a nagy víz partján, a kasznárlak helyén, ahol most a szeretetház áll. A város múltjára vonatkozó legrégibb feljegyzés 1696-ból való. Akkor volt ugyanis az utolsó törökdúlás. Az adatok nagy része tehát Csongrád és Csanád vármegyék levéltárából származik s némi vonatkozásokban az országos levéltárból. Annak jellemzésére, hogy hová lehettek és miként kallódtak el az írott emlékek, csak azt jegyzem meg, hogy 1696-ban égett le utoljára a városháza és az egyházak külön levéltára. De az idők későbben sem voltak még biztonságosak. Hiszen a református egyház 1741-ben építtette az ó-templom körül a kőfalat, amelyet lőrésekkel látott el, hogy a tó vizéről, meg a Délvidékről át-átcsatangoló rablócsapatok ellen védelmet tudjon találni. A török kivonult ugyan, de mint mikor a Tisza vize elmegy tavaszi áradat után, a kubikokban tócsák és mocsarak maradnak, úgy maradt itt a török hódoltság után is sok portyázó rablócsapat. A Károlyi uraság Fülek várába vitette a Csongrád megyei levéltár legrégibb nagy értékű iratait, mert ott voltak azok a legnagyobb biztonságban. Egy alkalommal azonban a vártoronyba, ahol az iratokat őrizték, égiháború idején villám csapott be és a gyúlékony részt, az iratokat felgyújtotta. Egy bátor hajdú mentette meg a levéltár egy részét, azzal, hogy az ablakon keresztül a sáncárokba dobálta a kötegeket. Egyébként régebben nem mindenütt fektettek nagy súlyt a régi iratokra. Vásárhelyről a szabadságharc idején elvitték a templomok harangjait, hogy ágyúkat öntsenek belőlük. Azután szükség volt papírra is, melyből fojtást csináljanak. S akkor túlbuzgóságában az, akire ez a szolgálat rábízatott, a legrégibb iratokat, tehát a legértékesebbeket adta oda. Molnár Mihály nyugalmazott főlevéltáros érdeme, hogy a város levéltárából a kiselejtezés alkalmával azt, ami még érték maradt, összeszedte és az utókor számára megmentette. Idegen krónikák regélnek tehát az évszázadok előtti múltról. “És tudós Szeremlei Sámuel lelkipásztor könyve, amelyet Vásárhely történetéről írt. És beszélnek végül a földből előkerülő kövek. S azok a csontok és sírok, amelyeket a kutató elme és akarat tár fel ásatások nyomán. Endrey Béla polgármester nagy szeretetének, amellyel az ügyet felkarolta, köszönhető az, hogy már évek óta ásatások folynak Vásárhely határában. S hogy ezeknek az ásatásoknak egyik legnagyobb nevű és legismertebb szakembere, Banner professzor végezteti a kutatásokat a régi Szegedi-út mentén és a kopáncsi részeken. Még száz esztendővel ezelőtt állott a Hódtava és a 136 tó vize árkokkal összekötve alkotta itt azt a nagy medencét, azt a tengert, amely ha nagy volt a vizek árja, tutajokat, megrakodott nehéz hajókat hordozott a hátán. Ez vízi úttal kötötte össze a mi határunkon átvonulóan Szegedet Gyulával és a békési részekkel. Még állott a nagy tó vize, amely körül félhold alakban tudott kiépülni ez a város, talán ezer esztendő alatt, amennyi idős maga ez a szép hazánk. Állott a tó és szigetek emelkedtek ki belőle. Nagyszigetnek hívják ma is és ahogy a szem a városházától elkémlel arra Szeged felé, látja az emelkedést. Azután talán csak inkább sejti már a messzeségben a pirhandi halmot. Kétségtelenül megállapították, hogy ötezer évvel ezelőtt azon a részen már emberek laktak tömörülésben, vagyis lakóházaikkal valóságos falut alkottak. Vízvár volt ez, mint ahogy a krónikák szerint és szájhagyományok értelmében, mert annak is szerepe van a mi városunk történetében, és Attilának ittenjárása. Ami logikailag is alátámasztható. Hiszen Árpád apánk a Szeri pusztán állapodott meg és ott csinált vérszerződést vezértársaival. Vízvár volt itt a Kőrös-Tisza-Maros szögén, amelynek csak arra volt kapuja, ahol későbben Szőllős alatt kiépítették a tatársáncot. Ma is dongott a föld. Mintha óriási nagy barlang volna a zöld mező alatt. Ebből a zöld mezőből köveket hasít ki az ekevas, jeléül annak, hogy valamikor ott is lakott terület állott, írott emlékek, a földből előkerülő kövek és csontok, amelyek beszédesekké válnak az előtt, aki megérti a nyelvüket. És beszélnek letűnt időkről, múltról, amiről írott hagyományok nem maradtak fenn. Az ősvárost Hódnak nevezték. A mai Újváros helyén terült el, illetőleg Újvárosnak azon a részén, ahol a „Hívó“-malom áll. Ez a Hód városa még a mohácsi vész előtt elpusztult. Temploma mint rom maradt meg s 1733-ig állott fenn, amikor nagy robajjal összedőlt. A másik ősi városa Vásárhelynek Tarján volt. Ez ott terült el, ahol ma is külső vége van a Zrinyi-utcának. Talán Traján császárról kapta a nevét, hiszen itt a kishomoki részen kétségtelen megállapítással római légióknak állott a kaszárnyája. Azután Vásárhelynek magva az a rész lett, amelyet ma Oldalkosárnak neveznek. A Királyszék, a Hattyas és a Csúcs még tavak voltak. Újvárosról Sarkalyon át, hol egy házsor volt és Hód városának a főutcája vezetett, az az országút Szentkirályra. Ahol a Tízöles és Lelei-utak elágaznak, áll az utászház. Ott volt valamikor a papi lakás és a falu háza, háta mögött pedig a templom. A tatárok dúlták fel ezt a részt 1566-ban, mikor Végh Gyula vára is török kézre került. A népet összehajtva, itt sütöttek parazsat a férfiak mellén s innen rabolták el a viruló hajadonokat.