Dr. Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története II. (Budapest, 1898)
Harmadik időszak. 1712-1780
A benépesített új községek az első három évben adómentesek voltak, de azontúl nemcsak adóztak, hanem súlyos szolgálmányokkal is terheltettek. Innét van, hogy például a horgosiak 1775-ben már tömegesen szöktek új falujokból és részint, a szomszéd Kamarásra, részint Martonosra költöztek át, honnét azonban visszahozattattak. A vármegye mindig kész volt a földesurak érdekeinek előmozdítására és a jobbágyok elnyomására. Innét magyarázható azon gyűlölet, melylyel a nép itt-ott a vármegye és a földesurak ellen viseltetett. Ez utóbbiaknak tisztjei és hajdúi gyakran kegyetlen módon gyakorolták hatalmukat. A parasztság egészen ki volt szolgáltatva önkényüknek, mely ellen még panaszkodni sem lehetett. Minden terhet a jobbágy vállaira raktak; az fizette az összes házi és katonai adókat; az fizette a tizedet és kilenczedet, az csinálta az utat, az adta az előfogatot, az volt kénytelen tartani a katonát és teljesíteni minden képzelhető robotot és közmunkát. Természetes, hogy ezen súlyos helyzet sok panaszra és bosszúra adott okot, kivált ott, ahol a földesúr minden hatalmát a tisztjeire ruházta. Csongrádban a földesurak elég jó indulattal viseltettek a nép sorsa iránt. Gr. Károlyi Sándor 1722-ben és 1727-ben az egész vásárhelyi uradalmat, mely 18 pusztából állott, bérbe adta Vásárhely városának, oly föltétel mellett, hogy ez mindennemű használat fejében évenkint 2500, majd 3500 frtot tartozott fizetni. Ezen felül sem robottal, sem egyéb szolgálmányokkal nem tartozott. A gróf egyedül a vásári jövedelem szedésének jogát tartotta meg magának. A szerződést csekély eltéréssel gyakran megerősítette azon biztosítással, hogy a vásárhelyieket taksásoknak tekinti s eddigi jogaikban megtartja. Fia, Ferencz, már mellőzte atyjának biztosításait, amiért sok kellemetlensége is volt. Hasonlóan tűrhető állapotok voltak Csongrádon, Szegváron és Szentesen. Ellenben az úgynevezett mindszent-algyői uradalomban, kivált gr. Erdődy Györgynek halála után nagy zavarok uralkodtak. A nép sohse tudta, hogy kinek engedelmeskedjék: a földesúr, a genuai urak és a bérlők roppant terheket róvtak a vidék lakosságára. Végre is a kormány volt kénytelen beavatkozni. Mária Terézia 1766-ban kezdte rendezni az úrbéri viszonyokat. Bekérte a vármegyétől azokat az adatokat, melyek az úr és paraszt közötti viszonyt feltüntették. A következő évben kiadta híres parancsát s leküldötte a kellő utasításokat 32 darab