Szederkényi Nándor: Heves vármegye története 2. A mohácsi vésztől Egervára elestéig 1526-1596 (Eger, 1890)
Első rész. Mohácsi vésztől, János király haláláig. 1526-1540
engedélylyel ruháztatnak fel hogy Egervárát megtámadhatják, elfoglalhatják, s ha az megtörténik, a püspökségre egy általuk ajánlandó rokonukat fogja a király kinevezni, a kinek majdan kötelezettségében álland, a püspöki jövedelmekből, az általok hadi czélokra adott 30 ezer frtot 5—6 év alatt visszafizetni.1) III. A ravasz Seredy, úgy látszik, még ezzel sem volt megelégedve. Ismerni akarta már azon püspököt is, aki a fentebb jelölt esetben kineveztetni fog. E czélból az ajánlatot is megtette, a kinevezési okmányt pedig kezéhez vette, kitűnik onnan, hogy annak eredeti rendszeresen kiállított példánya, az országos levéltárban feltalálható, ami azt bizonyítja, hogy az forma szerint ki is adatott. E kinevezési okmány szerint, mely Prágában 1537. márcz. 28-án kelt, a Tamás püspök halálával törvényesen megüresedett egri püspökséget, Ferdinánd király, Seredy Gáspár főkapitány his szolgálatai méltatásául, kívánsága szerint adományozza Perényi Ferencznek, azon feltétellel, hogy Seredy Gáspár, Bebek Ferencz gömöri főispánnal fogják húzni a jövedelmet addig, míg az általuk adott 30000 főt kielégítve nem lesz, úgy azonban, hogyha Bebek netalán időközben hűtlenné válnék, a fent érintett egész 30000 frt Seredy javára marad, s Bebek javaiból is kárpótolhatja magát. Azután meghagyja a király a hadak kapitányainak, hogy Egervárát teljes erővel ostromolják meg, foglalják el, és szolgáltassák Seredy Gáspár és Perényi Ferencz kezeihez. Az itt kinevezett Perényi Ferencz Bebek veje volt. 2) IV. Azonban e kinevezés életbe soha nem lépett, főleg azért, mert Egervárát s így a püspökség székhelyét Seredyék elfoglalni nem voltak képesek. Eger várát tényleg Frangepán Ferencz bírta, s ott időzött több ízben már az 1536. év folyamán; s midőn a lundi érsek Ferdinand békebiztosa Nagyváradon volt, ez év október havában Frangepánnal, János király megbízottjával, épen azért nem találkozhatott, mert akkor is Egerben időzött. 3) Innen Frangepán Váradra utazva, menlevelet nyert, hogy a béke eszközlése érdekében Károly császárhoz menjen, a ki akkor Olaszországban volt, hová nov. elején el is indult. Itt azonban a császárral nem találkozhatott, s igy visszatért decz. elején ismét Egerbe, kipihenendő az ut fáradalmait. 4) Nem is képzelhető, hogy Frangepán másképen időzött volna Egerben, mint annak püspöke. N. B. A. cs. 616. 87,. 40 . 2) Okmánytár 4. sz. a. 8) Károlyi Árpád, Adalék a nagyváradi békéhez. Századok 1878. évi f. 612. *) u. o. 705.1.