Nagy István - Szigeti János (szerk.): Hódmezőváráshely története 1. A legrégibb időktől a polgári forradalomig (Hódmezővásárhely, 1984)

A föld és lakói a honfoglalás előtt - László Gyula: A város környéke a honfoglalás korában

lovas temetkezés járt. Hogy a kopáncsi úrnőt egyedül temették-e el, vagy őt is kíséreté­vel, erre nézve - mivel a jegyzőkönyv elveszett - az akkor jelenlévők nem tudnak egy­értelmű felvilágosítást adni, annyira lenyűgöző gazdagságú volt ez a női sír, hogy minden figyelmüket magára vonta. Anélkül, hogy a részletekbe elmerülnénk és a viselet helyreállításának gondját ma­gunkra vennénk, csak a következőket állapítjuk meg: a magányosan - vagy kíséretével - eltemetett asszony a terület urának, nemzetségfejének felesége kellett legyen. A keleti szokásokból ismerjük pl., hogy a kagán feleségének, a katunnak ugyanolyan tisztelet jár, mint férjének. Ha ez így van - márpedig bizonyára így volt -, akkor itt, Vásárhelyen egy nemzetségfő feleségét temették el, a Bojárhalmon pedig egy másikét. A két sír szemmel láthatóan egykorú, s ez - lefordítva a történelem nyelvére - annyit jelent, hogy a Bor-Kalán nemzetség egy-egy Tiszán inneni és Tiszán túli nemzetsége volt az úr a vásárhelyi, illetőleg a szegedi tájakon. Ezzel bepillantást nyerhetünk honfoglaló nemzetségeink megtelepedésének rendjébe és birtokviszonyaiba. 4. Szőlőhalom. E helyről 1893. május 27-én, ásatás alkalmával Varga Antal lovassírt tárt fel, amelyből egy koponya és két kengyel került a gyűjteménybe.­ A lelet korát az szabja meg, hogy a kengyelek hasonmását az egri leletből ismerjük, ezt pedig I. Rómanosz Lekapénosznak és fiainak, Khrisztophorosznak és X. Konsztantinosznak ezüstérme 928-944 tájára keltezi. 5. Sarkazy területéről kettős csüngős ezüstveretek kerültek a vásárhelyi múzeumba.10 Eszerint itt női sírt is feldúltak, hitelesítő ásatására 1975-ben került sor (50., 51. kép). 6. Nagysziget. Gazdapusztai Gyula 1957-1958-as leletmentő ásatásán 15 sír került elő. Valószínű, hogy a Kopáncs-Szenti-tanyán feltört temető rendszere ismétlődik meg itt (a hódítók és a hódoltak külön csoportban temetkeztek) (22. ábra).11 Vessünk számot régészeti leleteink tanulságaival mint településtörténeti adatokkal, és tekintsünk időben eléjük (késő avarok, kora magyarok) és mögéjük („S” végű hatkarikás temetők, templomos helyek, középkori faluk). De környezetünkben is szét kell pillantanunk, hogy a település képe nagyobb távlatokban is kibontakozzék előttünk. Kezdjük szemlénket a keleti szomszéddal, Orosháza környékével. A várostörténetben 22. ábra. A nagyszigeti ezü­stgyűrű kiterített rajza A sor: Mi lehetett rajta? B sor: Mi látható rajta? 9. Banner­ Bálint-Párducz 1937. 181-182. 10. B. Nagy Katalin adatgyűjtése és leletmentő ásatása. II. Anyagközlésre lásd Kovács István: XI. századi temető Hódmezővásárhely-Nagyszigeten. VT, IX. 1979. 17-30.

Next