Farkaslaky Erzsébet - Ráday Mihály (szerk.): Adalékok a Lipótváros történetéhez 1. (Budapest, 1988)
8. A. Czétényi Piroska: A Lipótváros műemlékei
raetikus floyd palotával szemközti helyre esett. Ekkor a Lánchídhoz a mai Vigyázó Ferenc és József Attila utca irányától egy-egy fasor vezetett, átlós irányban. Ezekből a fákból ma is felfedezhető néhány a tér közepén lévő parkban. A Lánchíd tér elrendezésének megváltoztatására az indíték a Széchenyi szobor állítása volt. Széchenyi 1860. április 8-án halt meg, nagy hálával tartozott neki a nemzet, s elsősorban Pest-Buda. A szobor ügyét a Magyar Tudományos Akadémia vette kézbe, s a közadakozásból gyorsan összegyűlő alapot az e célra alakult szoborbizottság kezelte. A tér kialakítására a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1872-ben egy pályázat alapján, saját műszaki osztályának segítségével négy vázlatot készített és küldött át a fővárosnak. Közmük azt ajánlotta kivitelezésre, melyet feltehetőleg Reitter Ferenc készített, aki a FKT első főmérnöke volt. E tervből az 1874-ben megkezdett rendezéssel a parkon kívül Széchenyi és Deák szobra készült el. Érdemes megemlíteni, hogy mindkét szobrot közadakozásból állították, s kivitelezésüket 1:1 méretű helyszíni modell felállítása előzte meg. A térre ugyancsak közadakozásból - még két kisebb képzőművészeti alkotás került a századfordulón, Szarvas Gábor és Salamon Ferenc mellszobra. A tár látványát a századfordulón változtatták meg az új épületekkel. A Nákó-házat, melyre még 1869-ben harmadik emelet épült, 1880-ban megvette a Gresham biztosítótársaság, hogy helyére 1907-ben megépítse a ma ismert palotát, mely a századforduló szecessziós stílusban épült legszebb, leggazdagabb alkotásai közé tartozik, jelenleg a legsajnálatosabb állapotban. A XX. század első évtizedeiben jelennek meg a megnövelt tömegű, új formavilágú épületek az egykor egységes - s minden bizonnyal párját ritkítóan szép - téren, ahol a Dianafürdő és a Libasinszky-Caburg palota tömbjét a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank /ma BM/ székháza foglalta el. Nem maradt változtatás nélkül a Tanzer-ház sem, amelyre a két világháború után még további két emelet kerül - a klasszicistával megegyező formaképzéssel -, hogy felzárkózzék az új épületek magasságához. Napjainkra mégis ez az egyetlen épület, amely, ha