Szabó Ferenc (szerk.): Mezőberény története 2. (Mezőberény, 1973)

Fejezetek Mezőberény művelődéstörténetéből - II. Irányi István: Petőfi Mezőberényben, egykorú adatok és a szájhagyomány tükrében

Ignác Békés megyei tartózkodása során került Mezőberénybe, a Festetichek és a Károlyiak kapcsolatai révén. Szendrey Keszthelyen Festetich-, Erdődön és Má­­gocson (Csongrád megye) Károlyi-birtokon használkodott. Festetich Vincéné — Szendrey Julianna későbbi pártfogója — Csorváson örökölt birtokot, s eb­ben az időben Mezőberényben lakott. A nyilatkozatok és a hiteles iratok alapján valószínűnek látszik, hogy Szendrey Julianna 1838-tól 1840-ig tehát 9—10 éves korában — tartózkodott a herényi Festetich Vincéné-féle nevelőintézetben. Közben atyját Novák Antal Békés megyei alispán nemességének igazolására szó­lította perbe. Mivel ezt igazolni nem tudta, 1840-ben Erdődre távozott. Júlia pedig ettől kezdve (1840. júl. 6) már a pesti Tenczer (Lejtei Lilla) -féle Leánynevelő Intézetből keltezi leveleit.­ Naplófeljegyzéseiből is arra következtethetünk, hogy atyjának Erdődre távozásakor került a kb. 10 éves leányka a fővárosba. Megemlítjük, hogy Dienes András Kéry Gyula kutatásai alapján keresett egy Kutzián10 nevű családot ezen a vidéken. E család adatait a mezőberényi II. kerületi evangélikus egyház anyakönyvében meg is találtuk. Az okmányok iga­zolják, hogy Bonyhay Benjámin akkori mezőberényi főjegyző felesége Kutzián Katalin volt, ez pedig ráadásul az általunk keresett — előbb már említett (lásd: 7. sz. jegyzet) — Major Zsófia leánya. A hiteles okmányok adatai és a szájhagyo­mány megállapításai egybeesnek. A szájhagyomány alapján ugyanis Szendrey Julianna Mezőberényben Benkáéknál lakott. Az adatok (a felfedezett Benka­­sírkőfelirat is) azt bizonyítják, hogy Major Zsófia Benka Ádám lelkész fele­ségének, özv. Major Zachariásné Thomázy Erzsébetnek volt a leánya. Thomázy Erzsébet halála után ennek a leánya, Kutzián Györgyné Major Zsófia vette gondozásba Júliát. Major Zsófia már említett végrendelete a Festetichekkel való bensőséges kapcsolatokra is rávilágít.11 ev. egyházi irattár. (Anyakönyvek.) Benka Ádám sírkőfelirata. (II. ker. Ev. Egyház.) Kutziánné Major Zsófia 10 pecsétes hiteles végrendelete. (Saját irattár.) Melléklet­ben közölve. Kollár Klára szóbeli nyilatkozata, Mezőberény, Szabadság u. 10. 8. BML — Wenckheim cs. k­. Kimutatás az örökölt Wenckheim (Festetich) bir­tokokról. 9. „Születtem — 1828. Pestre jöttem nevelőbe — 1840? Haza mentem Erdődre 1844?” —• A Petőfi Múzeumban található kézirat szövegéből. 10. A Kutzián család származása: Major Pál Major János __„ Major Zakariás (urad. számvevő) ” (Wenckheim tiszttartó) Thomázy Erzsébet (neje) 2. férje: BENKA ÁDÁM Major Zsófia Kutzián György I Y KUTZIÁN KATALIN Bonyhay Benjámin Kiegészítő adatok a családjához: Tanúk Benka Ádám és Elisabetha Thomázy eskü­vőjén: Major Pál, Oertl Zachariás, Mirek Mihály. Thomázy Erzsébet első férével, Major Zakariással fölmentés alatt esküdött: „V. Elisabetha Thomazi Cibiniensis a . R. Zacharia Major relicta.” — Esk. ak. 1818. évf. 36. 1. Kutzián György és Major Zsófia házassága bejegyzésének kelte: 1810. június 17. (A bejegyzések között talál­juk Elisabetha Thomázy nevét is.) A Major család szerteágazó rokonságában meg kell említeni még Major Johanna nevét, aki a Salkovics rokonsággal volt benső­séges keresztszülői kapcsolatban. Így valószínű hogy Szendrey Julianna már előbb találkozott e család tagjaival, mint Petőfi. 11. Major Zsófia birtokomban levő 10 pecsétes — Bonyhay Benjámin aláírá­sával is ellátott — végrendelete szerint annyira együvétartozó volt ez az ismeretség­­.

Next