Balogh János: Nagykanizsa város és vidékének hadtörténelmi leírása (Nagykanizsa, 1896.)
VII. A vegyes házbeli uralkodók
Nándorfehérvára tehát a török ostrom alól Hunyadi János által Kapisztrán János lelkesítő közreműködésével 1456-ik július hó 21-én felszabadíttatott, ami egyébként utolsó hős tette is volt neki, mivel az itt kapott nehéz sebében pár hét múlva kedves Kapisztránja karjai között, családja és a haza színejava előtt — Kanizsay László is jelen volt — Zimonyban jobb létre szenderült! Kanizsay László az országot gyászba borító esemény után ügyeinek rendezése végett Nagy-Kanizsára vonult vissza, hol mindent rendben hagyva Hunyadi László hívására Nándorfehérvárba vissza ment, hol részt vett Cylley fölkonczolásában, valamint később Hunyadi Lászlónak budai fogságában is, honnan aszerencsétlen László jogtalan bár, de 1457. márczius hó 14-én mégis csak megtörtént kivégzése után, úrnapjának viharos éjjelén Rozgonyi Sebestéin és Bánffi Pál s több másokkal börtönüket feltörve, a történendőket bevárandó, nagykanizsai várába menekült. Itt a Hayadi ház védelmére nagy pártot alakítva, Mátyás megválasztása érdekében működött és Szilágyi Mihály választó seregével Nagy-Kanizsa vára és környékéről 6000 főnyi hívével csatlakozott és a kikiáltott új király Mátyás elé menesztett díszküldöttségben is részt véve, az elsők egyike volt, ki a hűségi esküt Mátyás király kezeibe letette. Mindezekért 1459—1466-ig terjedt időközben, Mátyás király Kanizsaynak még atyja idejében tett szolgálatait is méltatva, tetemes jószág adományozás és egyéb kitüntetésekkel jutalmazá őt, így előbb erdélyi vajdává, később pedig kir. főlovászmesterré mozdítá elő. Kanizsay László ezekért hálás is volt, mert míg Mátyás király 1478-ban híres fekete seregével Frigyes német császár ellen, később pedig az Erdélybe betört törökök ellen működött, addig Kanizsay hatalmas várőrségével a Dunán feljött s Dálya és Vukovár közt partra szállott és Eszék, Verőcze, Belovár és Varasdot érintve, a Dráva jobb partján gyorsan előnyomult, itt a bal partra átkelt, és Regedéig tűzzel-vassal pusztított rabló török hadakat támadta meg, és belőlök roppant sokat levágva, foglyaik és zsákmányaiktól megfosztva, szétverte, s foglyaikat nemcsak hogy szabadon bocsátá, de sokakat nehogy ismét a törökök kezeibe jussanak, hazájukba kísértetett, sőt a bizonyítani tudóknak elrablott holmiaikat .