Nagy Gyula (szerk.): Orosháza története (Orosháza, 1965)
II. Orosháza földjének története - Kovalovszki Júlia: Orosháza és környéke a magyar középkorban
középkorban egyik sem települt újra, de az Árpád-kori név a legújabb időkig megőrződött. Csupán feltevésen alapul a Fehértó É-i partján fekvő falunak (42) Apácaegyházával, az orosházi Rákóczi-telep mellettinek (21) pedig Gellértegyházával való azonosítása, bár mindkettő az említett néven vált ismertté a szakirodalomban. Ezeket éppúgy, mint az Árpád-kori Homokegyház, Mogyorósegyház, Ötszögűegyház, Lábasegyház, Libecegyház, Kereszttelke, Zeleméres, Kétkupa, Tompa, valamint a későközépkori Szentetornya, Tótkutas, Veresegyháza stb. falvakat mai ismereteink szerint nem tudjuk helyhez kötni. Lehetséges az is főleg az Árpád-korban, hogy több falunak azonos neve volt. Egy-egy templomos faluból kisugárzó kisebb templom nélküli települések megtarthatták az eredeti falu nevét. Történészeink szerint egy-egy ilyen résztelepülésnek más-más volt a birtokosa, vagy lakói más-más szolgáltatással tartoztak uruknak.69 Területünkön az egymás közvetlen közelében települt falvak esetében gondolhatunk e lehetőségekre, ám történeti adatok hiányában e feltevést nem igazolhatjuk. A most elmondottak világosan bizonyítják, hogy az írott történeti források falvak nagyon kevés esetben azonosíthatják a felkutatott településekkel, de ha ez mégis sikerül, a névnél alig tudunk meg többet a falvakról. A falvakat kell tehát megvallalnunk, hogy vidékünk középkori települési, gazdasági viszonyairól, társadalmáról némiképpen tájékozódjunk. Lássuk először azt, hogy a földrajzi viszonyok milyen befolyással voltak a települések elhelyezkedésére. A legkorábbi állandó települések, amelyek feltehetően a honfoglalók téli szállásaiból alakultak, bizonyára azok a falvak voltak, amelyek élő vizek, vagy ősfolyók partjaira telepedtek. A Száraz-érnek, a vidék legjelentősebb folyójának partján egymástól csaknem szabályos távolságra sorakoztak az Árpád-kori eredetű falvak, amelyek nagy része a későközépkorban is fennállott (45-47, 49-50, 52-53). A Kopáncsi-érben, az Aranyadban, a Hajdúvölgyben, a Harangosban, a Szénás-érben régen valószínűleg az év egy részében - főként tavasszal és ősszel - szintén víz állott, vagy folyt, így partjukon kedvező feltételek adódtak a középkori falvak lakói számára (15, 29, 34, 37, 51, 54-55). Az Árpád-kori falvak jórésze mindenesetre olyan területeken van, ahol ma már csak kiszáradt folyómedrek jelzik az egykori vizek helyét. A falvak a medreknek mélyebb szakaszai mellé települtek (13, 15, 19, 29, 37 stb.), de lehetséges, hogy ezeket a faluk közelében ki is mélyítették. A víz így tovább megmaradhatott, kiszáradása után pedig kutat ástak a meder fenekén. A vízben szegény területen nyilvánvalóan igen nagy szerepe volt már a korai időkben is a kutaknak. Erről tanúskodnak a Kutas nevű falvak Orosháza környezetében. A száraz folyómedrek melletti falvak közül a késő középkorban alig néhány települt újra (15, 23, 27, 33). A lefolyástalan területek szikesedő tavak mellett is számos Árpád-kori település volt. A Fehértó (41-43), a Sóstó (32), a Gyopáros (22), a Bogárzó (31), a Szula-lapos (24), a Ravasz-tanya (25) körüli mélyen fekvő terület azonban a későközépkori falvak számára már nem volt megfelelő. Terepbejárásunkon - mint már említettük - nem mindegyik falut tudtuk rész