dr. Illéssy János: Az 1754-1755. évi országos nemesi összeírás (1902)
ERBÓCZY István Hármaskönyve a magyar nemességnek négy fő kiváltságos jogáról tanít. Egyik az, hogy nemes ember előzetes megidézés vagy perbehivás és marasztaló ítélet nélkül le nem tartóztatható. Másik az, hogy csak a koronás király hatalma alatt áll. Harmadik, hogy vagyonával szabadon élhet, mindennemű jobbágyi szolgálmány, adózás, vám és harminczad fizetésétől mentes. Negyedik főjoga, hogy alkotmányellenes királyának ellene szegülhet, ellene mondhat anélkül, hogy a hűtlenség vétkébe esnek. Ezek az igazán szép jogok, melyekkel szemben a nemesnek csak katonáskodási kötelezettsége állott fenn, természetesen csak általánosságban értendők. Volt idő, mikor jóformán csak elméletben léteztek, voltak viszont olyan idők, mikor nemeseink ennél is több előnyöket csikartak ki maguknak. Állandó békében és aggodalom nélküli nyugodalomban sohase élvezhette kiváltságait a nemesség. A kormányhatalommal folytonos küzdelmet kellett vívnia érettük. A hatalomnak érdekében állott csorbítani, szűkebb határok közzé szorítani a kiváltságokat, amelyekkel bizony nem ritkán visszaélt a nemesség. Azután meg az emberiség fejlődése, a kor szelleme is hadat szent elz előjogoknak. És ennek a hatalmas ellenfélnek a kiváltságos osztály — bármily elszántsággal küzdött is az ősiség ódon falain belül — nem volt képes ellenállani. Lassan bár, de lépésről lépésre hátrálni volt kénytelen előtte s jogaiból egyegy részecskét feláldozni. A hires jus resistendi-t, az ellenállás jogát az 1687. évi nevezetes országgyűlés örökre eltörölte. A közteherviselés mentességét, mely legféltettebb s legérzékenyebb kincs volt, mert a zsebet érintette, — már a korábbi országgyűlések megnyirbálták. Maga a nemesség szolgált rá. Számban megszaporodott, tehetségben megfogyatkozott. Czimeres nemeslevelek osztogatásával nem fukarkodtak sem a magyar királyok, sem az erdélyi fejedelmek, azonban — az akkor szárnyra kelt szállóige szerint — titulus sine vitule volt ez, ami magának a nemesi osztálynak inkább ártott, mint használt, mert nemeseink nagy tömege annyira elszegényedett, hogy egyetlen kötelességének , a katonáskodásnak sem tudott egymagában eleget tenni, hanem ha negyed-ötöd magával fogózkodott össze. Hogy ez a magával jótehetetlen és jóformán a semmittevésben tengődő társadalmi osztály nem érdemelte meg a kiváltságokat a maguk teljességében , nyilvánvaló. Méltányosan lehetett tehát tőlük követelni, hogy az ország ja-