dr. Illéssy János: Az 1754-1755. évi országos nemesi összeírás (1902)
rozottsággal. Mikor aztán a vármegyék befejezték munkájukat, akkor látták a fő kormányszékek, hogy a tulajdonképeni czélt nem érték el. 1732-ben újból el kellett rendelni az országos nemesi vizsgálatot módosított, határozottabban körülírt szabályok szerint. A vármegyék egy év alatt elkészültek a második investigatióval s a kanczellária ismételten elégedetlen volt az eredménynyel. A vármegyék szándékosan vagy akaratlanul nem értették meg vagy félremagyarázták a felső hatóság irányzatát s alaki vagy tartalmi tekintetben olyan hibákat követtek el, hogy azokat csak ujabb vizsgálat tehette jóvá. És annak ellenére, hogy az investigatiók rejtett bár, de valódi czélját az egész ország fölismerte s annak ellenére, hogy az 1741 :8. t.-cz. kimondotta, hogy az adózás alól minden nemes kivétetik, — mégis a kanczellária harmadszor is elrendelte a nemességnek országszerte való megvizsgálását. 1754—55-ben fejeződött be a harmadik investigatio, melynek eredménye egy országos nemesi összeírás jön. Ebbe az összeírásba följegyezték mindazon nemesek nevét, akiknek nemessége a próbát kiállotta és legfelső helyen elismertetett. Ezt a jóváhagyott névsort az alábbiakban közöljük. Anélkül, hogy a háromrendbeli vizsgálat történetével, szabályaival, végrehajtásával itt bővebben foglalkoznánk — alkalmilag talán sorát ejthetjük ennek is e folyóirat hasábjain — általánosságban meg kell jegyeznünk a generalis conscriptioról, hogy attól teljességet, tökéletességet senki se várjon. Tökéletlenek voltak a szabályok, melyek szerint el kellett járni; tökéletlenek voltak — már akarva vagy nem akarva — a végrehajtó közegek ; nem csuda tehát, ha az így készült munka is tökéletlen lett. A szabályoknak egyik legfőbb fogyatékossága volt pl. az, hogy a vizsgálatot nem terjesztette ki a közismert és a birtokjogon nemes családokra. Törvényeink akadályozták ebben. Birtoklásból fölmerülő minden per csak rendes bíróság előtt volt tárgyalható, ennélfogva a birtoklás jogát s különösen a gyökeres jogot igazoló oklevelek felmutatására a vármegye, mint közigazgatósági hatóság, a nemes embert nem kényszeríthette. Innen van aztán, hogy sok vármegye az ilyen nemeseket teljesen figyelmen kívül hagyta, tehát annak a katalógusában éppen az általánosan tudott nemesek neveit hiában keressük. Más vármegyék ellenben fölvették jegyzékükbe még a főpapokat és főurakat is, jóllehet azok nemesi jogát meg nem vizsgálhatták. Egy másik, általános következetlensége ennek az országos összeírásnak az, hogy nem tartotta meg a szabályzat azon rendelkezését, hogy a birtokos és armalista nemeseket elkülönítse egymástól. Egyik vármegye megtette, a másik nem. De ennek, részben maga a szabályzat volt az oka. Nem jelölte meg kétséget kizáró módon, hogy kit kell a birtokosok s kit a csupán czimerleveles nemesek közzé sorozni ? Így történt aztán, hogy azok a vármegyék is, amelyek a két kategóriát különválasztották, egy azon családnak egyik tagját a birtokos-, másikat meg az armalista nemesek sorába iktatták. Harmadik, élénken érezhető és sajnálható fogyatékossága az országos összeírásnak az, hogy a végleg elismert nemesek lakhelyeit nagyritkán, csak kivételesen tünteti . Amire különben gyakran elfogadható okuk volt, csak az a baj, hogy legtöbbzör önkényesen jártak el.