Családi Kör, 1991. április-június (2. évfolyam, 13-25. szám)
1991-06-06 / 22. szám
Olvasóink írják Bizonyára már azt gondolták, hálátlanok vagyunk, hogy csak most jelentkezünk-kezdte levelét két olvasónk, Dobosi Margit és Tóth Anna, akik áprilisban lapunk nyerteseiként a budapesti világkiállításra utaztak. A késedelemért senki sem orrolt kedves olvasóinkra, hiszen ismeretes, hogy a mindennapi elfoglaltság mellett nem mindig jut idő levélírásra is. Mindenesetre jólesett olvasni részletes beszámolójukat, melyből kitűnik, hogy ha csak két olvasónak is, de remélhetőleg maradandó, kedves emléket adhattunk. Mint írják, a világkiállításon kívül bőven volt idejük Budapest nevezetességeit is megtekinteni, sok szép fényképet is készítettek, s most már csak azt kívánják, hogy a többi olvasónak is hasonló élményben legyen része. Élőújság Zentán Szerkesztőségünk élőújságot szervez június 12-én (szerdán) este 8 órai kezdettel a zentai Művelődési Ház (Eugen) nagytermében. Meghívott vendégeink: Miladin Lalic, a községi képviselő-testület elnöke, Sztantity József a végrehajtó tanács elnöke, dr. Komlós Sándor, a kórház igazgató főorvosa, valamint Fehér Angyal, az Elektrobácska mérnöknője a gázvezeték kiépítésének irányítója. A nézők, olvasóink levélben fogalmazhatják meg közérdekű kérdéseiket, amelyekre a már említett vendégeink igyekeznek majd kimerítő választ adni. Kérjük, hogy a borítékokat szíveskedjenek már a műsorunkat megelőző napokban elhelyezni abba a postaládába, amelyet a Művelődési Ház bejáratánál találhatnak majd. Az est folyamán nem kizárólag a kérdések megválaszolására összpontosítunk, hanem igyekszünk változatossá tenni műsorunkat. Ebben segítségünkre lesznek a helyi Flamenco Tánciskola, a Stevan Mokranjac Zeneiskola növendékei, valamint a citerazenekar. Ezenkívül tárgynyeremény-sorsolásra is sor kerül. Szponzoraink meglepetéseket tartogatnak a nézők számára. Vacsora az Olíva étteremben Ezen a héten Szakács György, a temerini Olíva étterem és a Gulyáscsárda tulajdonosa ismét meghívja a Családi Kör olvasóit, töltsenek el egy kellemesnek ígérkező estét vendéglőjében. Aki szívesen elfogadja az Olíva étterembe szóló meghívást, próbáljon szerencsét! Töltse ki az 56. oldalon levő szelvényt, s ha ő lesz a vacsorameghívás szerencsés nyertese, máris készülhet arra, hogy párosan költi el az Olíva étterem szakácsának meglepetését. Az étterem címe: Temerin, Pap Pál u. 122. 66 A társkeresők figyelmébe! Kérjük a Rossz egyedül, a Kiwi, a Remény és az Összetartás 293 jeligével megjelentetett apróhirdetések beküldőit, írják meg szerkesztőségünkbe pontos címüket, hogy a beérkezett leveleket eljuttathassuk részükre. Nyeremények, megfejtések A 20. számunkban megjelent Óriásrejtvény helyes megfejtése: Hogyan is lehetne legjobban felfrissülni, tetőtől talpig kikindai habban ülni. Borotválkozási kollekció. A helyes megfejtés beküdéséért a kikindai Henrik Vegyiművek egy-egy termékcsomagját nyerték: Kerekes József, Pancsova, Petőfi Sándor u. 71., Fábrik Julianna, Topolya, Partizán u. 34., Burunka Károly, Törökbecse, Petar Drapsin utca 52. A Poénvadászat megfejtése: Szállodánk igyekszik a vengédnek minden igényét kielégíteni. A helyes poén beküldéséért egy-egy könyvet nyertek: Becskei Ibolya, Zobnatica és Taubner Ibolya. Zombor, Jakov Igrjatovic u. 3. E számunk fejtörőjének megfejtései: - Rímeljünk kancsalit 1. Karakán, 2. Rakat, 3. Takeros, 4. Karo, 5. Rátolat. Rendőrségi ügy: 100 jegy kiadáséhoz 100 rendőr és 100 per szükséges; az egy óra 40 per pontosan ennyi. Énekkari itrek - Kodály Zoltán: Túrót esz a cigány; Katalinka, szállj el. Mbről mennyi? - Háromszöge 24, négyzetből 10, van a rajzai Történelmi személyiség - Széchenyi István: Hitel; Világ; Stácum. író és regénye - Maksza Gorkij: Az anya.