Családi Kör, 1999. július-szeptember (10. évfolyam, 26-39. szám)
1999-07-22 / 29. szám
Magyarságismeret Mátyás királlyá választása - I. (Hunyadi) Mátyás 1458-1490 A magyar történelembe az iskolában tanultaknál sokkal bővebb és alaposabb betekintést nyújtó Vegyesházi királyok című népszerű sorozatot lapunk tavaly március 19-i számában befejeztük. Olvasóink azóta is ismétlődő kérésére, hiszen a sorozat a magyarságismeret szempontjából igen nagy űrpótló, szerkesztőségünk úgy határozott, hogy Irsai Angéla tollából folytatjuk a magyar történelem ismertetését. Annál inkább, mivel ez a történelem a 17 évesen hirtelen elhunyt V. László király halálával nem ért véget. Ellenkezőleg, az őt soron követő Mátyás király trónra lépésével egy fényes korszak vette kezdetét. Mátyás, a nándorfehérvári csata után pestisjárványban meghalt nagy törökverő hős, Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet második fia 1443. február 3- án született Kolozsvárott. Gondtalan gyermekéveit a család vajdahunyadi várában töltötte. Szülei, de elsősorban apja elfoglaltsága miatt, a történészek véleménye szerint rendkívüli tehetségű édesanyja - aki az óbudai királynéi palotában később is 1483. július 10. után halt meg) sok szálat tartott a kezében, és a háttérből nemegyszer adott tanácsot fiának alapos nevelésben részesítette őt is és a nála tizenkét évvel idősebb testvért, Lászlót is. Noha másodszülött volt, „a kisebbik fiú"-t uralkodásra, irányítani tudásra nevelték. Tanítójaként - Vitéz János váradi püspök javaslatára - I. Ulászló király kíséretében Magyarországra érkező Sanocki Gergely lengyel (vieliczkai) plébánost alkalmazták, kinek legnagyobb érdeme, hogy a jövendőbeli uralkodót írni és olvasni tanította meg. A kortárs visszaemlékezés szerint Mátyást más mesterei is humanista szellemben nevelték. Nekik köszönhetően különös kedvvel tanulmányozta a történelmet, és nagy érdeklődéssel lapozgatta az ismert királyok, hadvezérek tetteit megörökítő műveket. Átlagon felülien művelt, olvasott, politikában és hadtudományokban, bölcsészetben és művészetekben egyaránt jártas ifjúvá serdült. A latin nyelvet is már egész fiatalon olyan jól elsajátította, hogy fontos államügyekben, bizalmas, még a szentszéki követekkel is folytatott tárgyalásokon nemegyszer tolmácsolt a nyelvet egyébként gyengén beszélő édesapjának. A Vitéz Jánossal és más, tanult, humanista szellemű emberek társaságában töltött idő, a szokásos közös lakomák, beszélgetések műveltségének megalapozói voltak, míg apja és a Hunyadi-párti bárók mellett a politika, az államintézkedések iránt ébredt fel érdeklődése. De gyermekéveiből a lovagi nevelés és a fegyverforgatás szabályainak elsajátítása sem maradhatott el. A hagyomány szerint 1454-ben Nándorfehérvárott, fényes külsőségek közepette, Hunyadi János azzal a karddal ütötte lovaggá, amely valaha a nagy Anjou király, I. Lajos egykori katonájáé, a tatárverő Lackfi András székely ispáné volt. Mátyásnak azonban kevés ideje maradt, hogy a nemes ifjak szokványos életét élje. Mint apja széles körű hatalmi terveinek egyik legmegbízhatóbb végrehajtója, akaratától függetlenül is, korán belegabalyodott a bonyolult országos politikába. A törökverő hadvezér ugyanis, a magyar főurak közbenjárására, 1455 augusztusában kibékült nagy ellenfelével, Cillei Ulrik gróffal. A közöttük létrejött egyezmény értelmében Mátyás eljegyezte a tízéves Cillei Erzsébetet, akit két év múlva, december 6-án lett volna köteles nőül venni. E házasság több szempontból is kedvezőnek mutatkozott a Hunyadiaknak, mert a hatalmas Cillei-vagyon egyetlen örököse - fiúutód hiányában - Erzsébet volt, s előnyös rokoni kapcsolatokat is ígért a megegyezés, hiszen Cillei Ulrik unokatestvére volt Garai László nádornak és veje a jelentős magyarországi birtokokkal is rendelkező Brankovics György (Burád Brankovic) szerb despotának. A kor szokása szerint a kiskorú menyasszony leendő férje családjához költözött, míg a vőlegény ugyanakkor a királyi udvarba került kamarásként, amit egyes történészek ügyesen burkolt „túszszedésnek” is minősítenek. A tényleges házasságkötésre azonban nem kerülhetett sor a kis Cilléi lány korai halála miatt. Hunyadi László tragédiája Hunyadi János politikai örököse ekkor még nem Mátyás volt, hanem idősebbik fia, László, akinek addigra már sikerült felvennie magát az ország előkelői közé. 1452-ben pozsonyi ispánként kezdte fényesnek ígérkező pályafutását, majd 1455-ben horvát bán, 1456-ban pedig temesi ispán lett, s apja halála után a család feje és a Hunyadi-párt vezére. Mivel V. László és tábora arra törekedett, hogy minél előbb megoldja az idősebbik Hunyadi fiú kezére került királyi várak sorsát, köztük Nándorfehérvárét is, 1456 őszén Futakon tárgyalásokat kezdeményezett az örökössel, aki ez alkalomra ígéretet tett az erősségek visszajuttatására. 1456 novemberének elején a király és a gróf, új szerepben, mint országos főkapitány, a II. Mehmed által sikertelenül ostromlott Nándorfehérvárra érkezett. Az ott lejátszódott november 9-i véres jelenetekről Thuróczy János a következőket jegyezte le híres Magyar Krónikájában: „Ezen a napon kora reggel, miután a nap sugarai elűzték a reggeli szürkületet, László gróf elment az említett várban az Ulrik gróf számára szállásul kijelölt házba magához a grófhoz, hogy mint mondják, kölcsönösen megbeszélést tartsanak... a két gróf, tudniillik Ulrik és László egy ház fedele alatt, zárt ajtók mögött, kölcsönösen haragossá változott megbeszélésük végén, előbb csak fenyegető szavakkal, végül pedig fényes karddal kelt küzdelemre, és egyik a másiknak vérében áztatta meg kardját. Amikor pedig László gróf híveinek, akik az ajtó előtt álltak, megütötte a fülét a benti tusa zaja, nyomban betörték a ház ajtaját, kételyek közt tudakolták a zaj okát. Látták, hogy mindkét gróf izzad a küzdelemben, és kardot rántva rárohantak Ulrik grófra, aki vitézül védekezett erejének minden vitézségével, de egy lándzsadöféssel a lábán súlyosan megsebesítették, leterítették, és miután leterítették, lefejezték." • Az összetűzés igazi okáról hallgatnak a források. Antonio Bonfini adatai is arról, hogy Hunyadi Lászlónak állítólag a kezébe került az a Cilléi nagyúr által Brankovics Györgynek szánt titkos levél, amelyben a gróf két golyóról, illetve a két Hunyadi gyerek fejéről szólt - nem mást képeznek, mint a történtek utólagos megszépítését. Mai szemszögből viszont elképzelhető, hogy a hatalom megszerzéséért folytatott élethalálharc közepette a Hunyadi-tábor csalta tőrbe az ellenséges oligarchát, és mivel a király is ott volt, könnyen hatalma alá került, s arra lett kényszerítve, hogy még ugyanazon év decemberében Temesvárott Hunyadi Lászlóra ruházza a főkapitányi méltóságot, és Cilléi megöléséért az Oltáriszentségre tett esküjével bántatlanságot ígérjen számára. Amikor azonban sikerült Budára jutnia, a király az esküt minden lelkiismeret-furdalás nélkül megszegte: 1457. március 14-én udvarába csalta és elfogatta a két Hunyadit, Vitéz Jánost és a család néhány bizalmas emberét, többek között Rozgonyi Sebestyént, Kanizsai Lászlót és Györgyi Bodó Gáspárt. A letartóztatottak ellenségeiből válogatott bíróság több halálos büntetést hozott, de csak egyet hajtott végre: március 16-án Hunyadi Lászlót a budai Szent György téren lefejezték. 22/ 1999. JÚLIUS 22.