Családi Kör, 1999. július-szeptember (10. évfolyam, 26-39. szám)

1999-07-22 / 29. szám

Magyarságismeret Mátyás királlyá választása - I. (Hunyadi) Mátyás 1458-1490 A magyar történelembe az iskolában tanultaknál sokkal bővebb és alapo­sabb betekintést nyújtó Vegyesházi királyok című népszerű sorozatot lapunk tavaly március 19-i számában befejeztük. Olvasóink azóta is ismétlődő kérésé­re, hiszen a sorozat a magyarságismeret szempontjából igen nagy űrpótló, szerkesztőségünk úgy határozott, hogy Irsai Angéla tollából folytatjuk a ma­gyar történelem ismertetését. Annál inkább, mivel ez a történelem a 17 évesen hirtelen elhunyt V. László király halálával nem ért véget. Ellenkezőleg, az őt so­ron követő Mátyás király trónra lépésével egy fényes korszak vette kezdetét. M­átyás, a nándorfehérvári csata után pestisjárványban meghalt nagy tö­rökverő hős, Hunyadi János és Szi­lágyi Erzsébet második fia 1443. február 3- án született Kolozsvárott. Gondtalan gyermekéveit a család vaj­dahunyadi várában töltötte. Szülei, de első­sorban apja elfoglaltsága miatt, a történészek véleménye szerint rendkívüli tehetségű édesanyja - aki az óbudai királynéi palotában később is­­ 1483. július 10. után halt meg) sok szálat tartott a kezében, és a háttérből nemegyszer adott tanácsot fiának­­ alapos nevelésben részesítette őt is és a nála tizen­két évvel idősebb testvért, Lászlót is. Noha másodszülött volt, „a kisebbik fiú"-t uralko­dásra, irányítani tudásra nevelték. Tanítója­ként - Vitéz János váradi püspök javaslatára - I. Ulászló király kíséretében Magyarország­ra érkező Sanocki Gergely lengyel (vieliczkai) plébánost alkalmazták, kinek legnagyobb ér­deme, hogy a jövendőbeli uralkodót írni és olvasni tanította meg. A kortárs visszaemléke­zés szerint Mátyást más mesterei is humanis­ta szellemben nevelték. Nekik köszönhetően különös kedvvel tanulmányozta a történel­met, és nagy érdeklődéssel lapozgatta az is­mert királyok, hadvezérek tetteit megörökítő műveket. Átlagon felülien művelt, olvasott, politikában és hadtudományokban, bölcsé­­szetben és művészetekben egyaránt jártas if­júvá serdült. A latin nyelvet is már egész fiata­lon olyan jól elsajátította, hogy fontos államügyekben, bizalmas, még a szentszéki követekkel is folytatott tárgyalásokon ne­megyszer tolmácsolt a nyelvet egyébként gyengén beszélő édesapjának. A Vitéz Já­nossal és más, tanult, humanista szellemű emberek társaságában töltött idő, a szokásos közös lakomák, beszélgetések műveltségé­nek megalapozói voltak, míg apja és a Hu­nyadi-párti bárók mellett a politika, az államin­tézkedések iránt ébredt fel érdeklődése. De gyermekéveiből a lovagi nevelés és a fegyverforgatás szabályainak elsajátítása sem maradhatott el. A hagyomány szerint 1454-ben Nándorfehérvárott, fényes külső­ségek közepette, Hunyadi János azzal a karddal ütötte lovaggá, amely valaha a nagy Anjou­ király, I. Lajos egykori katonájáé, a ta­tárverő Lackfi András székely ispáné volt. Mátyásnak azonban kevés ideje maradt, hogy a nemes ifjak szokványos életét élje. Mint apja széles körű hatalmi terveinek egyik legmegbízhatóbb végrehajtója, akaratától függetlenül is, korán belegabalyodott a bo­nyolult országos politikába. A törökverő had­vezér ugyanis, a magyar főurak közbenjárá­sára, 1455 augusztusában kibékült nagy el­lenfelével, Cillei Ulrik gróffal. A közöttük lét­rejött egyezmény értelmében Mátyás elje­gyezte a tízéves Cillei Erzsébetet, akit két év múlva, december 6-án lett volna köteles nő­ül venni. E házasság több szempontból is kedvezőnek mutatkozott a Hunyadiaknak, mert a hatalmas Cillei-vagyon egyetlen örö­köse - fiúutód hiányában - Erzsébet volt, s előnyös rokoni kapcsolatokat is ígért a meg­egyezés, hiszen Cillei Ulrik unokatestvére volt Garai László nádornak és veje a jelentős magyarországi birtokokkal is rendelkező Brankovics György (Burád Brankovic) szerb despotának. A kor szokása szerint a kiskorú menyas­­­szony leendő férje családjához költözött, míg a vőlegény ugyanakkor a királyi udvarba ke­rült kamarásként, amit egyes történészek ügyesen burkolt „túszszedésnek” is minősíte­nek. A tényleges házasságkötésre azonban nem kerülhetett sor a kis Cilléi lány korai ha­lála miatt. Hunyadi László tragédiája Hunyadi János politikai örököse ekkor még nem Mátyás volt, hanem idősebbik fia, László, akinek addigra már sikerült felvennie magát az ország előkelői közé. 1452-ben po­zsonyi ispánként kezdte fényesnek ígérkező pályafutását, majd 1455-ben horvát bán, 1456-ban pedig temesi ispán lett, s apja ha­lála után a család feje és a Hunyadi-párt ve­zére. Mivel V. László és tábora arra törekedett, hogy minél előbb megoldja az idősebbik Hu­nyadi fiú kezére került királyi várak sorsát, köztük Nándorfehérvárét is, 1456 őszén Fu­­takon tárgyalásokat kezdeményezett az örö­kössel, aki ez alkalomra ígéretet tett az erős­ségek visszajuttatására. 1456 novemberének elején a király és a gróf, új szerepben, mint országos főkapitány, a II. Mehmed által sikertelenül ostromlott Nándorfehérvárra érkezett. Az ott lejátszó­dott november 9-i véres jelenetekről Thuróczy János a következőket jegyezte le híres Magyar Krónikájában: „Ezen a napon kora reggel, miután a nap sugarai elűzték a reggeli szürkületet, László gróf elment az em­lített várban az Ulrik gróf számára szállásul ki­jelölt házba magához a grófhoz, hogy mint mondják, kölcsönösen megbeszélést tartsa­nak... a két gróf, tudniillik Ulrik és László egy ház fedele alatt, zárt ajtók mögött, kölcsönö­sen haragossá változott megbeszélésük vé­gén, előbb csak fenyegető szavakkal, végül pedig fényes karddal kelt küzdelemre, és egyik a másiknak vérében áztatta meg kard­ját. Amikor pedig László gróf híveinek, akik az ajtó előtt álltak, megütötte a fülét a benti tusa zaja, nyomban betörték a ház ajtaját, kéte­lyek közt tudakolták a zaj okát. Látták, hogy mindkét gróf izzad a küzdelemben, és kardot rántva rárohantak Ulrik grófra, aki vitézül vé­dekezett erejének minden vitézségével, de egy lándzsadöféssel a lábán súlyosan meg­sebesítették, leterítették, és miután leterítet­ték, lefejezték." • Az összetűzés igazi okáról hallgatnak a források. Antonio Bonfini adatai is­­ arról, hogy Hunyadi Lászlónak állítólag a kezébe került az a Cilléi nagyúr által Brankovics Györgynek szánt titkos levél, amelyben a gróf két golyóról, illetve a két Hunyadi gyerek fejé­ről szólt - nem mást képeznek, mint a történ­tek utólagos megszépítését. Mai szemszögből viszont elképzelhető, hogy a hatalom megszerzéséért folytatott élethalálharc közepette a Hunyadi-tábor csal­ta tőrbe az ellenséges oligarchát, és mivel a király is ott volt, könnyen hatalma alá került, s arra lett kényszerítve, hogy még ugyanazon év decemberében Temesvárott Hunyadi Lászlóra ruházza a főkapitányi méltóságot, és Cilléi megöléséért az Oltáriszentségre tett esküjével bántatlanságot ígérjen számára. Amikor azonban sikerült Budára jutnia, a ki­rály az esküt minden lelkiismeret-furdalás nél­kül megszegte: 1457. március 14-én udvará­ba csalta és elfogatta a két Hunyadit, Vitéz Jánost és a család néhány bizalmas embe­rét, többek között Rozgonyi Sebestyént, Ka­nizsai Lászlót és Györgyi Bodó Gáspárt. A le­tartóztatottak ellenségeiből válogatott bíróság több halálos büntetést hozott, de csak egyet hajtott végre: március 16-án Hu­nyadi Lászlót a budai Szent György téren le­fejezték. 22/ 1999. JÚLIUS 22.

Next