Családi Kör, 2000. április-június (11. évfolyam, 14-26. szám)

2000-04-27 / 17. szám

münkre az édesapámat is életben találtuk. Leír­hatatlan volt a boldogság, de itt is szegénység volt. Újra kellett kezdeni az életet, nekünk meg semmi egyebünk, csak ami rajtunk volt. Szeren­csére Antikámat felvette egy asztalosmester, én pedig elővettem ismét a kötőtűket. Augusztus 15-ére megkötöttem annyi pulóvert, hogy azon kukoricát vehettünk. Erzsébet-naptól karácso­nyig pedig megkötöttem egy százharminc kilós disznó árát. Télire disznót vágtunk. Sokat dol­goztunk, de én többé nem akartam elmenni a szülőfalumból. Vonatra meg végképpen nem kí­vántam fölszállni, ma is azt mondom, hála Isten­nek, hogy nyugodt a föld a talpam alatt. - Férje, az egykori munkásmozgalmi ember, hogyan találta föl magát a város, a gyár nélkül? - Mintha született bajsai lett volna. Mond­tam már, hogy igazságszerető, jó munkás volt, és hamar megszerették itt is az emberek. Egy idő után otthagyta a szakmáját, mert hívták a szövetkezetbe raktárosnak, onnan ment nyug­díjba is. Nem szervezkedett többet. Más világ jött. Azt hiszem, ő sem kívánkozott vissza Sza­badkára. Csendesen, szorgalmasan éltünk, ne­veltük a gyerekeinket, aztán az unokákat. 1948- ban kislányunk született, Anasztázia. Hosszú idő után akkor nagyon boldog voltam, mert azt mondták az orvosok, hogy több gyermekem nem lehet, és ennek ellenére aranyos kislá­nyom született. Ma már ő is kétszeres nagyma­ma, Újvidéken él. Én már régen nem utazom, náluk nagyon régen jártam. Örülök, hogy jól vannak, egészségesek, hogy a gyermekeik, Jutka és Klári szorgalmas, jó gyerekek. Jutka unokámnak már két kisfia született, Klárika még a szüleivel él. A sok nélkülözést velünk átélt Ti­bor fiunk is háromszoros nagyapa már. Betti és Henrietta lányai Topolyán élnek, Kornél fia pe­dig itt van a faluban, még nem házasodott meg. Nagyon elszaladtak az évek, mintha minden tegnap történt volna. Ezekrők az évekről is nap­lót lehetne írni. Csak hát az sokkal csendesebb lenne. Munkás évek voltak. Nappal a házimun­ka, a gyereknevelés, a kert, éjjel meg a kézi­munka. Nemcsak a magam örömére, de kellett a megélhetéshez is. Egy időben nagyon sok pénzt kerestem harisnyaszemfelszedéssel. Az­tán kötőgépet is vásároltunk, azon kötöttem megrendelésre. És közben kézzel is a szebbnél szebb új mintákat. Nem számított, hogy éjszaka van, engem nem tudott lekötni a tévé, inkább kötöttem, horgoltam. És elmúltak az évek. Sajnos, ötvenöt évi házasság után magamra maradtam. Elvitte a szíve az én jó férjemet. Az­óta nagyon üres ez a ház... És sokat ráérek. Gondolkodom, hogy mennyi nehézséget, nél­külözést, bánatot átéltem, és lám, azért itt va­gyok. Még a naplóírásra is rá lehetett venni. Ma is mondogatják a gyerekeim, hogy te, mama, csak mindent írjál le, ami csak eszedbe jut... Nincs is tán annyi füzet, amibe beleférne az a sok minden, ami énvelem megtörtént. Talán még lesz időm leírni ezt, azt... Szívből kívánunk hozzá sok időt és erőt. FEHÉR MAYER Mária „GYERMEKEIM, TIBOR ÉS ANASZTÁZIA A HATVANAS ÉVEKBEN" A CSALÁDI HÁZ UDVARÁN AZ ELSŐ KISUNOKÁVAL 25 / 2000. ÁPRILIS 27. SZABADKA B. Kidiiő u. 7, (KORZÓ) 024/552-705 fj, ezredfordulós kollekció a város legelőkelőbb szalonjában! egyedi kivitelezésű menyasszonyi ruhaköltemények, külföldi katalógusokból, a legújabb divat szerint­­ árusítás rendelésre ill. készen ! ——— Kölcsönzés is lehetséges! .....--Sign A déli harangszóról­ egutóbbi számunkban A harangszó története c. jegyzetben olvasható a következő mondat: „A déli harang­szóról valamennyien tudjuk, hogy Hunyadi Jánosért és a nándorfehérvári vár védői­ért szólt, s az 1456. július 22-i győzelem emlékére szól ma is.” Ez a fáma régóta tartja magát, olyan­­­nyira, hogy néhol még iskolában is - nem hivatalosan - így tanították. Mert nagyon szépen hangzik, csak éppen­­ nem felel meg a valóságnak. Ezt néhány történész már korábban is megpróbálta cáfolni, most viszont, hogy úgy mondjuk, hivatalosan is megjelent, mégpedig egy reprezentatív ki­adványban, A magyarok krónikájában. Ezt a több mint 800 oldalas, igen tetszetős könyvet a millenniumi előkészületek jegyé­ben adták ki, időrendi sorrendben tárgyalja a magyarok történetét, és hogy menyire hi­ánypótló, bizonyítja, hogy rövid idő alatt két kiadást is megért. (Szerkesztője egyébként az MTA tudós elnöke, Glatz Ferenc.) A magyarok krónikája a 178-179. ol­dalon foglalkozik a Hunyadiakkal és a nán­dorfehérvári győzelemmel, és külön keret­be foglalt kiemeléssel a déli harangszóval is. Idézem: 1456. június 29-én hirdette ki III. Ca­­lixtus pápa imabulláját, amelyben elren­delte: minden templomban mondjanak imát a pogányok ellen, délben pedig há­romszor kongassák meg a harangokat, amellyel „fel­adassék minden hívőnek, hogy imáikkal segítsék azokat, akik a tö­rök ellen harcolnak”. A déli harangszó el­rendelésére a pápát végső kétségbeesé­se sarkallta. A megválasztása óta eltelt egy évben szinte kizárólag a Konstantiná­poly visszafoglalására hirdetett keresztes hadjárat tervével foglalkozott. Európa kö­zömbössége miatt azonban vállalkozása kudarcba fulladt. Az Imabulla kiadása után néhány nappal a szultán közel százezres serege megkezdte Nándorfehérvár ostro­mát. Nem állja meg a helyét tehát a közhiedelem, miszerint a déli harang­szó a nándorfehérvári győzelem emlé­kére szól. A tévedés alapja az volt, hogy Európa városaiba szinte egyszer­re érkezett meg a győzelem híre és a korábbi pápai felszólítás. Mindenesetre a déli harangszó ez időtől általános lett Európában... (kiemelés tőlem, K. J.) A továbbiakban arról is olvashatunk, hogy az említett pápa a nándorfehérvári diadal emlékére új rendelkezést hozott: augusztus 6-át, az Úr színeváltozásának napját ünneppé nyilvánította (e napon ér­tesült ui. a pápa a győzelemről). És a győ­zelem emlékére külön érmet is veretett Calixtus pápa. KOVÁCS József L

Next