Családi Kör, 2003. április-június (14. évfolyam, 14-26. szám)

2003-05-29 / 22. szám

pár. Harmadik díjasok a kani­zsai Mákvirág csoport, kore­ográfus Tóth Gábor, művészeti vezető Tóth Ágnes, csoportve­zető Zöldi Rita, valamint a haj­dújárási Lifka Sándor ME Kő­ris tánccsoportja, koreográfus Halmi Zoltán, csoportvezető Szécsi Viktória. A felsős néptánccsopor­tok kategóriájában két első díjat osztottak. Az adai Arany­kapu ME Kopogtató néptánc­­csoportja, koreográfus Saverin László, csoportvezető Sóti Éva, valamint a becsei Cimbora táncegyüttes, koreográfus Szappanos Tamás, csoportvezetők Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna, bizonyultak a legjobbnak. Második az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör Tarsóka tánc­­együttese, koreográfus Lukács Imre, csoportve­zető Varga Viola, valamint a péterrévei Tisza­­gyöngye néptánccsoport, koreográfusok Savelin László és Zellei Zsuzsanna. Harmadik a szabad­kai Népkör Magyar Művelődési Központ, kore­ográfus Brezovszki Tamara és Brezovszki Roland, művészeti vezető Brezovszki Tamara, valamint a ludasi Ludas Matyi ME, koreográfus Bábity Szuzanna, művészeti vezető Kovács Ildikó. A találkozó értéke Az ünnepélyes eredményhirdetés után a zsű­ri minden produkciót külön véleményezett, amit a csoportvezetők nagy örömmel fogadtak. S míg a csoportvezetők a kultúrkör könyvtárában jegyze­teltek, tanácskoztak, hallgatták a zsűri jószándékú megjegyzéseit, tanácsait, addig a kisteremben fer­geteges buli alakult ki. A rögtönzött táncházban a zenekarok felváltva húzták a talpalávalót, a fiatalok önfeledten ropták a táncot. A szinte éjszakába nyúló szakmai tanácsko­zás után nyilatkozott lapunknak a Köketánc meg­álmodója, Szabó Gabriella, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete népzenei szakosztá­lyának az elnöke. - A Szólj, síp, szólj! vetélkedőre egyre több csoport jött, tagjaik nemcsak énekeltek, hanem el is játszották, azaz énekes népi játékokat adtak elő. Ebből kiderült, van egy ilyen igény, kell en­nek a korosztálynak egy olyan rendezvény, aho­va el tudnak menni. Mindenki a saját kis városá­ban, falujában szerepel, fellép, de ez nem elég. Némelyek szerencsés helyzetben vannak, és vi­dékre, külföldre utaznak, ha pl. testvérvárosi kapcsolatokat ápolnak. De a gyermekkorosztály még nem tud úgy kitörni, hogy egész estét be­töltő önálló műsort adjon, csak 2-3 számot, vi­szont azt olyan jól csinálják, hogy érdemes má­soknak is megmutatni, érdemes véleményt mondani róluk, így a Köketáncot egy szakmai to­vábbképzésnek is te­kinthetjük.­­ Az első és má­sodik Köketáncot Új­vidéken szervezték, a harmadikat Becsén, és azóta immár ötö­dik alkalommal a be­csei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör a Köketánc házigazdá­ja. Miért?­­ Már az első Kő­­ketáncon is ezren vol­tunk, a másodikon ke­vesebben. A verseny az újvidéki a Petőfi Sán­dor Művelődési Egye­sületben zajlott, de ez nem bizonyult szeren­csés megoldásnak, nem voltak öltözők, a gyerekek a buszban öltöz­tek, de a szűk utcák miatt a buszok is csak távol tudtak parkolni. Becse nagyon jó helyszínnek bi­zonyult. Itt van a közelben a Petőfi Sándor Általá­nos Iskola, a tantermekben kényelmesen öltöz­hetnek, készülhetnek a gyerekek, és ráadásul kiderült, hogy a becseiek nagyon ügyes szerve­zők. Jól működik a csapat, az idén is csak egy­szer találkoztunk, megbeszéltük, mi kell, minden­ki tudja a dolgát. A rendezvény megszervezése rengeteg utánajárással, ügyintézéssel jár. Sze­retném megköszönni valamennyi támogatónk hozzájárulását és azt a nagy-nagy segítséget, amit Ricz Róbert - Frici, Tóth Kása Piroska és Kisimre Szerda Anna nyújtott. Rájuk a jövőben is számítok, mert mint látjuk, évről évre szaporodik a résztvevők száma, a köztudatba beékelődött a fesztivál, számon tartják, készülnek rá, és remé­lem, még többen leszünk, mert az idén két város (Újvidék és Csóka) más elfoglaltság miatt nem jött, viszont tudjuk, hogy ők is nagyon szépen dolgoznak.­­ A műsorfüzetet nézegetve kiderül, több csoportot Vajdaság-szerte ismert néptánco­sok vezetnek, készítettek fel. De vajon mi­lyen esélye van itt egy óvónőnek, pedagó­gusnak? - Ha egy óvónő - ma is különösen szép dolgok voltak a műsoraikban - tud­ja, mit kérünk, és kicsit is követi ezt a mozgalmat, tudja, mi az, hogy eredeti né­pi játék, eredeti néptánc, akkor persze, hogy esélyes. Hála istennek, most már elég sok tábor van, szakirodalom forog közkézen, amit, ha bárki kézbe vesz, és odafigyel, jó úton halad. Bizonyíték erre a maradékiak produkciója, amit a zsűri kü­lön megdicsért, a gyerekek nem is igazán tudnak magyarul, és mégis milyen szépen énekeltek, vagy hogy a debelyacsaiak mi­lyen szépen beszélnek, büszkék lehet­nek. - Amint láttuk, a zsűri nagyon ko­molyan vette a feladatot, az értékelésnél is hallottuk, mi mindent vettek figyelembe. Ké­rem, mutassa be a zsűri tagjait! - Bodor Anikó népzenekutató, Zenta, ő min­den évben itt van, minden hasonló rendezvé­nyen jelen van, és nagyon sokat segít a csopor­toknak. Dr. Lázár Katalin Budapestről érkezett, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének munkatársa, népzenekutató, népijá­­ték-kutató. Ő volt az, akivel az első Kéketánc előtt végigcsináltunk három hétvégi továbbkép­zést, ahol elmondtuk, mi az, amit szeretnénk lát­ni, megmutatni az irányt, az eredeti útvonalat, amit követni kell. Azóta is folyamatosan segít ne­künk, ma saját könyveit hozta ajándékba, szét­osztjuk őket a díjazottaknak. Nagy Zoltán József néptáncoktató is Budapestről érkezett. A Bartók Néptáncegyüttes vezetője volt évekig, a kutas­pusztai Batyu táborban is volt már oktató, szíve­sen jön, jószándékkal próbálja egyengetni a csoportokat. - Miért fontos a Köketánc? - Nagyon fontos. A csoportvezetők ötleteket kapnak, a hibáikat kijavítják, tudnak haladni fej­lődni. Látják, a másik milyen gondokkal küzd, ho­gyan oldja meg őket. A gyerekeknek is nagyon fontos. Látják, mások is ezt csinálják, hogyan csi­nálják, mit kellene jobban csinálni. Egy élmény, még ha fárasztó is, de elutaznak, kirándulnak, és látják van, még rengeteg gyerek, aki ugyanazt csinálja, amit ők, és ez nagyon fontos. Sajnos még mindig előfordul, hogy aki néptánccal fog­lalkozik, azt kicsúfolják Ezt én is megéltem. Az ilyen rendezvények megerősítik a gyerekeket hogy nincsenek egyedül, nem fehér holló az, aki néptánccal foglalkozik. A népzene, a népi tánc mindig egy rétegnek a kultúrája volt, és nyilván az is marad. A szellemi érték pótolhatatlan. BERETKA CSÁBI Éva Fotók: Eszterecki Péter A KÖZÖNSÉG SZABÓ GABRIELLA ÉS RICZ RÓBERT - FRICI 2003. május 29. 13

Next