Családi Kör, 2005. január-március (16. évfolyam, 1-13. szám)
2005-02-03 / 5. szám
A táj, mely kivet bennünket 2005. január Az újvidéki sugárúton Az egyik közeli sugárúti üzletben már hetek óta figyelem a kirakatban elhelyezet szánkót. Reggel a hófedte várost megpillantva azonnal arra a szánkóra gondoltam. Elbandukoltam az üzletbe friss kenyeret venni, meg azért is, hogy friss, hóillatú levegőt szippantsak magamba. És hogy megnézzem, mi történt a szánkóval. Az úttesten bukdácsolnak az emberek, mert nincs, aki eltakarítsa a friss havat. Az üzlet kirakatában nem látom a szánkót. Csak azt nem értem, hogy miért nem szánkáznak az újvidéki sugárúton a gyerekek. Legalább megvigasztalnák a bukdácsoló embereket. Egy dilemmáról Európa vagy Mladic? A jelen pillanatban ez a legnagyobb szerbiai dilemma. A belgrádi kerületi bíróság kiadta az elfogatási parancsot, a végrehajtás a rendőrség és a kormány dolga, így szól a törvény. Senki sem tudja, hogy a kormányt kötelezik-e a törvények vagy nem. A jelenlegi kormány egyre csak azt ismételgeti, hogy az előző kormány sem tartotta be a törvényt. Amilyen a „legalizmus", olyan az alibije. A bácskai exodusról Jelko Kacin, az Európai Parlament vajdasági tényfeltáró küldöttségének a tagja Vajdaság etnikai térképének megváltoztatását így kommentálta: „Boszniai, horvát és kosovói menekültek érkeztek a Vajdaságba, magyarok viszont sokan távoztak onnan Magyarországra a jobb gazdasági kilátások miatt."Tehát Kacin elhatárolódik a politikai üldözés lehetőségétől. Nem vitás, hogy ezt Kacin tényekkel tudja alátámasztani. Többek között azzal is, hogy még a kilencvenes évek legnagyobb magyar exodusa idején is alig találunk a távozók között olyanokat, akik üldöztetésnek vagy a hatalom bírálatának voltak kitéve. Illetve még olyanból is csak néhány akad, aki a széles közvélemény előtt, vagyis a szerb sajtóban radikálisan bírálta volna a hatalmat, amire bőven volt lehetőség, hiszen a kilencvenes évek szerb ellenzéki sajtója nyitva állt előttük. Egyszóval nehéz tagadni a kivándorlás gazdasági jellegét, erről csak azok tehetnek a nemzetközi fórumok előtt vallomást, akik eltávoztak. Ebből azonban még nem derül ki, hogy miért lángolt fel a kisebbségellenes indulat, miután Szerbia az Európai Parlament tagja lett. Kis első magyar mondata „Hull a hó." Ez volt az első magyar mondat, amit Danilo Kis megtanult az apjától. Úgy érzékelte, hogy ez a mondat kifejezi az egész pannon világot. Kitekintek az ablakon. Az emberek a telet várják, ám én úgy érzem, hull a hó, hullani fog egész éven át, s mindent betemet. Egy ideig még reménykedünk, hogy mégis közeleg a tél, aztán beköszönt a tavasz, a nyár közepén pedig rádöbbenünk, hogy megőszült a táj, amely kivetett bennünket magából. Az áldozathozókról Traktorista barátom bütykös ujjával a rádiódiffúziós törvény 95. paragrafusára bök, amely kimondja, hogy a közszolgálati médiumok igazgatóbizottságában nem foglalhatnak helyet pártfunkcionáriusok, tartományi, köztársasági, szövetségi képviselők, kinevezett vagy megválasztott tisztségviselők, a helyi önkormányzatok küldöttei. A mi kis csínytevőink, közli a traktorista gunyorosan, nem veszik tudomásul, hogy az állam ugyanúgy finanszírozza a kisebbségi lapokat, mint a televíziót. Ne kukacoskodj, csillapítom a barátomat, ők puszta áldozatkészségből, a magyarság szolgálatának függvényében értik félre a törvényt. Goethe Mefisztója - Eörsi hívta fel a figyelmemet az érdekfeszítő gondolatra -„Olyan erőkből áll, / Mely folyvást rosszra tör, és folyvást jót csinál." Ma már más szelek fújnak. Olyan erők törtek az élre, akik folyvást jóra törnek, de folyvást rosszat tesznek. A traktorista legyintett, amivel tudtomra adta, hogy nincs kedve a Faustról beszélgetni. Ezek régi szép dolgok, a maiakkal pedig torkig van. A sátortáborokról Danilo Kis önéletrajzi regénye, sajnos, csak szép terv maradt. Néhány rövid jegyzetlapot, vázlatot hagyott hátra csupán. Az egyiken írja, hogy a szabadkai pályaudvaron a vonat sokáig várakozott a Magyarországra menekülő kis családdal. A peronon muskátlik virítottak. Néhány vezényszót vet a papírra: Szabadka, Kosztolányi, soknyelvűség. Mélységesen sajnálom, hogy nem született meg az a mű, legalább emlékünk maradt volna arról, hogy milyen is ez a szabadkai Bábel, amely immár sátortáborokká hullik szét. De nemcsak Szabadka, hanem az egész Vajdaság, ahol, ha valaki nem vonul be az egyik vagy a másik sátorba, elkerülhetetlenül hontalanná válik. Sátorlakó vagy hontalan? Mi a jobbik megoldás? Nem tudom. A józsuai haragról Danilo Kis, persze, tudta, idejében figyelmeztetett arra, hogy a hontalanság élménye vár ránk. Tudatosan, szörnyen tudatosan választotta Párizst, járta a nagyvilágot, menekült, de sohasem úgy tért vissza, mint egy előkelő idegen, hanem felelősséget vállalt a szülőföldért. Ezt bizonyítja az Anatómiai lecke című könyve, ez a hatalmas vitairat, kiváló kortörténeti diagnózis, esztétikai hitvallás, egyszóval: ars poetica. Ars poetica még akkor is, ha sokan úgy vélik: igen régimódi. A legnagyobb nemzetközi elismerésekkel a háta mögött farkasszemet nézett a szülőfölddel. Nem érzékenyült el, nem csipkedte a szülőföld babérleveleit, hanem józsuai haraggal ostorozta. Nem kerülgette, hanem nevén nevezte a dolgokat. Ügynökök az interneten Folyik a vita az új anyaországi ügynöktörvényjavaslatról. Úgy látszik, ezután még több titokról lehullik a lepel. Szeretném leírni, hogy talán az utolsó. Persze csak szeretném, hiszen a Kádárrendszer ügynökeinek állhatatos leleplezése nem jelenti, hogy Magyarország lélekben leszámolt a XX. század bűneivel. Az időnként teret hódító antiszemita felhangok arra emlékeztetnek, hogy az ország mégsem volt képes elmetszeni az egymást követő zsidótörvények szellemi hajszálereit, s igaza van Ungváry Rudolfnak, aki szerint Magyarországon ma egyszerre kell feldolgozni az 1945 előtti és az 1945 és 1989 közötti örökséget (Magyar Hírlap 2002. 07.15.). Az ügynöktörvény, legalább részben - végre! - a hajszálereket tépi fel. Ezután nemcsak a közszereplők múltja kerül nyilvánosságra, hanem - ha a parlament elfogadja a törvényt - egyetlen kádárista ügynök neve sem maradhat titokban. A Történeti Hivatalban vagy három kilométernyi papírköteg várja, hogy felszabaduljon. Ki, kit és miért jelentett fel? A Népszabadságban olvasom, hogy az ügynöklista az internetre kerül majd. A titok feltárása cseppet sem egyszerű, magyarázza az egyik szakértő, az ügynökök morbid képzeletvilága miatt. Huszonkilenc ügynök választotta például a Hóvirág fedőnevet, ami mindenképpen bonyodalmakat okozhat. Huszonkilenc Hóvirág súgta be szomszédját, kollegáját, vagy - miért ne? - írótársát. A jutalom néha a pénzbeli juttatás volt, néha rangos művészi elismerés. Mennyi babér fog elfonnyadni egyik napról a másikra! De engem mégis a Hóvirág fedőnév háborít fel legjobban. Miféle perverz képzelőerő kellett ahhoz, hogy egy ügynök Hóvirágnak keresztelje magát? Kíváncsi vagyok, hogy Szerbiában milyen fedőnevet választottak az ügynökök. „Fehér liliom?,„Ibolya",„Öncélú szépség", „Áldozati bárány", „Tiszta kéz"? Mi lesz, ha csordogálni kezd a beteg testből a genny, ha az öncélú szépségről egy napon kiderül, hogy nem volt öncélú, a kezek meg könyékig mocskosak voltak? A kisebbségi tündérekről A pesti vonatban M. meditációját hallgatom. Pályázatok. Százmilliók forintban. Valami hatalmas létesítmény, két és fél millió euró. A szemem káprázik. Olyan ez, mint egy dél-amerikai történet. Ennyiért Észak-Bácskában egy egész villasort lehetne vásárolni. Ha mindez megfelel a tényeknek, akkor a kisebbségi élet olyan lesz, mint egy tündérkert. Csak még nem tudni, hogy kik lesznek benne a tündérek. Nyelvjátékok Budapest. Továbbra is mély döbbenet vesz erőt rajtam, ha a világ az anyanyelvemen szól hozzám. Újvidéken csak szűk baráti körben szólalok meg magyarul, vagy pedig a dolgozószobámban engedem át magam az anyanyelvemnek. Másként élem át az anyanyelvem Budapesten, és másként Újvidéken. Mint ahogy megint másféle érzés, ha szerb barátaimmal Budapesten szerbül társalgok vagy Újvidéken és Belgrádban. A szerb nyelv is másként hangzik itt, és másként ott, akárcsak a magyar. Egészen új nyelvjátékokkal barátkozom. Mi lesz a tündérekkel? A Népszabadság tényeket tár fel és számadatokat közöl az Illyés Közalapítvány pénzeinek elherdálásáról. Pénzek tűntek el, még senki sem tudja, hova. Nyomozást indított a fővárosi ügyészség, vagyis valami baj van a kisebbségi tündérkertekben? De mi lesz a tündérekkel? VÉGEL László 8 2005. február 3