Családi Kör, 2005. július-szeptember (16. évfolyam, 27-39. szám)
2005-08-11 / 32. szám
Balkáni fejedelmek Szerbia és Montenegró uralkodó dinasztiái (20.) Koljubica fejedelemasszony kívánságára és parancsára 1837-ben Karadorde fejét fiis kiásták a belgrádi koronázótemplom előtti földből, és azt is Topolára szállították, és lányának, Polexiának a sírjába temették el. Az Obrenovicok között félelem uralkodott, hogy Karadorde lefejezett testének és koponyájának egyesítése a családra nézve veszedelmet jelent. A maradványok közös sírban való eltemetésére csak közel egy évszázaddal később került sor. A sok viszontagság után, öt különböző helyen való négy újratemetést követően Karadorde testének maradványait és koponyáját az unokája, I. Péter király által alapított Szent György-templomban, az Oplenac-hegy csúcsán temették újra. A hatalmas, fehér márványból készült szarkofágot a templom déli hajójában helyezték el, jelenleg is ott található. A vezér felesége, Jelena (Ilona) a gyerekekkel nagyon nehéz körülmények között élt a száműzetés éveiben. 1813-tól több mint 26 éven keresztül sikertelenül próbált visszatérni Szerbiába. Hazatérését követően Belgrádban telepedett le, de rendszeresen felkereste Topolát is. Honfitársainak és barátainak szeretete és gondoskodása által övezve (különösen komaasszonya, Ljubica fejedelemasszony és Mihály fejedelem viseltetett megkülönböztetett figyelemmel irányában) 1842. január 28-án hunyt el. Jelena nem érhette meg, hogy fia kerüljön a trónra. Ugyanebben az évben, de nyolc hónap múltán fiát, Aleksandar (Sándor) Karadordevicet választották meg Szerbia fejedelmének. Jelena fejedelemasszonyt a topolai templomban temették el, majd 1912-ben hamvait átszállították az oplenaci családi mauzóleumba. A void kivégzését követően Milos fejedelem 22 éves uralma következett. Reakciós uralmának a felkelők demokratikus mozgalma vetett véget. A fejedelem lemondásra kényszerült. Milos után a trónra nagybeteg fia, Milán került, aki azonban nem egészen egyhavi „uralkodás" után jobblétre szenderült. Ezek után Milos fejedelem kisebbik fia, Mihály került hatalomra, akit viszont 1842-ben, apjához hasonlóan, szintén lemondattak. Szerbia két uralkodóházra való megosztottsága ismét a Karadordevic-dinasztiát juttatta hatalomra. Sándor fejedelmet (1806-85), Karadorde hetedik, egyben legfiatalabb gyermekét 1842. szeptember 2-án a topcideri nemzetgyűlés egyetértésével az Alkotmányvédelmezők juttatták a trónra. Sándor gyermekkorát szüleivel együtt száműzetésben töltötte. Szerbiába 1839-ben térhetett haza. Előbb egy bíróságon tevékenykedett, majd főhadnagyi rangban Obrenovic Mihály fejedelem szárnysegédje lett. Sokak meglepetésére Mihály fejedelem éppen Karadordevic Sándorra bízta személyes biztonságát, habár mindketten tudtak a szüleik közötti korábbi kibékíthetetlen ellentétekről. Mihály 1842-ben történt bukását követően a helyébe Sándort iktatták be. Az orosz kormány nem fogadta el az új helyzetet és kérte, hogy ismét hívják össze a nemzetgyűlést, hogy új fejedelmet válasszanak. Ám az újonnan összehívott nemzetgyűlés csak megerősítette Sándor fejedelem megválasztását (a későbbiekben - engesztelésül - az orosz cár a fejedelemnek az Őfényessége titulust adományozta). A Porta a nemzetgyűlés határozatát szultáni rendelettel, beráttal hitelesítette, ám Sándort csak megválasztott és nem örökletes jogú uralkodónak ismerte el, ami komolyan kihatott uralkodásának módozatára, valamint személyes és uralkodói ingatagságára. A tehetős oligarcha mindjobban megerősödő hatalma jelentősen korlátozta a fejedelem mozgásterét. Sándor fejedelem sem szerény személyes képességei, sem meglehetősen alacsony szintű iskolázottsága miatt nem játszhatott komoly szerepet Szerbia politikai életében. Sándor uralkodása alatt lépett életbe a Polgári Törvénykönyv, melynek kidolgozása még Milos fejedelem idejében elkezdődött. Ekkor vezették be az állandó szálláshelyhez kötött katonaság intézményét, ágyúöntő műhely létesült, valamint újabb általános iskolák nyíltak. Ugyancsak ebben az időben nyitotta meg kapuit a Nemzeti Könyvtár és a Nemzeti Múzeum is. Karadordevic Sándor fejedelem a magyar szabadságharc idején, 1848-ban a vajdasági szerbek megsegítésére, azok autonómiáért indított harcához Stevan Knicanin vezetése alatt egy osztag szerbiai önkéntest küldött. Sándor fejedelem Ausztria barátságára támaszkodva uralkodott, ami nagyon népszerűtlenné tette őt országában. Az Alkotményvédelmezők még 1856-ban elhatározták, hogy letaszítják a trónjáról. Stefan Stefanovic-Tenka Milos exfejedelem támogatásával összeesküvést szőtt Sándor ellen, ám a fejedelem életére törő szervezkedés megbukott. Sándor fejedelmet az 1858 decemberében, Szent András napján összehívott nemzetgyűlés menesztette. A nagyhatalmak kívánsága és nyomása által a trónra, immár másodszor, Milos Obrenovic került. Lemondása után Sándor fejedelem külföldre távozott. A fejedelem Jevrem Nenadovic vajda (Karadorde egyik hadvezére volt az első szerb felkelés során) lányát, Persida Nenadovicot (1813-73) vette feleségül. Tíz gyermekük született: négy lány és hat fiú. Persida fejedelemasszony igen kedvező benyomást tett kortársaira. Mindig tettrekész és ambiciózus volt. Nevéhez fűződik az első szerb színház megnyitása 1847-ben. Nagy hazafi, humanista és jótékonykodó hírében állott. Udvarháza gyakran szolgált művészek találkozóhelyéül. A trónról való letaszításuk után a fejedelmi pár szerényen és a világtól visszavonultan élt egy Csokina nevű romániai helységben (Ialomica megyében, az ország délkeleti részén). Nyugalmuk nem tartott sokáig: Sándor exfejedelmet azzal gyanúsították meg, hogy pénzzel és fegyverrel segítette a Mihály fejedelmet meggyilkoló összeesküvőket. Ez az alaptalan vád az egykori uralkodót mélyen megbántotta. A szerb bíróság húszévi börtönre ítélte, de az Osztrák-Magyar Monarchia nem volt hajlandó kiszolgáltatni őt Szerbiának, hanem maga zárta börtönbe, majd a pesti bíróság egy évvel később, bizonyítékok hiányában felmentette és szabadon engedte. Az Obrenovicok híveinek eredetileg az volt a tervük, hogy megbélyegezzék az egykori fejedelmet, és ezzel családjának is mindörökre lehetetlenné tegyék, hogy komoly trónigénnyel lépjenek fel. Karadordevic Sándor 1885. május 3-én súlyos betegség következtében hunyt el Temesváron. A temetésére Bécsben került sor, majd földi maradványait 1912-ben fiának, I. Péternek az Oplenacon épített fogadalmi templomába szállították át. Az 1903 májusában, katonatisztek által megszervezett összeesküvést követően - melyben az Obrenovic-dinasztia utolsó uralkodója is életét vesztette - a Karadordevic család immár harmadszor került Szerbia élére, és maradt ott több mint négy évtizeden át. Péter király, a vezd unokája A királygyilkosságot követően az Obrenovic Sándor király által korábban feloszlatott parlament ismét összeült, és négy nappal később egyhangúlag Karadordevic Péter herceget (1844- 1921), Karadorde népvezér unokáját választotta meg Szerbia új királyának. Péter herceg eddig az eseményig közel 45 esztendőn át száműzetésben élt, miután apját letaszították a trónról. Karadordevic Péter 1903. június 11-én érkezett száműzetésének színhelyéről, Genfből Szerbiába. A kalemegdani erőd ágyúinak díszlövései jelezték Szerbia új királyának jövetelét. Az új uralkodó a nemzetgyűlés színe előtt már másnap június 12-én letette a királyi esküt. Esküjében - többek között - a következőket mondta: „A szerb nemzet és őseim hagyományihoz hűen külpolitikai téren a szerb nemzet évszázados törekvéseit és az európai Aleksandar Karadordevic uralkodása SÁNDOR FEJEDELEM, I. PÉTER KIRÁLY ÉDESAPJA I. PÉTER SZERB KIRÁLY, MAJD A SZERBHORVÁT-SZLOVÉN KIRÁLYSÁG ELSŐ URALKODÓJA I. SÁNDOR, JUGOSZLÁVIA ELSŐ KIRÁLYA 22 2005. augusztus 11.