Családi Kör, 2005. július-szeptember (16. évfolyam, 27-39. szám)

2005-08-11 / 32. szám

Balkáni fejedelmek Szerbia és Montenegró uralkodó dinasztiái (20.) K­­oljubica fejedelemasszony kívánságára és parancsára 1837-ben Karadorde fejét fiis kiásták a belgrádi koronázótemplom előtti földből, és azt is Topolára szállítot­ták, és lányának, Polexiának a sírjába temették el. Az Obrenovicok között félelem uralkodott, hogy Karadorde lefejezett testének és kopo­nyájának egyesítése a családra nézve veszedel­met jelent. A maradványok közös sírban való el­temetésére csak közel egy évszázaddal később került sor. A sok viszontagság után, öt külön­böző helyen való négy újratemetést követően Karadorde testének maradványait és koponyá­ját az unokája, I. Péter király által alapított Szent György-templomban, az Oplenac-hegy csúcsán temették újra. A hatalmas, fehér márványból ké­szült szarkofágot a templom déli hajójában he­lyezték el, jelenleg is ott található. A vezér felesége, Jelena (Ilona) a gyerekekkel nagyon nehéz körülmények között élt a szám­űzetés éveiben. 1813-tól több mint 26 éven ke­resztül sikertelenül próbált visszatérni Szerbiába. Hazatérését követően Belgrádban telepedett le, de rendszeresen felkereste Topolát is. Honfitár­sainak és barátainak szeretete és gondoskodása által övezve (különösen komaasszonya, Ljubica fejedelemasszony és Mihály fejedelem viselte­tett megkülönböztetett figyelemmel irányában) 1842. január 28-án hunyt el. Jelena nem érhette meg, hogy fia kerüljön a trónra. Ugyaneb­ben az évben, de nyolc hónap múltán fiát, Aleksandar (Sán­dor) Karadordevicet választot­ták meg Szerbia fejedelmé­nek. Jelena fejedelemasszonyt a topolai templomban temet­ték el, majd 1912-ben hamvait átszállították az oplenaci csalá­di mauzóleumba. A void kivégzését köve­tően Milos fejedelem 22 éves uralma követke­zett. Reakciós uralmának a felkelők demokratikus mozgalma vetett véget. A fejedelem lemondás­ra kényszerült. Milos után a trónra nagybeteg fia, Milán került, aki azonban nem egészen egyhavi „uralkodás" után jobblétre szenderült. Ezek után Milos fejedelem kisebbik fia, Mihály került hata­lomra, akit viszont 1842-ben, apjához hasonlóan, szintén lemondattak. Szerbia két uralkodóházra való megosz­tottsága ismét a Karadordevic-dinasztiát jut­tatta hatalomra. Sándor fejedelmet (1806-85), Karadorde hetedik, egyben legfiatalabb gyer­mekét 1842. szeptember 2-án a topcideri nem­zetgyűlés egyetértésével az Alkotmányvédel­mezők juttatták a trónra. Sándor gyermekkorát szüleivel együtt szám­űzetésben töltötte. Szerbiába 1839-ben térhetett haza. Előbb egy bíróságon tevékenykedett, majd főhadnagyi rangban Obrenovic Mihály fejede­lem szárnysegédje lett. Sokak meglepetésére Mihály fejedelem éppen Karadordevic Sándorra bízta személyes biztonságát, habár mindketten tudtak a szüleik közötti korábbi kibékíthetetlen ellentétekről. Mihály 1842-ben történt bu­­kását követően a helyébe Sándort iktatták be. Az orosz kormány nem fogadta el az új helyzetet és kérte, hogy ismét hívják össze a nemzetgyűlést, hogy új fejedel­met válasszanak. Ám az újonnan összehívott nemzetgyűlés csak megerősítette Sándor fejedelem megválasztását (a későbbiekben - engesztelésül - az orosz cár a fejedelemnek az Őfényessége ti­tulust adományozta). A Porta a nemzetgyűlés határozatát szul­táni rendelettel, beráttal hitele­sítette, ám Sándort csak meg­választott és nem örökletes jogú uralkodónak ismerte el, ami komolyan kihatott uralkodásának módozatára, valamint személyes és uralkodói in­gatagságára. A tehetős oligarcha mindjobban megerősödő hatalma jelentősen korlátozta a fe­jedelem mozgásterét. Sándor fejedelem sem szerény személyes képességei, sem meglehe­tősen alacsony szintű iskolázottsága miatt nem játszhatott komoly szere­pet Szerbia politikai életében. Sándor uralkodása alatt lépett életbe a Pol­gári Törvénykönyv, melynek kidolgo­zása még Milos fejedelem idejében elkezdődött. Ekkor vezették be az ál­landó szálláshelyhez kötött katona­ság intézményét, ágyúöntő műhely létesült, valamint újabb általános is­kolák nyíltak. Ugyancsak ebben az időben nyitotta meg kapuit a Nemze­ti Könyvtár és a Nemzeti Múzeum is. Karadordevic Sándor fejede­lem a magyar szabadságharc ide­jén, 1848-ban a vajdasági szerbek megsegítésé­re, azok autonómiáért indított harcához Stevan Knicanin vezetése alatt egy osztag szerbiai ön­kéntest küldött. Sándor fejedelem Ausztria barátsá­gára támaszkodva uralkodott, ami na­gyon népszerűtlenné tette őt országá­ban. Az Alkotményvédelmezők még 1856-ban elhatározták, hogy letaszít­ják a trónjáról. Stefan Stefanovic-Tenka Milos exfejedelem támogatásával ös­­­szeesküvést szőtt Sándor ellen, ám a fejedelem életére törő szervezkedés megbukott. Sándor fejedelmet az 1858 decemberében, Szent András napján összehívott nemzetgyűlés menesztet­te. A nagyhatalmak kívánsága és nyo­mása által a trónra, immár másodszor, Milos Obrenovic került. Lemondása után Sándor fejedelem külföld­re távozott. A fejedelem Jevrem Nenadovic vajda (Karadorde egyik hadvezére volt az első szerb felkelés során) lányát, Persida Nenadovicot (1813-73) vette feleségül. Tíz gyermekük szüle­tett: négy lány és hat fiú. Persida fejedelemasszony igen kedvező be­nyomást tett kortársaira. Mindig tettrekész és ambiciózus volt. Nevéhez fűződik az első szerb színház megnyitása 1847-ben. Nagy hazafi, hu­manista és jótékonykodó hírében állott. Udvarhá­za gyakran szolgált művészek találkozóhelyéül. A trónról való letaszításuk után a feje­delmi pár szerényen és a világtól vissza­vonultan élt egy Csokina nevű romániai helységben (Ialomica megyében, az or­szág délkeleti részén). Nyugalmuk nem tartott sokáig: Sándor exfejedelmet az­zal gyanúsították meg, hogy pénzzel és fegyverrel segítette a Mihály fejedelmet meggyilkoló összeesküvőket. Ez az alap­­talan vád az egykori uralkodót mélyen megbántotta. A szerb bíróság húszévi börtönre ítélte, de az Osztrák-Magyar Monarchia nem volt hajlandó kiszolgál­tatni őt Szerbiának, hanem maga zárta börtönbe, majd a pesti bíróság egy év­vel később, bizonyítékok hiányában fel­mentette és szabadon engedte. Az Obrenovicok híveinek eredetileg az volt a tervük, hogy megbélyegezzék az egy­kori fejedelmet, és ezzel családjának is mind­örökre lehetetlenné tegyék, hogy komoly trón­igénnyel lépjenek fel. Karadordevic Sándor 1885. május 3-én sú­lyos betegség következtében hunyt el Temesvá­ron. A temetésére Bécsben került sor, majd föl­di maradványait 1912-ben fiának, I. Péternek az Oplenacon épített fogadalmi templomába szál­lították át. Az 1903 májusában, katonatisztek által meg­szervezett összeesküvést követően - melyben az Obrenovic-dinasztia utolsó uralkodója is éle­tét vesztette - a Karadordevic család immár har­madszor került Szerbia élére, és maradt ott több mint négy évtizeden át. Péter király, a vezd unokája A királygyilkosságot követően az Obrenovic Sándor király által korábban feloszlatott parla­ment ismét összeült, és négy nappal később egy­hangúlag Karadordevic Péter herceget (1844- 1921), Karadorde népvezér unokáját választotta meg Szerbia új királyának. Péter herceg eddig az eseményig közel 45 esztendőn át száműzetés­ben élt, miután apját letaszítot­ták a trónról. Karadordevic Péter 1903. jú­nius 11-én érkezett száműze­tésének színhelyéről, Genfből Szerbiába. A kalemegdani erőd ágyúinak díszlövései jelezték Szerbia új királyának jövetelét. Az új uralkodó a nemzetgyűlés színe előtt már másnap június 12-én letette a királyi esküt. Esküjében - többek között - a következőket mondta: „A szerb nemzet és őse­im hagyományihoz hűen külpoli­tikai téren a szerb nemzet évszá­zados törekvéseit és az európai Aleksandar Karadordevic uralkodása SÁNDOR FEJEDELEM, I. PÉTER KIRÁLY ÉDESAPJA I. PÉTER SZERB KIRÁLY, MAJD A SZERB­­HORVÁT-SZLOVÉN KIRÁLYSÁG ELSŐ URALKODÓJA I. SÁNDOR, JUGOSZLÁVIA ELSŐ KIRÁLYA 22 2005. augusztus 11.

Next