Családi Kör, 2007. január-március (18. évfolyam, 1-13. szám)
2007-02-01 / 5. szám
8 A traktorista dicsérete 2007. január A távlatról Távlatokban gondolkodva a január 21- i szerbiai választásoknak van két, némi reményt keltő jelensége. Az egyik a Liberális Demokrata Párt bejutása a parlamentbe. Amennyiben Cedo Jovanovic kitart választási programja mellett, akkor egy kis párt nagy feladatot vállal. A másik pedig a Demokrata Párt megerősödése. Kiderült ugyanis, hogy ez a párt képes felvenni a versenyt a Szerb Radikális Párttal. Megerősödése talán oda vezet, hogy nemcsak versenybe tud lépni, hanem saját belső kompromisszumain felülkerekedve meg is tud küzdeni vele. Ezek az esélyek azonban rövid távon, a jelenlegi patthelyzetben bizonytalanok. A reményről és a mélyszántásról közel egy évtized után a vajdasági magyar közélet döbbenten vette tudomásul, hogy a vajdasági magyar politikai elit komoly problémákkal küszködik. Tehát nem új keletű a válság. A CeSID kimutatása szerint az 1990-ben lezajlott parlamenti választásokon az akkor még egységes VMDK 132 726 szavazatot kapott, minek folytán nyolc képviselőt juttatott a parlamentbe. 1992-ben pedig már 140 825 szavazattal 9 képviselői helyet szerzett. 1993-ban még mindig tartotta magát a kisebbségi magyar párt. A megszerzett 112 342 szavazattal 5 képviselővel jutott be a parlamentbe. A kilencvenes évek elején tehát százezren felüli szavazatról volt szó. És ez a minimum, ha figyelembe vesszük, hogy több mint 200 ezer magyar választópolgárról beszélhetünk. Egy részük külföldön tartózkodik, másik részük nem megy el szavazni, a harmadik rész pedig különböző, részint racionális meggondolásból, valamelyik többségi pártra szavaz. Akkor még reménykedhettünk, hogy idővel némi javulás lesz tapasztalható. Ehelyett 1997-ben bekövetkezett a Nagy Kudarc: a magyar politikai elit belső leszámolása után a VMSZ mindössze 50 960 szavazatot kapott, majd a pár évvel ezelőtti önkormányzati választásokon egymás után vesztette el a magyar önkormányzatokat. Az idei választásokon, a becslések szerint, 55 ezren szavaztak rá. Mindent összevetve a most megszerzett szavazatok száma az 1997-es szint körül mozog, ami egyértelművé teszi, hogy a bizalmi válság permanens, nem lehet többé a szőnyeg alá seperni. Tíz év után senki sem vonhatja kétségbe, hogy a magyar választópolgárok többsége nem szavaz a kisebbségi pártokra, ami példátlan a Kárpát-medencei magyar kisebbségi közösségekben. Ha ez a Felvidéken vagy Erdélyben fordult volna elő, a vezető garnitúra levonta volna a tanulságot. Nem így a Délvidéken. A tíz év alatt elhangzott jó szándékú bírálatok szerzőit, a párt vezetői kiközösítették, megbélyegezték.Tíz évvel ezelőtt, az 1997-es választások után írtam: „A magyar választók feladták a magyar politikai elitnek a leckét, jó lenne, ha a politikai elit tanulna belőle." A magyar választók óriási többsége most, 2007-ben kinyilvánította, hogy az elit nem tanulta meg a leckét. Nem lehet többé a kudarcot másra hárítani, a számadatok makacs dolgok, és sok illúziót romba döntenek. És hamisakat is! Igaza volt Bugár Bélának, a felvidéki MKP vezetőjének, amikor kijelentette, hogy többé nem elegendő a magyaroknak ismételgetni azt, hogy magyarok vagytok, ezért szavazzatok ránk. Viszont az is az igazsághoz tartozik, hogy a Felvidéken könnyű volt gyógyírt találni a bajok kezelésére, hiszen létezik független sajtó, léteznek autonóm kisebbségi kulturális intézmények, és működik a párbeszédképes közélet. Nálunk mindez romokban hever. Azonban mégsem vonnék le pesszimista következtetést, hiszen végleg összeomlott egy béklyóként szereplő monopólium erkölcsi alapja. Annyi történt ugyanis, hogy ezután a VMSZ nem formálhat jogot arra, hogy mindenható legyen a kisebbségi életben, ami lehet, hogy még a megújhodási képességét is elősegíti. Ami annál inkább is fontos, mert tagsága soraiban megannyi képzett és tettrekész ember található. Több fiatal közíró bebizonyította, hogy van benne civil kurázsi, ami sokat jelent a közéletünkben. A vészjelző nehézségekre időben rámutató civil szervezetek - az Árgustól a Civil Mozgalomig - tekintélye növekedett. Azt is el kell végre ismernünk, hogy a más pártokra szavazó magyarok nem eltévelyedett karrieristák és megtévesztett politikai analfabéták, hanem ők is magyarok, akiknek igenis van elképzelésük a jövőről. Be kellene vonni a kisebbségi közéletbe a más pártok listáján szereplő magyarokat, komolyan kell venni a szavukat, mert ők is élvezik a magyar polgárok bizalmát, nekik is van mondanivalójuk. Vissza kell nyerni az emberek bizalmát, akik szívósak, hiszen életösztöneik pontosan vezetik őket. Traktorista barátom bizonyára érdektelenül legyintene. Politika, mondaná, miközben a munkagépét reparálja. Készül a tavaszi szántásra. Az őszi mélyszántás után rendbe kell hozni a traktort. A föld népe tudja, hogy évente legalább egyszer meg kell tisztítani a talajt, mert különben nincs termés. A traktorista is tudja, hogy évente egyszer el kell végezni a nagyjavítást. Politika, mondaná a traktorista, miközben ő tudja a legjobban, miről van szó. Tisztában van azzal, hogy akik ősszel nem végezték el a mélyszántást, azoknak marad a tavaszi szántás és a gyengébb hozam. De ahhoz is rendbe kell hozni a munkaeszközt. Rugováról és az európaiságról Mindenki tudja, hogy a kilencvenes években, a kosovói albánok tragikus évtizedében Ibrahim Rugova és pártja, a Kosovói Demokratikus Szövetség emberfeletti erőfeszítések árán mindent megtett, hogy a kosovói albán értelmiség bejusson az európai kulturális vérkeringésbe. Ő maga is európai műveltségű értelmiségi volt. Pristinában fejezte be irodalomtudományi tanulmányait, majd ezt követően 1976-ban és 1977-ben a párizsi Ecole Pratique des Hautes Etudes-en folytatta tanulmányait, Roland Barthes volt a mentora. Julia Krisztevánál doktorált. Később a párizsi Sorbonne Egyetem díszdoktorává avatták. 1998- ban neki ítélték oda az Európai Parlament Szaharov-díját, majd még ugyanebben az évben Németországban neki ítélték Münster városának Tolerancia Díját. A nagy európai díjakat említem, mert párttisztségviselőként nem fogadott el olyan díjakat, amelyekre akár csak a gyanú árnyéka is rávetülhetett volna, hogy politikai befolyása és tisztsége miatt ítélték neki oda. Nincs tehát tiranai díja. Pedig egy Szaharov-díj után a Sorbonne Egyetem díszdoktora nem keveredett volna gyanúba. Az értelmiségi politikus, az albán Gandhi mindenben mértéktartó volt. Kommunistaként kezdte, de a nyolcvanas évek végén kilépett a pártból. Muzulmán családból származott, élete végén azonban a katolikus egyház kötelékeibe tért, temetésére viszont egyházi szertartás nélkül került sor. Európai volt, aki a kosovói albán értelmiség európai kirajzását támogatta. A kilencvenes években a Párizsban, Berlinben, Londonban tanuló és élő vagy oda rendszeresen visszatérő albán értelmiség megnyerte az európai közvélemény bizalmát. Ez a bizalom ma is eleven. Európában hitele volt a kosovói albán értelmiség szavának, mert Rugova nem feltétlenül lojalitást kért tőlük, hanem tűrte a kemény kritikákat, és sokszor elfogadta a bírálataikat is. Azt is tudta, hogy Európában csak annak az értelmiségnek van hitele, amely független és kritikus. Veton Surroi, a Koha Ditore nevű független kosovói lap alapítója és kiadója például az egyik legkeményebb kritikusa volt, ugyanakkor az egyik legjobb méltatója is egyben. Ez az értelmiségi tőke ma is eleven, és befolyásolni fogja a kosovói tárgyalások végkimenetelét. A történet mindennél ékesebben bizonyítja Németh László igazát.„Minél kisebb egy nép, annál több szemének, fülének kell lennie; minél vékonyabb szálból sodorták életét a párkák, annál tökéletesebb képének kell lennie a világról - írta Németh László a Minőség forradalmában, majd így folytatta: 2007. február 1