Családi Kör, 2010. április-június (21. évfolyam, 13-25. szám)

2010-04-01 / 13. szám

Hírmozaik A 10 éves Vajdasági Magyar Ifjúság általános iskolai csoportok részé­re rajzpályázatot írt ki, kíváncsi lévén arra, hogy a felnövekvő generá­ció hogy látja a magyar fiatalok helyzetét a tartományban. A pályázatra kéttucatnyi mű érkezett, mintegy 50 gyerek munkája. Eredményhirdetés májusban, a VMI médiakonferenciáján lesz. * Kosztolányi Dezső születésének 125. évfordulója alkalmából a Vaj­dasági Magyar Ifjúság egy plakátot készített. Az A3-as méretű plakátot minden magyar nyelven is oktató intézménynek megküldi. Egyes pél­dányok a VMI központi irodájában is megrendelhetők a 024/533-797-es telefonszámon. * Mégsem kerül Szabadkán 30 százalékkal többe a telekhasznála­ti és telekrendezési díj, amely elsősorban azt a 16,5 ezer polgárt érin­tette volna legérzékenyebben, akik most intézik ingatlanjaik legalizálá­sát. Noha a hatalmi koalíció képviselői elfogadták a korábbi javaslatot, az ellenzék nyomására a polgármester átdolgozásra visszautalta. A pol­gároknak ezen a címen a jövőben négyzetméterenként 2920 dinár he­lyett 2390 dinárt kell fizetniük, erről döntött minapi rendkívüli ülésén a képviselő-testület. * A szabadkai Egészségház értesíti a polgárokat, hogy a húsvéti ünne­pek miatt nagypéntektől, vagyis április másodikától húsvéthétfővel be­zárólag nem dolgoznak sem a városi, sem a környező településeken levő körzeti rendelők. Az ügyeletet a Petőfi Sándor utcai mentőállomás veszi át. Bajmokon és Csantavéren a hétvégén szokásos ügyelet működik. Szabadkán a Duro Dakovic utcai gyermekorvosi rendelőintézet reggel 8-tól 20 óráiig tart ügyeletet. Éjszaka az ügyeletes gyermekorvos a men­tőállomáson fogadja a betegeket. A Fasizmus áldozatainak terén levő Fogászati Rendelőintézet mind a négy napon át 7 és 13 óra között szer­vezte meg az ügyeletet. * Nagy port kavart Szabadkán a hír, hogy a Szociális Védelmi Köz­pont igazgatónőjét lemondásra szólította fel pártja, a Demokrata Párt, mert az intézményben pénzügyi visszaélések miatt nyomoz az illetékes hatóság. Nem hivatalos információk szerint az intézmény kasszájából eltűnt 13 500 euró, a Gerontológiai Központban elhe­lyezett egyik gondozott családi házának eladásából származó ös­­­szeg. Az ügy akkor robbant ki, amikor a központ önálló szakszerveze­ti alapszervezete feljelentést tett az igazgatónő, Ljiljana Popovic és a főkönyvelő, Mira Futó ellen. * A Szabadkán ellenzékbe jutott VMSZ napvilágra hozta, hogy az ön­­kormányzat égisze alatt létrehozott Fokus kulturális alapítvány, amely­ben mindössze négy alkalmazott dolgozik, a második személygépkocsit vásárolta, illetve lízingelte. A Mazda 5 típusú gépkocsi piaci értéke mint­egy 20 ezer euró. Az adófizető polgárok pénzén szerzett gépkocsi azon­ban ennél jóval drágább, mert lízingelés esetén az ár körülbelül negyven százalékkal kerül többe. Az alapítványban cáfolják ugyan a vásárlást, de évi jelentésükben ott szerepel a lízingelés ténye. * A mintegy tízezer tagot számláló szabadkai Nyugdíjasok Egyesülete tiltakozó levéllel fordult a nyilvánossághoz a közművállalatok legújabb áremelési hulláma miatt, egyúttal felszólítva vezetőiket arra, hogy még egyszer vizsgálják felül döntésüket, és áraikat idomítsák a polgárok, eső­sorban az áremelésekkel legérzékenyebben érintett nyugdíjasok anya­gi helyzetéhez. Mint kiemelik, félő, hogy az így nyert többletbevétellel csak a különben is magas fizetéseiket növelik, s nem beruházásokra for­dítják a pénzt. * A szabadkai betegbiztosítóban most kell kérvényezni erre az évre a hozzájárulás alóli felmentést. Mint ismeretes, nem fizetnek participációt a hadirokkantak, a vakok, a mozgássérültek, az ápolási segélyre jogosul­tak, a terhesek, az önkéntes véradók, a munkanélküliek, a menekültek, a járandóság nélküli, 65 évnél idősebbek és a romák. Egészségügyi hoz­zájárulást nem kell fizetniük továbbá azoknak az egyedülálló személyek­nek sem, akiknek havi jövedelme nem haladja meg a 20 ezer, illetve a 16 ezer dinárt, ha többtagú családban élnek. A felsoroltak esetében a fel­mentés a pozitív listán szereplő gyógyszerekre is vonatkozik. * A szabadkai Városi Könyvtár értesíti olvasóit, hogy azok, akik nem vitték vissza időben a kikölcsönzött könyveket, most következmény nél­kül megtehetik. Az intézmény egyébként - az olvasás népszerűsítése érdekében - jelképes összegért, darabonként mindössze 30 dinárért, áruba bocsátotta a könyvállomány egy részét, elsősorban azokat a pél­dányokat, amelyekből jóval több is van az előirányzottnál. * A szabadkai Szent Teréz-székesegyházban ma (csütörtökön) Paskó Csaba régens k­ori közreműködésével a Grazi Egyetem Zene- és Szín­­művészeti Kara egyházzenei és orgona tanszékének növendékei a 18 órakor kezdődő húsvéti szentmisét követően, 19 órától gregorián éne­kekből összeállított hangversenyt adnak. Muzslyán és Nagybecskereken szervezték meg március 27-én a bérmálkozók püspökségi szintű találkozóját (képünkön). A fiatalok Székelykevéről, Törökbecséről, Lukácsfalváról, Kisorosz­­ról, Muzslyáról, Magyarcsernyéről, Nagybecskerekről, Szentmihály­­ról, Tabáról, Csókáról, Feketetóról, Nagykikindáról, Nezsényből,To­­rontálvásárhelyről,Tamásfalváról és Erzsébetlakról érkeztek. Névnaptár Ma, április első csütörtökén Hugó napja van. A Hugubert, Hug­­win, Flugbald germán nevek német Hugo rövidüléséből. Az idei év­ben a mai napon van nagycsütörtök. Péntek, április 2., Áron napja. Ószövetségi név, talán héber ere­detű jelentése: ihletett, tisztánlátó. Nagypéntek. Szombat, április 3., Buda napja. Régi magyar személynévből utónévként a 19. században újították föl. Eredete vitás. Származtat­ják a gótból követ, a szlávból kunyhó, a törökből bot, buzogány je­lentéssel. Nagyszombat. Vasárnap, április 4., Izidor napja. A görög Iszidórosz név latin Isi­­dorus formájának rövidüléséből. Jelentése: Ízisz egyiptomi istennő ajándéka. Ízisz a hitvesi és anyai szeretet, a szerelem és a termé­kenység, a folyó áradása, az ég és a föld istennője. Húsvétvasárnap. Hétfő, április 5., Vince napja. A latin Vincentius rövidülése. Jelen­tése: győztes. Húsvéthétfő. Kedd, április 6., Vilmos napja. A latin Villemusból, ez a szintén la­tin Vilhelmus változata. Jelentése: erős akaratú védelmező. Szerda, április 7., Herman napja. A germán Hermann névből. Je­lentése: hadi férfi. A hét jeles napja: április 7.: egészségügyi világnap abból az alkalomból, hogy 1948-ban ezen a napon megkezdte működé­sét az Egészségügyi Világszervezet.

Next