Családi Kör, 2010. október-december (21. évfolyam, 40-52. szám)

2010-12-30 / 52. szám

Hírmozaik A szabadkai községi képviselő-testület mai, csütörtöki utolsó ülésén dönt a végrehajtó bizottság jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatá­ról, amelynek keretszáma 3,9 milliárd dinár, (2,3 százalékkal kisebb a ta­valyinál). Sasa Vucinic polgármester azt nyilatkozta, hogy a koncepció készítésénél figyelembe vették a reális lehetőségeket, s a körülmények ellenére egy megalapozott, a költségvetési egyensúlyt megtartó javas­latot terjesztenek be. A működésnek csak azon a területén lesz bővítés, amely a város fejlesztését szolgálja. * Január 4-étől Szabadkán előre megbeszélt időpontban fogadják a betegeket a körzeti rendelőkben az orvosok. Az új rendszert (a sürgős esetek kivételével) annak érdekében vezeti be az általános orvosi szol­gálat, hogy csökkentsék a várakozási időt - áll az általuk kiadott közle­ményben. Az időpontokat az érdekeltek személyesen, illetve telefonon is megbeszélhetik már december 26-ától. Az idült betegségben szenve­dőknek továbbra is lehetővé teszik, hogy orvosi vizsgálat nélkül meg­kaphassák gyógyszerüket. * Szabadkán az újévi ünnepek alatt, december 31-én és a pravoszláv karácsonykor, január 6-án a délutáni váltásban valamennyi körzeti ren­delő rövidített munkaidővel, vagyis 17 óráig dolgozik. Ezt követően a Pe­tőfi Sándor utcai mentőállomáson fogadják a betegeket. A munkaszüne­ti napnak számító január elsején, másodikén, harmadikén és hetedikén ugyancsak a mentőállomás látja el ezt a feladatot. A Boro Bakovic utcai gyermekrendelőben az óév utolsó napján, illetve január 6-án 17 óráig dol­goznak, utána a mentőállomás veszi át az ügyeletet. Az új esztendő első három napján, valamint január hetedikén reggel 8-tól este 8-ig fogadják a kis pácienseket a gyermekrendelőben. A Fasizmus áldozatainak terén levő fogászati szakrendelő az ünnepnapokon reggel 7-től 13 óráig tart nyitva. * Szabadkán a Suboticatrans Utasforgalmi Vállalat buszai január else­jén, másodikén és harmadikén vasárnapi menetrend szerint közleked­nek. A nemzetközi járatok közül megszűnt a Szabadka és Budapest kö­zötti. Zágrábba nem indul busz január elsején, hatodikén és hetedikén. Szegedre nem közlekednek a buszok elsején és hatodikén. Január har­madikén és hetedikén Belgrádba sem indítanak buszt. A városi, illetve a peremvárosi közlekedésben az óév utolsó napján 21 órakor indulnak az utolsó buszok. Január hetedikén az utasforgalmi vállalat valamennyi au­tóbusza vasárnapi menetrend szerint közlekedik. A Szabadkán újabb pályázatot hirdetnek a fészekrakó hitelek odaíté­lésére fiatal házaspárok részére. A népszaporulatot serkentő támogatást az EFG Eurobankon, illetve az NLB bankon keresztül lakásvásárlásra, illet­ve javításra felvett hitelekhez adják, ezekkel a bankokkal kötött ugyanis szerződést az illetékes községi alap. A pályázatról, amely a jövő év febru­ár 28-áig tart, bővebben a város, illetve az illetékes alap (Stambeno-kre­­ditni pronatalitetni fond) honlapján lehet tájékozódni. A tehetséges és a különböző versenyeken kimagasló teljesítményt nyújtó diákoknak járó tartományi elismerést kapott Kurina Viktória, a szabadkai középfokú zeneiskola diákja (felkészítő tanára Milos Nikolic), Köteles Endre, a szabadkai Népkör MMK Boros György vezette kép­zőművészeti szakosztályának a tagja, az Október 10. iskola tanulója és Dózsás Dóra, a Kizár István iskola diákja, az EmArt képzőművészeti mű­hely tagja. * Szabadkán a Zorka helyi közösségben (Sutjeska utca 82.) ma, csütör­tökön 19 órakor lakossági fórumot tartanak, amelyen a közösség legfon­tosabb gondjairól, terveikről lesz szó. * Betegség miatt elmaradt a Szabadkai Népszínház szerdára tervezett Hyppolit, a lakáj című előadás bemutatója, és elmarad a holnapra (pén­tekre) beharangozott repríz is. A darabot január 5-én, illetve 8-án láthat­ja a közönség. A jegyek visszaválthatók. * Szabadkán az idén is lesz szabadtéri szilveszterezés a város főterén, igaz, szerényebb programmal, mint az elmúlt években. A város ezúttal 1,2 millió dinárt költ erre a célra. A szervezőktől megtudtuk, 22 órától lesz zene felvételről. Dusán Svilar szabadkai énekes koncertje 23 óra­kor kezdődik és éjfél után egy óráig tart. Közben éjfélkor elhangzik az immár hagyományos Kék Duna keringő, majd ötperces tűzijáték veszi kezdetét. Az idén is körbekerítik a teret és ellenőrzik, hogy se petárdá­kat, se üvegeket ne vigyenek be a szilveszterezők. Elfogadható áron lesz kapható némi harapnivaló, forralt bor, pálinka, tea. Mobil illemhelyeket is felállítanak. * Szilveszterezési lehetőséget kínál Szabadkán a korcsolyapályát üze­meltető közvállalat is. 21 órától várják az érdeklődőket. Az éjfél után egy óráig tartó rendezvényre 300 dinárba kerül a belépő, némi kóstolóval és Névn­aptár­ ba. 2010 utolsó csütörtökén Dávid napja van. Héber eredetű névjelentése: kedvelt, szeretett, esetleg: egyesítő. Péntek, december 31., Szilveszter napja. A latin Silvester név­ből. Jelentése: erdei, erdő mellett lakó. Szombat, 2011. január 1., újév napja. Vasárnap, január 2., Ábel napja. Ószövetségi név. Talán héber eredetű, ez esetben a jelentése: lehelet, múlandóság. Hétfőjanuár 3., Benjámin napja. Héber eredetű név jelentése: a szerencse fia. Kedd, január 4., Titusz napja. A latin Titus egyéni névből. Jelen­tése vitás. Lehet tisztelt, becsült, tiszteletre méltó. Mások szerint: mezei galamb. Szerda január 5., Simon napja. A Simeon rövidüléséből. Ezt a héber nevet a görögök Szimón alakban vették át, mivel a görögben volt egy pisze jelentésű Simon közszó. 6 KM3 2010. december 30. Sikeres vizsgát tett mind a 18 muzslyai hallgató, akik a Muzslya­­iak Klubja keretében működő Teleház szervezte informatikai tan­folyamot végighallgatták. Ezen a Szülőföld Alap által támogatott képzésen Muzslya környékén működő civilszervezetek képviselői vehettek részt, és ünnepélyes keretek között megkapták az ECDL Start jogosítványt. Egyébként a muzsikai Teleház ismét kapott tá­mogatást egy ilyen tanfolyam megszervezésére, mégpedig a köz­­igazgatásban és az igazságügyi szerveknél dolgozó magyar ajkúak számára. Elsősorban a városházán munkaviszonyban lévőkre, vala­mint a bíróságok magyar alkalmazottjainak jelentkezésére számí­tanak. A tanfolyam 80 órát foglal magában, és négy modult sajá­títhatnak el. Az érdeklődők 2011. január 20-áig jelentkezhetnek a muzsikai Teleházban, illetve a 064/15-83-771 -es mobilszámon. Ké­pünkön: A vizsgázott hallgatók egy része *

Next