Családi Kör, 2011. július-szeptember (22. évfolyam, 27-39. szám)

2011-07-28 / 30. szám

rök ellen harcolnak.­Vagyis a déli harangszó eredetileg nem a diadalt, hanem a végveszélyt hirdette, és a győzelem után módosult az üze­nete: azóta is a diadalt hirdeti. * Maradok a várban, de nem a múzeum, in­kább a szuvenírárusok kínálatában merülök el. A kínálat nem igazán eredeti, nagyjából a„101% Srbin"feliratú pólóktól a helyi nagy sportklubok színeivel ékesített kitűzőkig terjed. Igaz, van né­hány bocskor is. Emlékszem, amikor 2002 te­lén itt sétáltam, Ratko Mladic és tsai­ arcképét is meg lehetett vásárolni. Lefotózni azonban a vi­lágért sem! „Ugye, tisztában vagyok vele, hogy kik ők, és mit tettek értünk?", sandított rám a ké­­pecskék árusa, én pedig mondtam, hogy telje­sen tisztában vagyok vele. A tábornok azóta cel­lájában várja sorsa alakulását, és alig hasonlít a képen ábrázolt, egyenruhás önmagára. Ennyit változott alig tíz év alatt - hogyan is lehetne be­legondolni abba, hogy mi történt ezen a helyen több mint fél évezrede? * Pontosan délben, miután a biztonságiaknak el lett magyarázva, hogy mire készülünk (és ezt ne tekintsék diverziónak!), csoportunk, mely­hez időközben kelebiai (Magyarország) kirán­dulók is csatlakoztak, kivont, címeres magyar zászló mellett elénekelte a Himnuszt, majd újra Pastyik László lépett elő. Az alábbiakban az ő történelmi ismertetőjéből idézünk.­­ Kultikus és szent ez a hely, mert az euró­pai és magyar történelem egyik legnagyobb középkori csatája itt zajlott le, a kőbe vésett dátum napján. A csata jelentősége, hogy 70 év­vel meghosszabbította a középkori Magyaror­szág életét, mely végül pontosan hetven évvel később, 1526. augusztus 29-én Mohácsnál ve­szett el. Hunyadi Jánosról, akinek nevét a kőbe vésett felirat említi, azt kell mondani, hogy rendkívül érdekes személyisége a magyar tör­ténelemnek. Illetve a származását és a születési helyét vitatják, és ebből adódóan minden tör­ténelemnek beletartozik az írott részébe csak­úgy, mint az ún. legendáriumába. Hunyadi egy szegény, ámde nemesi sorból küzdötte föl ma­gát az ország kormányzójává, főkapitányává és hadügyeinek intézőjévé. Ez adódott abból, hogy Dél-Magyarországon, így a Duna-Tisza közében, leginkább a Temesközben, Szörény­­ben és Erdélyben voltak birtokai, és ezt a részt érte a Balkánról a törököknek az állandó táma­dása. A széthúzó magyar főurak közül ő volt az, aki felismerte, hogy nem Nyugatról fenyege­ti veszély az országot, hanem délről. A törököt kellene valahogy megzabolázni, vélte Hunya­di János, ezért egy nagyon erős, saját nemesi hadsereget hozott létre, mégpedig saját birto­kai pénzének az erejéből. Próbált egyezkedni a többi főnemessel, így a Cilleiekkel, de csak rövid időre sikerült megállapodnia, és a törökkel Hu­nyadi szinte egymagában vette föl a harcot. Itt, ebben a döntő csatában egyetlenegy segítő­je volt a főurak közül, mégpedig a macsói bán, Kórógyi János személyében. Végül a főurak ad­tak néhány bandériumot, és adtak a főpapok is. Néhány főpap itt veszett, ebben a csatában. Ezenkívül Hunyadi legnagyobb segítője Ka­­pisztrán János volt, aki Magyarországra feren­ces szerzetesként először a hit purifikátoraként érkezett, de felismerte, hogy itt valóban a ke­reszténységet kell megmenteni. Kapisztrán a pápa intésére kezdte meg a keresztes hadak szervezését. Ezek a hadak az egyszerű paraszt­tömegből kerültek ki, tehát azoknak az embe­reknek a tömegéből, akik nem a hatalomban gondolkodtak, mint a főurak, hanem a hazá­ban, abban a faluban, annak a templomnak a körében, ahol a munkájukkal, arcuk verítékével keresték meg a kenyerüket. A harmadik János, akit Nándorfehérvár kapcsán meg kell említeni az Juan Carvajal, aki a pápának a küldötte volt. A bécsi országgyűlésben a főurakat fölszólítot­ta, hogy kezdjék meg a török elleni szervezke­dést. Ő tehát a nyugati támogatást ígérte meg a magyaroknak. Ez valós segítségben csak kis mértékben valósult meg. Lengyelek, csehek, osztrákok, bajorok meg a burgundi király har­cosai jöttek ide, de a nagy európai segítség, még a pápai is elmaradt. Az ütközet előzményeihez tartozik az is, hogy 1453-ban elesett Bizánc, és szerepét a tö­rök birodalom örökölte meg. II. Mehemed már 1456-ban meg akarta Magyarországot is törni. * Ekkor került sor a csatára, aminek részlete­it helyhiány miatt nem idézzük. Az ütközet leírá­sa azonban megtalálható számos történelem- és tankönyvben, elolvasható az interneten. A leírá­sok részleteikben helyenként eltérnek egymástól - vitatott például, hogy Dugovics Titusz koholt név-e vagy valóságos? Annyi biztos, hogy a hős­tett, miszerint egy vitéz magával rántotta a vár­falról a zászlóvivő törököt, valóban megtörtént. És az mennyire lényeges, hogy a török szultán a csata végét eldöntő ágyúzásban sérült meg vagy nyílvessző találta el? Parasztok kezdték ingerelni a törököt, vagy néhány íjász egyéni megmozdu­lását követte végül a sereg? Mindezek máig el­döntetlen részletek. A lényeg, és ebben minden forrás megegyezik, hogy Hunyadi seregei döntő győzelmet arattak a török fölött. * Az alkalmi megemlékezés után csoportunk hazafelé jövet nem kerülhette meg Karlócát. Itt, a monarchiabeli épületek között pravoszláv szer­tartás szerint zajló menyegzőre nyílik alkalmunk belesni. A templomban tömjénfüst terjeng, és aranyozott nemcsak az ifjú pár koronája, hanem az egész oltár is. A nagy ámulatban sikerült szem elől téveszteni útitársaimat, akik ősibb történe­tek nyomába eredtek. Jó néhány órával később, megint csak a történész szakember összegzi az ál­taluk tapasztaltakat, a Családi Kör olvasóinak egy exkluzív történettel fűszerezve mondandóját. - A Béke-kápolnánál voltunk, amelyet az 1699-es karlócai békének az emlékére emel­tek. A béke a törököket a Magyar Királyság te­rületéről kiűző háborút zárta le. Érdekes, hogy a templomnak az alakja az akkor tárgyaló dip­lomatáknak a sátorát képezi le. Karlócán tör­tént meg először, hogy az aláíró nagyhatalmak követei egyszerre léphettek be a tárgyalóte­rembe. Négy bejárata volt a sátornak, és a ká­polnának is négy ajtaja van. A tárgyaló felek egy kerek asztal körül foglaltak helyet, és in­nen ered a diplomáciai kerekasztal fogalma. Az egyik jelentős vajdasági írónk, neveket nem említenék - szögezte le Pastyik László - és az egyik jelentős művelődéstörténészünk egy al­kalommal azt mondta, hogy a szabadkai vá­rosi könyvtárban van egy kerek asztal. Állítólag ezen az asztalon írták alá a karlócai békét. Hogy ez legenda vagy valóság? Utána kell járni. * Hátra volt még a péterváradi vár meghódí­tása. Fölfelé kapaszkodva a macskaköves uta­kon, máris a megfutamodást tervezzük. Vi­haros fellegek tornyosulnak Újvidék felett, és otthonról olyan hírek érkeznek, hogy Topolya környékén már jég is esett. Ekkor ez nagyobb vésznek tűnik, mint a török szultán összes szpá­­hija és janicsárja. * Egy nappal a belgrádi kirándulást követő­en, már dolgozószobám magányában keresem a zárszót a fentebb leírtakhoz, amikor váratlanul megkapom, amit keresek. Bárcsak ne így lenne, de valaki mégis említi Nándorfehérvárt! A norvég gyilkosnak, aki ámokfutása során ártatlan embe­rek sorával végzett, amellett, hogy kedvenc vá­rosa Budapest, és bírja a dögös magyar lányo­kat - a magyar történelem részletei is kedvesek. Az interneten megjelentetett (azóta törölt) mani­­fesztumában Anders Behring Breivik egy helyütt Hunyadi Jánost méltatja. A magát az iszlámelle­nes páneurópai ellenállás tagjának valló férfi sze­rint Hunyadi neve szinte teljesen ismeretlen Ma­gyarországon kívül, noha valószínűleg bárkinél többet tett a török invázió megállításáért a 15. században. Elborzaszt ez az egybeesés. FEHÉR Tamás AZ EGYESÜLT TOPOLYAI ÉS KELEBIAI CSAPAT A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL EMLÉKKÖVÉNÉL 2011. július 28. C3§R 11

Next