Családi Kör, 2015. április-június (26. évfolyam, 14-26. szám)
2015-04-02 / 14. szám
Bebizonyított, hogy az akarat, az elszántság csodákra képes, még akkor is, ha az ember már túljutott zsenge ifjúkorán. Erről tanúskodik az újvidéki születésű, de már több mint harminc éve Kanadában élő Jung Ágnes mára már szinte megirigyelhető erőnléte. Negyvenkilenc évesen kezdett el rendszeresen futni, s az elmúlt négy évben lefutott jó néhány fél- és teljes maratoni távot. Az öt és tíz kilométeres távok már szinte meg sem kottyannak neki, hiszen most márciusban lefutott egy 60 kilométeres ultramaratont! Azt mondja, a futás nemcsak fizikai, hanem szellemi dolog is. Nagyon sokat megtudhatunk magunkról általa, és az élethez is jobban tudunk alkalmazkodni vagy a nehézségeket átugrani. - Hogy jött az életébe a sport, konkrétan a futás? - Semmi sem történik véletlenül, az sem, hogy elkezdtem futni. Egy jó barátom már évek óta mondogatta, hogy fussak vele, én meg folyamatosan azt, hogy nem vagyok futó, különösen nem hosszútávfutó. Túrázni sokat túráztam, olyan is volt, hogy húsz kilométert naponta, de utoljára a középiskolában futottam úgy rendesen. A barátom egy nap újra azt panaszolta, hogy unalmas egyedül rónia a kilométereket, hát ráálltam, hogy úgy támogatásból vele megyek. Gondoltam, 10 kilométer talán nem lesz gond, a másik tízet meg majd meglátjuk. Végül is csak lefutottam a 20 kilométert, amit a következő hétvégén megismételtem. Ez óriási erőt, lendületet adott, mert hirtelen a félmaratoni távolság elérhető távolságba került, így 49 éves koromra be is regisztráltam az első versenyemre, egy félmaratonra. Manapság mindenki az időhiányra, a folytonos rohanásra panaszkodik: munka, család, gyerekek... Esetében hogyan sikerül családot, hobbit, munkát összeegyeztetnie? - A szüleim is mindig aktívak voltak, de senki sem futott a családban, viszont lelkes úszók, túrázók voltak, sokat bicikliztünk, jártuk a természetet. Én is így neveltem a három fiamat, szóval a különböző fizikai aktivitások mindig részei voltak az életünknek. Most meg, hogy a fiaim már felnőttek, egy kicsit több időt tudok távol tölteni tőlük, a családtól, és így jut idő edzésre is. Természetesen mindannyiunk élete mozgalmas, és kevés az idő mindenre, de meg kell találni azt a középutat, ahol, ami igazán fontos nekünk, az beleférjen a napja Sohasem késő Egy asszony, akinek szenvedélyévé vált a hosszútávfutás 18 2015. április 2.